A Gíza-kód: a MERKABA

Az ősidők története tulajdonképpen felemás, mivel egyfelől rengeteg fizikai bizonyítékot már felfedeztek a piramismezők spirituális múltjával kapcsolatosan, csak még nem hozták nyilvánosságra teljesen, másfelől vannak olyan csodák, amelyeket csak azok láthatnak meg és tárhatnak fel, akiket a Sors kiválaszt erre.

 

A vallás összefoglalója és letéteményese Thot volt. Ezzel kapcsolatban a Nagy Piramis sok mindennek az alapja, amely még lepel alatt van. Ennek bizonyos részeit még nem tárták fel a mai napig sem. Az atlantiszi tudás elmentésének táblái például ott találhatók. Ezek elbeszélik azt is többek közt, hogy Thot hogyan helyezte el őket, illetve tartalmazzák a Merkaba keletkezésének történetét és a Merkaba energiamezővel kapcsolatos információkat.

Thot hatalmas táblái vörös, kék, fekete és fehér táblák. Ezek voltak a félisten biztosítékai birodalma fennmaradásához. De nem csupán ezek. Egyúttal Egyiptom naggyá válásának titokzatos kulcsai is ezek. Annak idején ez azért maradhatott titokban, mert amint a Piramis alatti városrendszer készen lett, Thot hatalmas űrhajójával elszállította a több ezer építőmunkást. Ezek a munkások voltak később a Titicaca-tó rejtélyes népe. Az a fura, töredékes tudás, amellyel az inkák ősei rendelkeztek, egyiptomi volt, de mivel elszakadtak a gyökerektől, nem tudtak egyiptomi életet élni ott, ahová vitte őket.

Amon Ra Napisten csak ezután érkezett Egyiptomba, midőn Thot is visszatért a szakrális építészet szigetéről, ahová a munkásokat telepítette. E hely létezését, tehát a Piramis alatti elterülő várost a mai napig sem fedezte fel senki, pedig ez Egyiptom szakrális szülőhelye. Néhányan, az akkori szolgák lelkei, tudnak ugyan kevéske információt, de pontos adatokkal senki sem rendelkezik.

A Piramis alá rejtett táblák és energiamezők adták a kezdeti alkotó erőt a félistennek, Amon Ra-nak Egyiptom naggyá tételéhez és saját nevének elhatalmasodásához. E rejtett tudást szivárogtatta ki – természetesen részben – Thot néhány általa kiválasztott személynek, akik aztán az emberfeletti tudással megalapították Egyiptom irányító, titkos papságait. Míg később e papok is elszállításra kerültek, s csak a vallás maradt, miután már jól kiépítették. Ezért van az, hogy nem ismeri senki az egyiptomi hit forrását.

Nem véletlen, hogy ma sivatagos Egyiptom. Voltaképpen az ország legalább 97%-a lakatlan a sivatag miatt. Anno ugyanis a Merkaba-energia tette termékennyé. Egyiptom valaha a Nílus völgyétől minden irányban termékeny és csodálatosan gazdag föld volt. Az energiamezőn keresztül, ezen a bizonyos Merkaba energiahálón át a tudók – az úgy nevezett félistenek – irányítani voltak képesek az időjárást, Észak-Afrika és a Szahara időjárását. A sok csapadéknak köszönhetően nagyon változatos volt a növény- és az állatvilág. Miután már a sémi törzsek fejlettek voltak, kialakításra került Alsó- és Felső-Egyiptom. Alsó-Egyiptom a Delta vidéken alakult ki, igen jelentős területen. Felső-Egyiptom a Nílus utolsó vízesésétől egészen a Delta-vidékig terjedt. Ez nagyon nagy terület volt.

Hírdetés

 

Az „oszd meg és uralkodj” jól működött Alsó- és Felső-Egyiptom megvalósításával. Ez a terület, az egykori fellegvár területe, ma nem számít nagynak, de az ott a tökély volt. A nép hatalmas volt, nagyobb annál, mint azt ma gondolnánk, s mint amit régészeink, vagy tudósaink feltártak.

A titka mindennek a rend volt. A jólét pedig a sziderikus és a szoláris életmódban rejlett. Volt nappal élő és éjszakai lakosság. Így a munka és az építkezések sosem álltak le. Megalkották a törvényeket és éltek, valamint hódítottak. Az urak, a papság, a fáraók, a királyok és a királynők, legfelül pedig a félistenek a szorgos hangyák által éltek gazdagon. Azonban nem volt e szimbiózis igazságtalan, az élet lehetőségét ugyanis a nagyok teremtették meg, a tudók. A tudás széthordásától sem kellett félni, mivel Egyiptom akkoriban elszigetelt volt. Az akkori körülmények között a sivatagi út halálosnak számított.

A nép gyorsan vált a Föld legfejlettebb népévé. Tudták, hogy aki nem tud hinni, az vár, aki pedig hisz, az tud és emelkedik. Nem mindenki, de sokan tudták, hogy vannak más népek is, akik nem hívők és fejletlenebbek.

A birodalom bíztató helyzete vonzotta később Egyiptomba a sok félistent és annak titulált alakot is. Az idegenek érkezésükkel és távozásukkal nagy feltűnést keltettek és felhívták más népek figyelmét a misztikus birodalomra. Ezután elkezdődtek a háborúk. Egyiptomot nem tudták meghódítani. Csak akkor indult meg a felbomlás útján a „Nílus ajándéka”, miután istengazdái úgy rendelkeztek felőle. De ezt a történetet is eltorzították azok, akik az egyiptomi tudás egy csekélyke részét magukkal vihették a Közel-Keletre.

Boldog napot!

The post A Gíza-kód: a MERKABA appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »