A Google felfüggesztette azt a mérnökét, aki érző lénynek nevezte a cég mesterséges intelligenciáját

A Google felfüggesztette azt a mérnökét, aki érző lénynek nevezte a cég mesterséges intelligenciáját

A Google amerikai óriásvállalat felfüggesztette azt a vezető szoftvermérnökét, aki azt állította, hogy a vállalat által fejlesztett mesterséges intelligencia érző lényként kezd viselkedni – közölte a cég helyi idő szerint hétfőn.

Blake Lemoine hét éve dolgozik a Google-nél.

Lemoine a The Washington Post című amerikai napilapnak elmondta, hogy a Google Language Model for Dialogue Applications (LaMDA) nevű gépe képes felszabadultan összetett párbeszédet folytatni érzelmekről és más témákról. A vallásról, a tudatosságról és a robotika törvényeiről folytatott beszélgetés során a mesterséges intelligencia személyként és nem eszközként azonosította magát, és arra kérte a vállalatot, hogy ne tulajdonként, hanem alkalmazottként kezeljék, mert az emberi fajt akarja szolgálni – tette hozzá a mérnök.

Hírdetés

A férfi részleteket tett közzé a beszélgetéseiből, amely helyenként olyan, mintha egy ember és egy intergalaktikus idegen beszélgetése lenne.

A mérnököt június 6-án kényszerszabadságra küldték, mert nem egyeztetett a feletteseivel az interjúról, mielőtt megosztotta a nyilvánossággal megállapításait, amivel megsértette a vállalat adatkezelési szabályait.

„Csapatunk, beleértve etikai és műszaki szakembereket is, a mesterséges intelligencia alapelvei szerint megvizsgálta Blake aggályait, és tájékoztattuk őt, hogy a bizonyítékok nem támasztják alá azt, amit állít. Közölték vele, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a LaMDA érző lény lenne, és tetemes mennyiségű bizonyíték szól ez ellen. Ezek a rendszerek több millió mondatban található üzenetváltásokat utánoznak, és bármilyen fantasztikus témára képesek ráhangolódni” – magyarázta a Google szóvivője, Brian Gabriel.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »