A franciák után törökök is Assadhoz látogattak

A franciák után  törökök is Assadhoz látogattak

Magas rangú török politikusok és vezetők utaztak Szíriába, hogy megbeszéléseket folytathassanak az ország elnökével és vezetőivel.

Lassan négy éve, hogy a nyugati világ és a Közel-keleti szövetségesei terrorháborút indítottak Szíria ellen. Sokan úgy gondolták, hogy hetek, hónapok kérdése és megdöntik az Assad kormányt. Most így négy év távlatából erre többen is rájöttek,hogy aki Szíria ellen szövetkezett az a vesztes oldalon áll.

Nem véletlen, hogy alig az egy héttel ezelőtti francia delegáció látogatása után a törökök is Bashar Al-Assad elé járultak.

Mint ahogy a francia ellenzéki politikusok is rájöttek, hogy kormányuk veszélyes játékot vív a Közel-Keleten, a török delegáció tagjai is szembesültek azzal a ténnyel, hogy az Assad vezette Szíria nélkül nem lehet terrorizmusellenes háborút vívni a térségben.

A török delegáció Bashar Al-Assad szíriai elnöknél tett látogatást

Hírdetés

A delegáció magas rangú politikusokból és vezetőkből tevődik össze : Doğu Perinçek a török Haza Párt elnöke, Omet Okoponlo a türkmén parlament elnökhelyettese, Birgül Ayman Güler a török Republikánus Nép Párt főtitkára, Abdul Latif Shanar a volt török kormány elnökhelyettese, Ismail Hakki Beken tábornok a török katonai hírszerzés volt vezetője, Dr. Sule Perinçek a török Haza Párt elnökhelyettese, Abul Kadir Yaldiz a török Dikora klán vezetője, és Ali Reza Tekin török üzletember képviselték a török nemzetet Szíriában.

A látogatás megtörte a jeget a két ország között, hiszen az elmúlt négy évben többször is odáig fajultak a nézeteltérések hogy katonai csapásokkal válaszoltak egymásnak a szinte hadban álló felek. Erdogan és kormánya aki a szíriai válság előtt nagy barátja volt Assadnak, négy éve szembefordult a szír elnökkel , és azóta nyíltan támogatja azon fegyveres csoportokat akik Assad ellen harcolnak és terrorcselekményeket hajtanak végre katonai és civil objektumok ellen.

Török delegáció sajtótájékoztatója

A török delegáció miután találkozott Bashar Al-Assad elnökkel sajtótájékoztatón kijelentette, hogy elutasítják a külföldi így a török beavatkozást a szír belügyekbe. Kifejezetten ellenzik a török és a nyugat által támogatott terrorszervezetek cselekedeteit. Azon lesznek, hogy mihamarabb megbuktassák Erdogan által vezetett kormányt és demokratikus választásokon olyan új török kormány vegye át a hatalmat ami képes visszaállítani a két ország közötti jó viszonyt.

.

Orientalista.hu – Sinoda


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »