A gázról és a tervezett alkotmánymódosításáról tárgyalt Brüsszelben Fico

A gázról és a tervezett alkotmánymódosításáról tárgyalt Brüsszelben Fico

Robert Fico (Smer-SD) szlovák kormányfő részt vett az Európai Unió informális csúcstalálkozóján, és hétfőn Brüsszelben találkozott Dan Jörgensen energiaügyekért, valamint Michael McGrath demokráciáért és jogállamiságért felelős európai biztossal.

Amerikai vám Mexikóra, Kanadára és Kínára

Fico szerint az EU-csúcs is megerősítette, hogy „teljesen megváltozott a világ”.

Donald Trump amerikai elnök vámokat vetett ki Mexikóra, Kanadára és Kínára, a fegyverkezésre fordított kiadások növelését szorgalmazza, és azt javasolja, hogy Grönland az USA része legyen.

„Ilyen körülmények között még fontosabb, hogy tájékoztassuk Szlovákia közvéleményét arról, hogyan áll hozzá a kormány az EU- és NATO-tagságunkhoz, ha az említett események fényében nehézséggel szembesül az ország” – tette hozzá Fico.

 

Fotó: Robert Fico FB

Azerbajdzsánból irányuló gázszállítás

Fico „hagyományosnak” nevezte a Jörgensennel folytatott megbeszélést, amelynek során Szlovákia gázellátásáról tárgyaltak.

Fico tájékoztatása szerint a szlovák kormány az Európai Bizottsággal közösen dolgozik az Azerbajdzsánból irányuló gázszállítás lehetőségén. Hangsúlyozta, ezzel egyrészt

megoldódna Szlovákia „jó, minőségi és biztonságos gázellátása”, és fokozatosan helyre lehetne állítani a Szlovákián keresztüli gáztranzitot.

 

Fotó: Robert Fico FB

Hírdetés

Az orosz földgáz Szlovákiába irányuló tranzitjának leállításáról szóló tárgyalásra eredetileg csütörtökön került volna sor Brüsszelben, de technikai okok miatt lezárták a belga légteret, emiatt a szlovák kormánygépnek vissza kellett fordulnia.

Szlovákia csak két nemet ismer el

McGrath biztossal Szlovákia alkotmányának tervezett módosításáról tárgyalt a kormányfő – tájékoztatott Fico a Facebookon.

Az uniós biztossal folytatott beszélgetés témája az a „jogtechnikai probléma” volt, hogy mikor élvezhet elsőbbséget a szlovák alkotmány az uniós jogi aktusokkal szemben – magyarázta Fico.

McGrath korábban emlékeztetett arra, hogy az uniós jog elsőbbségét szilárdan rögzíti az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata, vagyis ez a kérdés nem vita tárgya.

 

Fotó: Robert Fico FB

 

A kormányfő az uniós biztos elé tárta azt a szándékot, hogy az alkotmányban szerepeljen, miszerint Szlovákia csak két nemet ismer el:

a férfi és a női nemet, továbbá hogy a módosítás a gyerekek örökbefogadására is vonatkozna.

Fico azt is szeretné, ha az állami tanterv is összhangban lenne az alkotmánnyal.

 

Fotó: Robert Fico FB

 

Fico elmondta, ő és McGrath megállapodtak, hogy párbeszédet folytatnak, ezért meggyőződését fejezte ki, hogy

ha végül az alkotmánymódosító javaslat a parlament elé kerül, az jogi szempontból „tökéletes” lesz, és nem vezet majd konfliktusokhoz Brüsszellel.

(tasr/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »