Érdekes adatokra bukkantam Kubával kapcsolatban. Ma van ugyanis Kuba két nemzeti ünnepének egyike: 1953. július 26-án támadta meg Fidel Castro csapata a Moncada-laktanyát – ez volt a fegyveres harc kezdete Batista kormányzata ellen.
Maga a támadás egyébként kudarc lett, katonai szempontból. Castro 150 harcosából a fele meghalt a helyszínen, miközben ők alig 20 katonát öltek meg (nagy részük kórházban fekvő katona volt). Viszont politikailag hatalmas győzelem lett. Egyrészt mert Castroék addig ismeretlen mozgalma hirtelen nemzetközi hírnévre tett szert. Másrészt pedig Batista elnök hibájából: Batista azt hitte, a helyzetet biztosan uralja, így kegyesen viselkedett, senkit se ítéltetett halálra, sőt az életfogytiglanra ítélt Fidel Castrót alig 2 év börtön után amnesztiában részesítette. Így 1955-ben a már nemzetközi hírű Fidel szabadra került, külföldre távozott, majd megszervezte az újabb fegyveres harcot, mely aztán 1958. végén meg is döntötte Batistát.
Szóval az adatok. 1955-ben Kuba az amerikai életszínvonal 18 %-án állt. Összehasonlításként: ugyanekkor Mexikó szintje 28 % volt.
Most, 2025-ben, azaz 70 évvel később: Kuba – 13 %, Mexikó – 29 %.
Azaz fejlődni a térségen, felzárkózni képtelenség az USA hatalmas vagyonszívó hatása miatt. Vagy szinten lehet maradni, vagy lejjebb esni.
A kubai vezetés az utóbbit választotta.
Persze vannak eredmények azért. A korábbinál sokkal nagyobb egyenlőség lett Kubában, a mélyszegénység megszűnt ahogy a gazdagok is, mindenki nagyjából egyformán szegény, a helyi módosabb emberek is messze el vannak maradva az amerikai gazdagoktól.
Kérdés: ez így kinek jó? Senkinek, ez a valószínű válasz.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
