A “független” európai média megint leszerepelt – rövidke lapszemle

Bayer Zsolt

Bayer Zsolt publicista szerint az európai média leszerepelt. Egyszerűen azért, mert Cameron 2013-as bejelentése miatt úgy döntött, beszáll kicsit a kampányba, és úgy tesz, mintha Miliband az ellenzék vezére esélyes lenne.

Az EU komisszárjai kezdhetnek aggódni. És nem csak a hamarosan elkövetkező brit népszavazás miatt. Ugyanis Cameron egyéb tabukat is le akar dönteni. „Mindenekelőtt a bevándorlással kapcsolatos idióta és tarthatatlan tabukat”.

Hírdetés

Bevándorlási kvótát vezet be, és néhány tízezerben szabná meg a bevándorlók összlétszámát évente. Az EU-n belülről érkező bevándorlók négy évig nem kaphatnak szociális juttatásokat és szociális lakást. Eltörlik a munkakeresési támogatást és a gyerekek után járó szociális segélyt.

Deportálnák a bevándorló bűnözőket, és megakadályoznák, hogy visszatérhessenek Nagy-Britanniába. Nos, ezen pontok közül egy is elegendő (lenne) ahhoz, hogy például Orbán Viktort keresztre feszítsék. Cameron esetében egyelőre „csak” odáig merészkedtek, hogy megpróbálták a hamis látszat fenntartásával befolyásolni a választás eredményét.

Nagyon nem sikerült nekik! Immár koalíciós kényszer nélkül, egyedül kormányozhatja pártjával Nagy-Britanniát.

Magyar Hírlap


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »