Száz évvel ezelőtt, 1918. október 31-én gyilkolták meg gróf Tisza Istvánt. A néhai miniszterelnököt már életében gyűlölet övezte, a radikális-szélsőbaloldali sajtó állandó céltáblája volt. Konzervatív oldalról is sokan bírálták a közismerten liberális politikust, aki tévedései és hibái ellenére a magyar történelem egyik kiemelkedő alakja volt. Az alábbiakban egyik kései parlamenti felszólalását idézzük fel, amellyel kiváltotta a honi zsidóság haragját.
1918. augusztus 6-án szólalt fel a képviselőházban Farkas Pál zsidó képviselő. Beszédében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az országban egyre erősebb az antiszemitizmus (ezt ő „felekezeti izgatás”-nak nevezte, ami téves megfogalmazás, mert a zsidó bűnösöket soha senki nem támadta vallásuk miatt), s ennek kell gátat vetni. Farkas hangsúlyozta, hogy nem a bűnt és a bűnösöket védi, de az országban tapasztalható, a közhangulatot erősen befolyásoló visszaélések nem hozhatók kapcsolatba a zsidósággal.
Másnap, 1918. augusztus 7-én felszólalt többek között gróf Tisza István is, aki beszédében egyebek mellett reagált Farkas Pál előző nap elhangzott szavaira. A közismerten filoszemita Tisza elöljáróban hangsúlyozta, hogy minden „felekezeti izgatást” elítél, az antiszemitizmus elfogadhatatlan, majd így folytatta:
A baj nálunk tulajdonképpen az, hogy azoknak a társadalmi vagy foglalkozási ágaknak, amelyeknél a háborúval kapcsolatos visszásságok legtöbbször előfordulnak, igen nagy része a zsidóságból kerül ki (Úgy van! jobbfelől.), ennek folytán azoknak a visszataszító cselekményeknek, amelyek elkövettetnek, aránylag nagy részét zsidók követik el. (Úgy van! jobbfelől.) Ebből kifolyólag tagadhatatlanul azzal a veszéllyel állunk szemben, hogy az a nagyon is jogosult felháborodás és elkeseredés, amely ezek ellen a cselekmények és azok elkövetői ellen irányul, felekezeti jelleget ölt magára.
Ez ellen a veszély ellen nézetem szerint állást kell foglalni és küzdeni kell mindenkinek. A nép felvilágosítása által is oda kell hatnunk mindnyájunknak, hogy ezekben ne felekezeti, ne faji kérdést lásson, és hogy az a jogos felháborodás, amely ezek ellen a bűncselekmények és ezek ellen a gyalázatos és gyáva viselkedések ellen irányul, ne egy felekezet vagy egy faj ellen irányuljon. (Elénk helyeslés.) Azt hiszem, ebből a munkából mindenekelőtt ki kell vennie a részét magának a zsidóságnak is… (Mozgás a baloldalon.)
/…./
Mondom tehát, ebben az antiszemitizmus elleni küzdelemben elsősorban jöjjön segítségünkre a zsidóság…
Farkas Pál: Helyes!
Gr. Tisza István: …. másodsorban jöjjön segítségünkre a kormányzat is mindazon intézkedések által, amelyek szükségesek, hogy a háborúval kapcsolatos visszaélések és visszásságok a lehető minimumra szoríttassanak (Helyeslés.), és ahol előfordulnak, lehető szigorú megtorlásban részesüljenek. (Általános élénk helyeslés.) Hiszen az antiszemitizmus igazi terjesztői ezek a visszaélések és az a hangulat, amelyet ezek a visszaélések előidéznek. Mentül szűkebb térre szorítjuk és mentül krudélisebb szigorral toroljuk meg ezeket, (úgy van ! úgy van !) annál jobban elvonjuk az antiszemita izgatás alól a talajt. (úgy van ! úgy van !)
/…./
Amellett a kellő szigort kell tanúsítanunk a visszaélések megtorlása tekintetében. Itt nemcsak a büntetőbíráskodás terén kell tartózkodnunk minden olyan kedvezéstől, amely csakugyan a legrosszabb benyomást teszi – joggal – az egész ország közvéleményére, és amely csakugyan megint tápot adhat az antiszemita izgatásnak, hanem gondoskodnunk kell arról is, hogy maguk a törvényben lefektetett büntetések kellő szigorral alkalmaztassanak.
[Az 1910. évi június hó 21-ére hirdetett Országgyűlés képviselőházának naplója. 41. kötet. Bp., 1918., 172-173. o.]
Tisza nemcsak a zömében zsidó hadiszállítók visszaéléseiről beszélt, hanem kitért a másik égető kérdésre is. Nyílt titok volt, hogy a zsidók körében magas a hadi szolgálat alól felmentettek aránya, ráadásul a bevonult zsidók közül feltűnően sokan nem a frontvonalon szolgálnak, hanem a hátországban lebzselnek. Ezzel a közvélekedéssel kapcsolatban Tisza ezt mondta:
Úgy a polgári közigazgatás, mint a katonai igazgatás terén gondoskodnunk kell arról is, hogy azok a visszásságok a minimumra szoríttassanak, amelyek a felmentések körül és a menetalakulatokba való beosztás körül történnek. (Helyeslés.) Ez az utolsó része a dolognak különösen kizárólag a katonai igazgatásra tartozik. Én azt hiszem, hogy mélyen tisztelt barátom, a honvédelmi miniszter úr igen nagy szolgálatot tenne az ország hangulatának, ha a legnagyobb szigorral odahatna, hogy a póttesteknél a menetalakulatokba való beosztást maguk a magasabb állású és olyan tisztek teljesítsék, akiknek karaktere abszolúte felül áll minden meggyanúsításon (Helyeslés) és akik ebben a tekintetben minden altiszti mesterkedést egyszer s mindenkorra lehetetlenné tesznek. (Helyeslés.) Én azt hiszem, hogy ezeken a tereken megtörténik minden lehető és különösen, ha, ismétlem, a zsidóság maga is segítségünkre jön azzal, hogy a kellő szigort tanúsítja és helyesen ítéli meg azokat a rendelkezéseket, amelyek ezt a szigort a bűncselekményekkel szemben megmutatják, akkor egyesült erővel sikerülni fog az antiszemitizmus veszedelmével megbirkóznunk.
[I.m. 173-174. o.]
A képviselőházi vitában megszólalt Wekerle Sándor miniszterelnök is, aki egyetértett Tisza szavaival, s ígéretet tett arra, hogy a szigorú intézkedések megtörténnek. Azt is megígérte, hogy a háború során beszivárgott, élősködő galíciai söpredéket kitakarítja az országból.
Tisza István szavait a zsidóság hivatalos lapja, az Egyenlőség felháborodva fogadta. Magyar Lajos zsidó publicista cikkéből idézünk:
Beszéde első felében éles, kemény, határozott, harsány szavakkal bélyegezte meg és ítélte el el az antiszemitizmust; ez a része beszédének, úgy tetszett, felszakítja a sötét fellegeket a magyar égbolton és pirkadást jelent. De érthetetlen előttünk, hogy az antiszemitizmus kapcsán tartott hosszú magyarázatot a háborús bűnökről, visszaélésekről, azt állította, hogy ezek olyan foglalkozások között gyakoriak, amelyeket túlnyomóan zsidók űznek és a katonai felmentések és a menetszázadok dolgát emlegette fel olyan értelemben és kért olyan intézkedéseket, aminőket Bangha, Prohászka és a hozzájuk hasonló uszítók követelnek. Tisza gróf bőven, részletesen kiteregette a Ház előtt azokat az „okokat”, amellyel (sic!) az antiszemitizmust indokolják és nem volt egy szava sem arról, hogy mindezek az állítások: tulajdonképpen ostoba ráfogások, ezerszer megcáfolt rágalmak, ellenben igenis intézkedéseket sürgetett ezen a téren. /…/
Nem áll meg Tiszának az a tétele sem, hogy a háborús bűnök nagy részét a zsidók követik el és minden objektív statisztika beigazolja ezt. És – tudja Isten – valahogy furcsa elítélése az antiszemitizmusnak az olyan megbélyegzés, amely kritika, bírálat nélkül, rostállás (sic!) nélkül elfogadja az antiszemitizmus érvelését és a támadottak olyan hibáit akarja gyógyítani, amiben (sic!) talán nem is betegek. /…./
[Magyar Lajos: Az antiszemitizmus a Házban. Egyenlőség 1918. augusztus 10., 4-5. o.]
A szélsőbaloldali zsidó szerző nyilvánvaló tényeket tagadott. A hadiszállítók visszaéléseiről már tényszerű beszámolók sokasága jelent meg, a katonai téren történt visszaélésekről is rengeteg adat felmerült. Nem arról volt szó, hogy minden zsidó csaló és minden zsidó katonaköteles kibújik a szolgálat alól. Tisza gróf sem erről beszélt. Magyar Lajos érvelése tipikus zsidó fajvédő magyarázat: zsidó bűn nincs. Zsidó visszaélés nincs. Minden ellenkező állítás hazugság, rágalom, antiszemitizmus. Írása végén Magyar Lajos a Tiszával egyetértő miniszterelnököt sem kímélte, s már-már kisebb holokausztot vizionált:
A miniszterelnök nagyjában a Tisza gróf álláspontjára helyezkedett és megnyugtatta a Házat, hogy a galíciaiak, akiket hazaszállítanak, a repülő adóbizottságok előtt adót fognak fizetni. A Ház megnyugodott ebben. /…/ A magyar zsidóság pedig tudomásul veheti, hogy a hivatalos magyar politika elméletben elítéli az antiszemitizmust és gyakorlatban . . . gyakorlatban megint egész másként áll a dolog. Az antiszemita izgatás, a mocskos szájú uszítás ellen ugyan nem történik semmi, a zsidó felekezet szabad préda lesz ezután, tiporhatják a becsületét, rágalmazhatják. Ezzel szemben: a zsidók viseljék jól magukat. Olyan intézkedések fognak történni, amelyek az antiszemiták kedélyeit megnyugtatják. A zsidók megnyugtatása, az nem fontos.
[I.m. 5.o.]
Látjuk, a zsidóság vezető lapja semmilyen kritikát nem tűrt. A Tisza gróf által igencsak enyhe szavakkal megfogalmazott kritikát is rágalomnak tekintette. Tisza és Wekerle kiállása láthatóan nagy csalódást okozott a zsidóságnak, mert mindkét politikust a zsidóság nagy barátjaként tisztelték. Egészen 1918. augusztus hetedikéig.
Egy bizonyos. Gróf Tisza Istvánnak a háború vége felé kinyílt a szeme, s felismerte azt a veszedelmet, amely aztán lejtőre küldte Szent István Magyarországát.
Az Egyenlőség a későbbiekben is visszatért Tisza István beszédére. A zsidóság egyik vezető egyénisége, Székely Ferenc nyílt levélben sajnálkozott azon, hogy Tiszát egyesek szerinte félrevezették (Nyílt levél gróf Tisza Istvánhoz. Egyenlőség 1918. szeptember 5., 8-9. o.), de Tiszát a zsidóság piszkálódása nem hatotta meg. Élete hátralevő heteiben sem változtatta meg véleményét.
Tisza István tragikus haláláról a zsidóság lapja egy szóval sem emlékezett meg. Néhány hónappal később viszont egy rövid glosszában ismét fölbukkant a neve. Az akkor már a hatalom mámorát élvező faj lapjában az alábbi szöveg jelent meg (Glosszák a hétről. Egyenlőség 1919. január 18., 5. o.):
A szétszórtságában is diadalmas faj magyarsággyűlöletben élenjáró lapja szerint tehát az akkor már halott Tisza a zsidóságon taposott. Ennek ellenpontjaként azt hirdeti a cikk (amelynek szerzője vélhetően Gábor Andor, született Greiner Pinkász; ezt a rovatot ő körmölte hétről hétre), hogy a zsidóknak nem kell megváltozniok, mert ők tökéletesek, szépek, miegyebek. S a rettenetes mondat: „A zsidó ma az egyetlen stabilis (sic!) elem Magyarországon.” Közelgett már Kun Béla uralma.
A kommün bukása után elkezdődött a nyomozás a Tisza-gyilkosság ügyében. A Tolnai Világlapja közölte annak a három zsidó gazembernek a képét, akiket a Tisza-gyilkossággal kapcsolatba hoztak. (Tolnai Világlapja 1919. november 8., 32. o.)
A baloldalt látható Magyar Lajos gróf Tisza megölése idején már Nemzeti Tanácsnak csúfolt gyülevész társaságban sertepertélt. Ő írta Tisza ellen azt a cikket, amelyet az Egyenlőségből idéztünk. A középen látható Pogány Józseffel együtt ő is a Szovjetunióban talált menedéket és kivégzőhelyet. A magyar nép nagy megkönnyebbülésére ugyanis mindkettőjüket agyonlőtték Sztálin uralma idején, valamikor a harmincas évek végén. Kéri Pál okosabb volt. A Tisza-perben halálra ítélt Kéri-Krammer Pál fogolycserével került a szovjet paradicsomba, de hamarosan (még Lenin életében) távozott, s végül Amerikában hunyt el.
A három ronda zsidó után vessük egy pillantást Tisza István arcképére, s emlékezzünk.
B. – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
