A franciák gumibottal analizált "ártatlan Theója" egy segélyszervezeten keresztül síbolt el 678 ezer eurót

A franciák gumibottal analizált "ártatlan Theója" egy segélyszervezeten keresztül síbolt el 678 ezer eurót

Talán még emlékszünk arra a négerre, kinek alfelét a francia rendőrök egy kábítószer-ellenes razzia során – mivel ellenállt –  szakszerűen egy gumibottal motozták meg. Az állítólagos "analízis" után a fajtársak, szokásuknak megfelelően, randalírozni kezdtek, melynek során még egy óvodát is felgyújtottak (bővebben lásd a kapcsolódók között). Természetesen mégis ő lett a történet "ártatlan Jauzsikája". Még Francois Hollande államfő is elzarándokolt kórházi ágyához, és kérte, hogy bízzon az igazságszolgáltatásban… Nos, az alábbi Le Parisien-cikk pedig arról szól, hogy "ártatlan Theo" (az ánuszcirógatott néger) és testvérkéi egy segélyszervezeten keresztül 678 ezer eurót síboltak el, és már 2016 óta rendőrségi vizsgálat folyik ellenük. Lássuk hát!

Theo és családja csalás és bizalom megsértésének vádjával pénzügyi nyomozás alatt. A vizsgálat 678 ezer euróról szól.

Ez az ügy kissé zavarja a hatóságokat, egészen a legmagasabb szintig, mivel Theo családja és ő maga is benne van egy csalás és bizalom megsértése ügyben. Tavaly júniusban ugyanis a bobignyi (Seine-Saint-Denis) bíróság nyomozást indított ellene és családja ellen, jóval a február 2-i aulnay-sous-bois-i rendőri jogsértés előtt. A nyomozás a Seine-Saint-Denis megyei igazságügyi rendészetnek lett kiadva, de nem veti el a lehetséges februári rendőri túlkapást sem.

Mindez 2015 kezdődött, amikor a Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség ellenőrzést tartott Párizs környékén, illetve közelebbről az Aulnay Events egyesületnél, aminek Mickael Luhaka, Theo egyik testvére a vezetője. Az egyesületnek 30 munkása kellett volna legyen, hogy utcai mutatványosnak képezzék ki őket. Mi a célja az Aulnay Events egyesületnek? Felvenni a harcot a megyében az utcai erőszak ellen. Az egyesület 2014 januárjától 2016 júniusáig 678 ezer eurót (210 millió forint) kapott az államtól, foglakoztatási támogatások jogcímen.

Mickael Luhaka tagadja, hogy fantomalkalmazottakat foglalkoztatott

Szellemeket foglalkoztatott? A munkavédelmi felügyelőség nem talált semmilyen tárgyi bizonyítékot, amit az egyesület vezetése be tudott volna mutatni, hogy valós munkahelyekről lenne szó. Egyébként több mint 350 ezer euró munkáltatói szociális hozzájárulás elmaradását találtak. Közben az egyesület csődbe ment.

Hírdetés

Ami miatt 2016 áprilisában feljelentést tett a munkaügyi felügyelőség a bobignyi ügyészségen.

Információink szerint a rendőrségi nyomozás kimutatta, hogy a Luhaka család 8 tagja – akik mindannyian Aulnay-sous-Bois-ban laknak -, számára az egyesület 170 ezer euró utalt át, amiből maga Theo egyedül 52 ezer eurót kapott. A "Le Parisien" által megkeresett Mickael Luhaka tagadja, hogy fantomalkalmazottakat foglalkoztatott volna és leszögezte, hogy felvett 30 embert határozatlan munkaidejű munkaszerződéssel, amibe a családja is beletartozott.

Forrás: La famille de Théo au coeur d’une enquête financière – Le Parisien – Jean-Michel Decugis et Stéphane Sellami

(Kuruc.info)

Úgy tűnik, az anális gyöngédséggel vádolt francia rendőrök rendszeresen fegyelmezték a környékbeli színeseket

(B)anális ürügy: folytatódik a Párizs környéki néger fosztogatás

Franciaországban is érdekesen nyilvánul meg a néger szomorúság: óvodát gyújtottak fel egy anális sérülés miatt

Megint van okuk a zavargásra a Párizs környéki négereknek


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »