A függetlenség látszatát is levetkőzte a TV2 – Ezzel a bakival buktatták le magukat

A függetlenség látszatát is levetkőzte a TV2 – Ezzel a bakival buktatták le magukat

A Jobbik központi Facebook-oldalán hozta a hírt, miszerint a TV2-nek sikerült magát nagyon csúnyán lebuktatni egy, a párt sajtóosztályának írt levélben.

A csatorna ugyanis egy visszaigazoló e-mailhez címzettként csatolta a Fidesz sajtóosztályát is.

„A megszokott módon jelezték a csatornától, hogy részt kívánnak venni a sajtótájékoztatónkon, ebben eddig nem is lenne semmi érdekes. Amin viszont elcsúsztak, hogy nem titkos másoltba címezték be a Fideszt, akiknek vélhetően el akartak büszkélkedni azzal, hogy szolgalelkűen teljesítik a rájuk bízott feladatot

– így kommentálta a Jobbik Facebook-oldalán az orbitális buktát.

Hírdetés

A TV2 részéről valóban semmiféle újságírói gyakorlattal vagy szerkesztői megfontolással nem lehet magyarázni, miért küldenek másolatot egy ilyen levélről a kormánypártnak, a Jobbik által megosztott képen pedig világosan látszik:

aligha lehet szó tévedésről, mivel a másolatot még a Fidesz-frakció sajtósainak is továbbították.

Bár a terv nem jött be, de azért lement a hazugság a Jobbikról a közszolgálati tévén

Egy újabb hihetetlen médiatörténelmi eseménnyel lett gazdagabb a magyar közszolgálati televíziózás. Bár már délután megdőlt az eredeti terv, és kiderült, hogy provokációra készült egy nappal korábban fideszmédia, azért az állami csatorna így is megpróbált a maradék szarból várat építeni. S persze mindezt az Ön pénzéből


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »