Gabriel Romanelli gázai plébános köszönetet mondott, amiért Ferenc pápa felhívta őket a napokban. Rövid, de szívből jövő telefonbeszélgetés volt, amit nagyra értékeltek, mondta el a Vatican Newsnak. A Gázai övezetben lakó több mint kétmillió ember nevében megköszönte a Szentatya békefelhívását, melyet április 6-án, a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor intézett a világhoz.
A valódi békét az igazságosság építésén keresztül lehet elérni. Nem lehet tárgyként rakosgatni az embereket és megfosztani őket a jogaiktól – nyilatkozta Romanelli atya.
Viva il Papa!
Néhány nappal ezelőtt a pápa újra felhívta a gázai plébániát, hogy kifejezze közelségét a háborúban meggyötört lakossághoz. „Fölhívott, köszönt, megkérdezte, hogy vagyunk, hogy vannak az emberek.” A gyerekek ujjongva örültek, hálásak ezért a gyöngéd gesztusért. Az embereket nagy örömmel töltötte el a telefonhívás, ami a plébánia bejáratánál érte őket. A gyerekek elkezdték kiáltozni: Viva il Papa! Éljen a pápa! – arabul és olaszul – emlékezett vissza a plébános.
„Áldását küldte nekünk, imáját. Rövid, de szívből jövő hívás volt, nagyra értékeltük. Elmondtuk neki, hogy nagyon örültünk, amikor láttuk a vasárnapi Úrangyalánál, és még egyszer hallottuk felhívását a békéért.
A béke lehetséges
Romanelli atya megerősítette, hogy elképzelhetetlen körülmények között él a lakosság a Gázai övezetben, éppen úgy, ahogyan azt a pápa megfogalmazta az április 6-i Úrangyala szövegében. Ne hagyjuk abba az imádkozást: imádkozzunk sokat a béke ajándékáért és dolgozzunk a békéért!
Gabriel Romanelli meggyőződése, hogy a háború befejezése a palesztinok és az izraeliek közös érdeke. Imádkozzunk és munkálkodjunk a békéért és az igazságosságért. Mielőbb véget kell vetni ennek a háborúnak. Több mint kétmillió ember él itt! – hangsúlyozta a gázai plébános.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


