A gonoszt legyőző Szent Mihály ünnepére

A gonoszt legyőző Szent Mihály ünnepére

„Nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben… A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.” (Jel 12,7)

Szeptember 29-én üli az egyház a főangyalok ünnepét, köztük a bibliai írások és keresztény hagyományok szerint a jelentős helyen álló Szent Mihály főangyal ünnepét.

Mihály arkangyal az angyali seregek fejedelme, héberül Mi-ká-él, magyarul Mihály, ami azt jelenti: ‚Kicsoda olyan, mint Isten?” – szerepel Jacopo da Voragine (1228-1298) Legenda Aurea című írásában.

Szent Mihály szobra a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban (Fotó: Berényi Kornélia)

„S valahányszor valami csodás erőt kívánó dolog történik, Mihály küldetik el, hogy a cselekedetből és a névből is értésünkre adassék: senki nem tudja megtenni, amire egyedül Isten képes.” Dániel tanúsága szerint ő serken föl majd az Antikrisztus napjaiban, és ő védelmezi, oltalmazza a kiválasztottakat (Dán 12,1). Ő harcolt a sárkánnyal és angyalaival, s az égből levetve nagy győzelmet aratott rajtuk; ő veszi át a holtak lelkét, és az örvendezés paradicsomába vezeti őket. Az Úr az Egyház fejedelmének állította. Ő sújtotta csapásokkal az egyiptomiakat, választotta szét a Vörös-tengert, ő vezette a népet a pusztában, és ő vezette be őket az Ígéret Földjére. A szent angyalok seregében ő Krisztus zászlótartója; az Úr parancsára majd ő öli meg az Olajfák hegyén az Antikrisztust; Mihály arkangyal szavára támadnak fel a halottak, s ő mutatja meg az Ítélet Napján a keresztet, a szögeket, a lándzsát és a töviskoronát” – olvasható a Legenda Aurea – Arany Legenda című gyűjteményben.

Az angyalok hivatását, a szolgálatot idézi a Szent Főangyalok ünnepén elhangzó misekönyörgés is:

„Istenünk, te csodálatos bölcsességgel elrendezed az angyalok és az emberek szolgálatát. Engedd, hogy angyalaid, akik a mennyben folytonosan szolgálnak neked, itt a földön szüntelenül oltalmazzák életünket”.

A felvidéki Mária Lovagjai katolikus hetilapban ez olvasható: „Amióta a Sátánt kiűzték a mennyből, a harc a Földre költözött, a Föld lett a csatatér, és az ember lelke a zsákmány. Az embereken múlik, hogy melyik oldalra állnak, kit szolgálnak, engedik-e magukat megtéveszteni a világ hívságai által, vagy Isten szavára hallgatnak.” (2023/ 9)

Luca Giordano (1634-1705): Lázadó angyalok bukása, részlet, Bécsi Szépművészeti Múzeum (Fotó: Wikipédia)

Mihály arkangyal képe megjelenik a Szent Koronán is. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában arra is felhívja a figyelmet, hogy a Mihály-nap idényváltó szerepe az országos ügyekben is hangsúlyt kapott. A késő középkortól kezdődően a magyar király, később pedig az erdélyi fejedelem évente kétszer, rendszerint György és Mihály napjára hívta gyűlésbe az ország nagyjait és a nemesi rendeket.

A történelmi Magyarország területén sok helyütt a község megjelölésében is szerepel Mihály arkangyal neve: például Szentmihályfa a Csallóközben, vagy a Kassa megyei Nagymihály, mely Zemplén vármegye szlovákiai részének központja.

Szent Mihály az egyik legkedveltebb templompatrónus nemcsak a Kárpát-medencében, de szinte a világ minden részén, következésképp sok falu és város népe tart templombúcsút szeptember végén.

Hírdetés

A népi kalendárium szeptembert Szent Mihály havának nevezi. A magyar néphagyományban több hiedelem és szokás kötődik az ünnephez. Eleink vallották, hogy Szent Mihály áll a haldoklók mellett, oltalmazza és átvezeti a másvilágra, majd mérlegre teszi jó cselekedeteiket és gonoszságaikat, hogy az Úr ítélhessen az üdvösség és a kárhozat között. Ezért gyakori az ábrázolása egyik kezében karddal, a másikban mérleggel.

Szent Mihály karddal és mérleggel, mozaik, szerb ortodox templom (fotó: Wikipédia)

Eleink Szent Mihály-naptól kezdődően tartották a „kisfarsangot”, ami Katalin-napig tartott. A lakodalmak és a bálok évada volt. A Szent György-napkor kihajtott állatokat ezen a napon terelték vissza, a pásztorokat pedig elszámoltatták és kifizették.

Országszerte emlékezetesek voltak a szentmihályi vásárok, ahol beszerezték a télire való szükséges holmikat. Mihály ünnepe után kezdték a kukoricát törni.

Népi megfigyelések, közmondások is kapcsolódnak az ünnephez:

Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.Ha Szent Mihály napján még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske.Szent Mihály lova deres, behozza a telet.Szent Mihálykor keleti szél igen kemény telet ígér.Aki Szent Mihály-nap után gatyába öltözik, attól ne kérj tanácsot.Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet.Szent Mihály nap után a hal a víz fenekére húzódik, nincs többé halfogás.Szent Mihály nap után megszűnik a mézelés.A Mihály-napi mennydörgés szép őszt, de kemény telet jelent.Szent Mihály-nap után egy icce víz, két icce sár.Ha Mihály éjszakáján összebújnak az állatok, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor enyhe.

Tisztelete ismeretes a római katolikus egyházban, a zsidó vallásban, a keleti katolikus egyházakban, az ortodox kereszténységben, az antikhalkédómi egyházakban, és az ezoterikus kereszténységben egyaránt.

A Szent Mihály-templomokat összekötő vonal, a „Szent Mihály kardja” (Fotó: metropolita.hu)

Sőt, úgy tartják, hogy egy képzeletbeli titokzatos vonal köt össze hét Szent Mihály nevét viselő monostort vagy templomot Írországtól egészen Izraelig, melyet Szent Mihály kardjának neveznek. Ezek a szentélyek nagyon távol esnek egymástól, de egy nyílegyenes vonalon helyezkednek el.

A legenda szerint ez nem más, mint Mihály arkangyal szent vonala, az a kardcsapás, amelyet az ördögre mért, hogy visszaküldje a pokolba.

(Fotó: pixabay)

A katolikus hívők sokféle imával kérik az égi védelmező közbenjárását, ilyen a Szent Mihály-rózsafüzér, a Szent Mihály-litánia, a Szent Mihály-kilenced, és nemcsak ezen az ünnepen, de gyakorta, főleg az esti órákban elimádkozzák ezt az imát:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!”

Forrás: Katolikus Lexikon, Népi Kalendárium

Berényi Kornélia/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »