A forradalom lángja visszakerül az eredeti helyére

A forradalom lángja visszakerül az eredeti helyére

Visszakerül A forradalom lángja emlékmű a Kossuth térre – közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely bejegyzése szerint Lugossy Mária Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása „ismét ott őrizheti 1956 emlékét, ahol a története és jelentése teljessé válik: a nemzet főterén, a Parlament előtt”.

A főpolgármester azt írta: jó döntés a kormány részéről, hogy meghallotta a civilek kezdeményezését. Ez a siker azoké, akik elindították és végigvitték a kampányt, és mindazoké, akik aláírásukkal mellé álltak. Köszönöm nekik, hogy kiálltak közös történelmünk és egy kiemelkedő magyar művész öröksége mellett – fogalmazott.

Hírdetés

A forradalom lángja „a szabadságvágy és az összefogás jelképe. Méltó, hogy újra a Kossuth téren legyen” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

A négy méter magas obeliszk 1996-ban került a Kossuth térre Göncz Árpád akkori köztársasági elnök javaslatára, felállítása közadakozásból valósult meg. Az emlékművet a Kossuth tér rekonstrukciója kezdetén, 2013-ban távolították el.

A forradalom lángja emlékművet az 1956-os forradalom 60. évfordulóján a II. kerületi Nagy Imre téren állították fel.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »