A Gillette 8 milliárd dollárt veszített hírhedt feminista reklámfilmje bemutatása után

A Gillette 8 milliárd dollárt veszített hírhedt feminista reklámfilmje bemutatása után

A Gillette óriási összeget, 8 milliárd dollárt veszített az értékéből a legutóbbi negyedéves jelentés alapján. Az anyacég, a Procter & Gamble (P&G) névleg a különböző országok valutaértékének ingadozását, illetve a borotvapiac zsugorodását teszi felelőssé a kialakult helyzet miatt, de valójában belátható, hogy a súlyos veszteségeket főként vásárlói bojkott miatt szenvedhették el.

A Gillette-nek vitán felül komoly saját szerepe lehetett abban, hogy mérlege negatív lett az év második negyedévében. A Procter & Gamble, a Gillette anyavállalata nettó 5,24 milliárd dollár veszteséget szenvedett el a negyedéves jelentések szerint a Gillette értékvesztésével összefüggésben is, ami óriási összeg a fogyasztási cikkeket gyártó cégóriásnak, hiszen a tavalyi évben 1,89 milliárd dollár volt a bevételük. Köztudott, hogy a Gillette borotvagyártó leányvállalat az év elején hatalmas botrányt okozott reklámfilmjével, amelyben a feminista férfigyűlölet eszközével kritizálta a férfiakat, majd később egy másik reklámfilmben mindezt azzal tetézte, hogy férfiak helyett inkább egy borotválkozni tanuló transznemű tinédzsert szerepeltetett a cég reklámarcaként.

Volt idő, mikor a vállalat tradicionálisan a férfiakat célozta meg – „férfiasan tökéletes” (eredetiben angolul: „a legjobb, amit egy férfi kaphat”) szlogenjével, azonban az év elején egy új közönséget próbáltak meg elérni és a feminista #MeToo mozgalmat helyezték a marketingüzenet fókuszába. A reklámfilmben lényegében férfiak által elkövetett (mondva csinált) “bántalmazást”, “szexuális zaklatást”, és “mansplaining”-et mutattak be (utóbbi akkora marhaság, hogy még magyar szó sincs rá. Olyasmit jelent, hogy egy férfi úgy magyaráz valamit egy nőnek, mintha a nő öt éves lenne).Ez a legjobb amit egy férfi kaphat?”, tette fel a kérdést a vállalat korábbi szlogenjét kritikus éllel eltorzítva. Egyes piaci szakértők a kampányt azzal magyarázták, hogy a Gillette több nőt szeretett volna megszólítani, mások pedig egy dilettáns feminista marketingcsapat öngyilkos ámokfutásaként jellemezték a Gillette akcióját.

A vásárlók reakciója mindenesetre szélsőséges formát öltött a közösségi médiában és #boycottGillette
címkével ellátott bejegyzések lepték el az internetet. Az átlag férfi mellett olyan közszereplők, mint Piers Morgan, Mike Huckabee kormányzó és Ricky Gervais is keményen kritizálták a reklámfilmek tartalmát és bojkottra szólítottak fel.

Hírdetés

A Gillette a kialakult helyzetet így kommentálta a CNBC-nek nyilatkozva januárban:

Aztán a következő, májusban közreadott reklámfilmmel sem akartak változtatni a feminista sugallatra kialakított stratégián a Gillette-nél. Ebben egy transznemű serdülő fiú tanul borotválkozni.

Nem régen a Marketing Week-nek adott interjúban a durva hanyatlásnak indult Gillette vezérigazgatója, Gary Coombe kifejtette, hogy eredeti céljuk az volt, hogy elérjék a “millennial” generációt, mely inkább a konkurenciát részesíti előnyben. Kijelentette, hogy akárhogy is alakult, továbbra se bánja a komoly vitát gerjesztő #MeToo kampányt, mert az véleménye szerint közelebb vitte őket a céljaikhoz. Azt is szükségszerűségnek nevezte, hogy több korábbi vásárlójukat elidegenítették a 188 éves márkától. Úgy tűnik, még akkor sem bán semmit sem, ha mindez 8 milliárd dollár veszteséget okozott a cégnek. Coombe szerint „megérte az árát”.

Forrás: Marketing Week, a breitbart és a washingtonexaminer nyomán


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »