A francia közvélemény a szíriai elnököt támogatja, nem az “ellenzéket”

A nyugati kormányok máig követelik a szíriai elnök lemondását, annak ellenére, hogy láthatóvá vált, Bassár el-Aszad rendszere képes volt megőrizni stabilitását a háború közepette, és nélküle nem lehetséges a válság megoldása sem. Egy francia napilap közvélemény-kutatása azonban azt mutatja, hogy a nyugati lakosság nem akarja a szíriai elnök lemondását.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Hírdetés

A Le Figaro által folytatott megkérdezés során a válaszadók közel 72%-a felelt “nem”-mel arra a kérdésre, hogy “Követeljék-e a világhatalmak Bassár el-Aszad lemondását?” – Ebben a megkérdezésben több mint 21 ezer ember nyilvánított véleményt, az eredmény emiatt egy erőteljes jelzés arra vonatkozóan, hogy a francia társadalom többsége a sokévi propaganda ellenére sem akarja lemondatni a szíriai vezetőt.

Washington 2011-ben diktátornak nyilvánította Szíria legitim vezetőjét, és az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájához valamennyi nyugati ország hozzáigazodott, így évek óta követelik Aszad lemondását. Bassár el-Aszad azonban hangsúlyozta; Szíria sorsáról kizárólag a szíriai nép és a lakosság által megválasztott, legitim kormány dönthet, nem pedig idegen országok, nemzetközi szervezetek, vagy az ENSZ.

Magyarország 2012 decemberében kiutasította a szír diplomatákat és bezárta Szíria budapesti nagykövetségét, amivel szintén az Egyesült Államok külpolitikájához igazodott hozzá. Október közepén azonban Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke felszólította a kormányt, hogy állítsa helyre a diplomáciai kapcsolatokat Bassár el-Aszad kormányával.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »