A francia miniszter csak az igazat mondta, Szijjártó gőgös hisztivel reagált

A francia miniszter csak az igazat mondta, Szijjártó gőgös hisztivel reagált

A francia kormány európai ügyekért felelős minisztere Nathalie Loiseau a L’Obs magazinnak adott interjújában elmondta:

„történelmi harcot” kell vívni a magyar kormány ellen, Magyarország ugyanis rossz úton halad és meg kell állítani az európai radikálisokat.

Szerinte Magyarországon veszélyben van a jogállamiság:

problémás, hogy a kormány beszűkítette a sajtó sokszínűségét és fenyegetett helyzetben van a bírói rendszer is.

Hírdetés

Szijjártó Péter erre a már megszokott hisztérika stílusban, némi szövegértésbeli nehézelméjűségről tanúbizonyságot téve reagált. Szerinte ugyanis

a francia kormány minisztere nyíltan lenézi és támadja Magyarországot.

Sőt, a francia politikus szerinte egyenesen azt akarja megmondani a magyar embereknek, hogy hogyan kell élniük, nem hajlandó elfogadni, hogy a magyarok demokratikus választáson (:DDD) egymás után harmadszor szavaztak nagy többséggel Orbán Viktor és kormánya mellett.

Közölte, valóban történelmi harc zajlik, a magyar kormány azonban felveszi a kesztyűt, és egy lépést sem hátrál a harcban, minden erejével megvédi Magyarország biztonságát akkor is, ha túlerővel találja szembe magát, Magyarország ugyanis nem Franciaország gyarmata (nem, mi Németország gyarmata vagyunk, köszönjük, hogy határozott kiállásával nem hagyott kétséget efelől, miniszter úr…).

Szijjártó felszólalt az ENSZ-ben: az egész világ biztonságát fenyegetik a migránsok

A három legfontosabb kockázati tényező között említette a masszív és ellenőrizetlen migrációs folyamot, amely – mint mondta – a terrorszervezeteknek is lehetőséget biztosít, hogy aktivistáikat a világ más pontjaira eljuttassák.Kiemelten utalt a nemzeti kisebbségek, valamint a vallási kisebbségek elleni fenyegetésekre, és hangoztatta, hogy ezek megvédelmezésére és jogaik garantálására a nemzetközi szervezeteknek is kötelességük lépéseket tenni.(Fotó: MTI/ENSZ/Chia Pak)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »