A gályarab lelkipásztor emlékére rendezett sorozat kezdete

A gályarab lelkipásztor emlékére rendezett sorozat kezdete

Október a reformáció hónapja. A Bátorkeszi Református Egyházközségben már hagyományos a Bátorkeszi István gályarab-prédikátorról elnevezett Bátorkeszi István Napok eseménysorozat.

Bátorkeszi község szülöttje, Bátorkeszi István lelkipásztor is egyike volt azoknak a protestáns prédikátoroknak, akiket gályára hurcoltak. Feltehetően 1640-ben született, tanulmányait az ősi Sárospataki Református Kollégiumban végezte, ahonnan Pápára kerül tanítóként. 1669-től pedig Veszprém református prédikátora. Innen idézték be a pozsonyi vértörvényszék elé, majd az ítélet után Berencs várában tartották fogva. 1675. július 2-án Nápolyban öt társával együtt egy franciák ellen Szicíliába induló hadihajóra tették, ám 1676. február 11-én Isten kegyelméből, és de Ruyter holland tengernagynak köszönhetően kiszabadult. Angliába, majd Hollandiába kerül, míg végül hazaérkezik Magyarországra. Tihanyban lesz lelkész és ott is halt meg.

Szoros kapcsolatban, barátságban állt több neves prédikátorral is, többek között Séllyei István püspökkel, pápai lelkésszel, vagy Czeglédi Péter lévai lelkésszel. A hagyomány szerint „Az szegén fogoly rabprédikátorok éneke” című korabeli vers az ő tollából származik. Az egyházközség hálás azért, hogy Bátorkeszi a nemzetnek, a hazának, az egyháznak egy ilyen hitvallót adott. A mai napig példaértékű tette a számukra. Emlékére minden évben megszervezik a Bátorkeszi István Napokat, ebben az esztendőben már a huszonegyediket.

A gyülekezetben az 50 éve konfirmáltak találkozójára is sor került (Fotó: Bátorkeszi Református Egyházközség)

Október 18-án megkezdett rendezvényen az ünnepi igehirdető Gerecsei Zsolt, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Igazgatója volt, aki Pápáról érkezett feleségével együtt. Énekekkel a Neszmélyi Református Férfikar szolgált Molnár Péter karnagy vezetésével. Történetében két fontosabb újjáalakulási és újraszervezési mérföldkő van: 1927-ben Kurucz Lajos kántor-tanító megalapította az eredeti férfi dalárdát, amely a gyülekezeti és községi ünnepeken, valamint temetéseken szolgált. Az iskolák államosítása után a szolgálati lehetőségek megszűntek, így 1950-ben kényszerpihenőre vonult az énekkar. 1975-ben az akkori egyházi gondnok felkérésére Molnár Péter újjászervezte a férfikórust, amely ezt követően folyamatosan működik.

Az istentisztelet után a 350. évforduló alkalmából megkoszorúzták Bátorkeszi István gályarab prédikátor domborművét. 2006 óta az első rendezvényen, 2006-ban a templom falán elhelyezték az emlékére állított domborművet, Gáspár Péter bátorkeszi születésű szobrászművész alkotását, amelyet rendszeresen megkoszorúznak. Az ünnepséget ünnepi ebéd követte vendégeinkkel, Labancz Roland polgármesterrel és a presbitérium tagjaival.

Bűnbánati istentiszteletek és a ’56-os mártír lelkipásztor emlékére rendezett program

Október 20-án bűnbánati istentiszteletekkel folytatódott a rendezvény. Igehirdetők voltak: Somogyi Máté és Somogyi Noszkai Ágnes Somorjáról, Fazekas Zsuzsanna Komáromból, valamint Végső László Kamocsáról.

Október 23-án a Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferencia Központban Dobai Sándor dunamocsi lelkipásztor előadására került sor „70 éve történt” címmel, amelyben Gulyás Lajos 1956-os mártír lelkipásztor életútjával ismerkedhettek meg a hallgatók. Gulyás Lajos református lelkész, az 1956-os forradalom mártírja – aki 1918. február 4-én született Kisújfalun, és 1957. december 31-én végezték ki Győrben – Pápán szerzett lelkészi oklevelet, majd többek között Gelléren, Balatonszepezden és Levélen szolgált. 1945 után bekapcsolódott a Független Kisgazdapárt munkájába, nagyválasztmányi tag és képviselő is volt, de 1948-ban lemondott a mandátumáról.

A Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferencia központban Dobai Sándor, dunamocsi lelkipásztor előadása (Fotó: Bátorkeszi Református Egyházközség)

Hírdetés

Úrvacsora az újbor alkalmából és a kitelepítettek emlékhelye

Október 25-én az ünnepi istentisztelet keretében került sor az újbor alkalmából tartott úrvacsorára. Az újbor a protestáns, elsősorban református hagyományokban az őszi hálaadás egyik jeles alkalma. A közösség ekkor mond köszönetet Istennek az éves termésért, a mindennapi kenyérért és az új borért, összekötve a fizikai táplálék ajándékát a lelki táplálékkal, Krisztus áldozatával. A gyülekezetekben ilyenkor úrvacsorás istentiszteletet tartanak, amely sok helyen kapcsolódik más hagyományokhoz is, például konfirmációi évfordulókhoz. A gyülekezetben az 50 éve konfirmáltak találkozójára került sor.

Az ünnepi istentisztelet után a Bátorkesziről kitelepítettek kopjafájára kegyeletteljes emlékezéssel koszorút helyezett el Labancz Roland polgármester minden bátorkeszi lakos nevében. A római katolikus egyház képviseletében Jelencsics Erich Gábor plébános és Hajabács Alexa, míg a református egyházközség nevében Czinke Zsolt és Czinke Tímea lelkipásztorok, Bárczi Irma és Szenczi Zsolt gondnokhelyettesek helyezték el az emlékezés koszorúit. Az énekkari szolgálatot a Jázmin kórus látta el.

A kitelepített kopjafa megkoszorúzása alatt az énekkari szolgálatot a Jázmin kórus szolgálta (Fotó: Bátorkeszi Református Egyházközség)

Történelmi monográfia bemutatása és teremtésmese a legkisebbeknek

Október 27-én a Fireszke Központban Tömösközi Ferenc egyháztörténész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának adjunktusa könyvbemutatójára került sor. „A Komáromi Református Egyházmegye története 1918–1938 között” című monográfiája, amely 2025-ben jelent meg a Selye János Egyetemen, a trianoni békeszerződést követő időszakot és a csehszlovák államkeretbe kényszerült felvidéki református közösség sorsát dolgozza fel. A monográfia részletesen vizsgálja, hogyan maradt az egyház a mindennapi élet aktív részese, hogyan szerveződött újra az egyházi oktatás, a lelkészi kar szolgálata, valamint a helyi református szociális gondoskodás ebben a két világháború közötti nehéz negyedszázadban, egészen az első bécsi döntésig, 1938-ig. Az első világháború után és az 1918-as államfordulatot követően a Komáromi Református Egyházmegye területileg kettészakadt, illetve új államjogi és egyházigazgatási helyzetbe került, amellyel a gyülekezeteknek teljesen új politikai, gazdasági és társadalmi környezethez kellett alkalmazkodniuk.

Október 28-án délelőtt bábalőadásra került sor a Méhecske Református Bölcsődében, majd Écsi Gyöngyi hetényi lelkipásztor, bábművész Igazi szívbéli ajándéka volt a Teremtésmeséje. Többek között megtudhattuk, hogyan szerzett magának Ádám több földön töltött időt az először kapott 30 éve mellé, és micsoda civakodást rendeztek Évácskával. A végkicsengés pedig nagyon bölcs, amit az Úristen az első emberpárnak adott: értem én, hogy nem jó sem vele, sem pedig a nélkül, de viseljétek egymást szeretetben.

A kegyeletteljes emlékezéssel koszorút helyezett el Labancz Roland polgármester minden bátorkeszi lakos nevében

A reformáció emléknapja és a rendezvénysorozat méltó lezárása

Október 31-én a reformáció emléknapját arra emlékezve tartják, hogy Martin Luther német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben ezen a napon szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. A Luther vezette új irányzat lett az evangélikus, míg a Jean Calvin genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából, azaz 2009-ben őt ábrázoló domborművet helyeztek el a templom oldalsó falán. Gáspár Péter szobrászművész ezen alkotása az első Kálvin Jánost ábrázoló mű a Felvidéken.

Az ünnepi igehirdetést a bátorkeszi származású Mácsodi Ferenc református lelkész, a Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola intézményi lelkésze, kollégiumi igazgatóhelyettese, ifjúsági és sport lelki gondozója tartotta. Az alkalmon a hittanos gyermekek ünnepi szolgálata keretében verses és prózás bizonyságtételt, valamint a gyermekkórus újabb ünnepi összeállítását hallgathatták meg a jelenlévők. Ezt követően Kálvin domborművének megkoszorúzására is sor került, ezzel fejezve be ünnepélyesen a XXI. Bátorkeszi István Napokat.

Hálával tekintenek ezekre a kegyelemből megélt napokra, és bíznak abban, hogy ennek a közel öt évszázados történelemre visszatekintő egyházközségnek nemcsak múltja, de jövője is van.

Miriák Ferenc / Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »