A Gizi fogadó és csárda Székelyudvarhelyen

A Gizi fogadó és csárda Székelyudvarhelyen

A Gizi csárdában 2006-ban jártam először, Parajdról hazafele jövet tettünk egy kitérőt, mert azt hallottuk egy borszakmában dolgozó, Udvarhelyről elszármazott aradi jóbarátunktól, hogy figyelemre méltó a hely. Minek szépítsük, vegyes élmény volt, egyikünk töltött csirkemelle nyers volt belül, aki ettől kis híján hiszti-rohamot kapott, egyébként hozták a fősodor szintjét. Jómagam az átlagos helyek közé könyveltem el az egységet. 

Több mint tíz évvel később, 2018-ban, midőn Udvarhelyen tartották az erdélyi táncháztalálkozót, itt kaptam szállást, és ez bizony igencsak örömömre szolgált. A Gizi fogadó és csárda egyike a legszebb belterű magyar vendéglátóipari egységeknek, nemcsak Udvarhelyen, vagy Székelyföldön, de az egész Kárpát medencében. 

Az éttermi rész egy  autentikus népművészeti mini-múzeumra emlékeztet: szívmelengető és szemgyönyörködtető. A plafonon belső gerendázat, hangulatos világítótestek, a falakon szőttesek, festett fakereszt, magyar címeres fafaragvány és korondi kerámiák, az asztalok mellett gyönyörűen festett székek, hasonlóan míves festésű a faliszekrény s a faláda. 

A vírusjárványnak köszönhetően az idei ausztriai sízés helyett Székelyföldre vezetett szokásos családi téli vakációnk, s ez alkalommal ismét ellátogattunk a Gizi csárdába. A pár évvel korábbi, immár teljes mértékben pozitív élményt fokozta, hogy kandallóban ropogott a tűz a januári hidegben. Valamennyit levont viszont belőle, hogy popzene szólt, egy ilyen helyhez magyar vagy székely népzene illene.

Az étlap a magyar és a székely konyha közkedvelt fogásaira épül, de felengedték az étlapra a román gasztronómia néhány népszerű csorbáját is. Kínálnak többek között padlizsánkrémet, áfonyalevest, székely káposztát, puliszkás „nagymama”-tokányt csirkemellből, töltött káposztát, bárányflekkent és cigánypecsenyét, további sült, rántott és töltött húsokat, kapros-ordás palacsintát, valamint szilvás gombócot. 

Az árak a hely színvonalához mérve kifejezetten kedvezőek. Az előételek 15 és 30,  levesek 10 és 18, főételek körettel együtt 20 és 45, desszertek 9 és 15 lej közötti összegért kaphatóak.

Kértünk pacallevest, ami ízre és állagra is megfelelt várakozásainknak, majd mivel a pisztráng kifogyott, rendeltünk „havasi csülköt”, valamint „kemencés csirkecombot”. 

Hírdetés

A tálalás rusztikus, stílusos: kétfülű, zománcos serpenyőben kaptuk főételeinket. 

A füstölt csülköt megfőzték, majd kemencében megpirították, fűszeres pityókával és remek, ropogós, bő zsiradékban sült hagymaszalmával borították be. 

A csirke finom volt, nem száradt ki, de a mellé adott tejfeles áfonyamártás külön életet élt. Ettünk még sült gombócot vaníliaöntettel, ez sem volt rossz, de lehet még rajta finomítani, a közepe nem sült át teljesen.

A kiszolgálás kedves, udvarias, szívélyes és rugalmas. 

A gyenge pont az italkínálat, bár értékeltük, hogy Balla Géza borai közül kapható néhány. Azon kívül a temesrékasi, zsidve-i valamint a Beciul Domnesc nevű nagypincészetek borait tartják palackra. Kimérve csak vrancea-i bor van. 

Kínálnak házi szilvapálinkát és a nagyipari tömegsörök mellett Igazi Csíki Sört is. Rejtély az, hogy miért nem tartanak itallapot, aminek alapján a vendég egyszerre tájékozódhat választékról és az árakról. Mint ahogy azt is nehezen értjük, hogy miért kell egyáltalán román nagypincészetek borait kínálni – pohárra ráadásul kizárólag ezeket – egy autentikus magyar helyen, amikor könnyedén be lehet szerezni igencsak kedvező áron a nem messze fekvő Merkúr áruházból kb. százféle magyar bort a legkülönbözőbb minőségi sávokból. E kis morgolódással együtt leszögezhetem, hogy Gizi csárda maradandó, szép élményt adhat a hagyományos ízek kedvelőinek.

Csodás beltér, házias konyha, kedves kiszolgálás: 
Gizi fogadó és csárda 
Székelyudvarhely, Nyírő József utca 3.
Telefonszám: +40 266 215 902
Honlap: https://www.gizicsarda.ro
E-mail-cím: [email protected]

Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig 8.00 – 23.00


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »