A Forma–1 olasz sztárját istenítik Európában

A Forma–1 olasz sztárját istenítik Európában

A nemzetközi sajtó a mindössze 19 éves Mercedes-pilóta, Kimi Antonelli sikerét ünnepli a Forma-1-es Kínai Nagydíj másnapján, de nem felejt el megemlékezni arról sem, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton először lett dobogós azóta, hogy a Ferrarinál versenyez.

Az olasz lapok felidézték, hogy legutóbb 2006-ban Giancarlo Fisichella nyert olaszként nagydíjat.

Gazzetta dello Sport:

„Amint átadták neki a mikrofont, könnyezni kezdett – gyönyörű, őszinte könnyeket láthattunk. Kimi Antonelli így vezette le a feszültséget a csodálatos első F1-es győzelme után… Kimi győzelme Toto Wolff győzelme is, aki hitt abban, hogy a fiatal pilóta pótolni tudja Lewis Hamiltont.”

La Stampa:

„Antonelli diadalmaskodott, húsz éve az első olasz győztes. Hamilton harmadik lett, az első dobogója a Ferrarival. Kettős Mercedes-siker Sanghajban. A két Ferrari izgalmas párharcot vívott, Lewis Leclerc előtt végzett.”

Corriere della Sera:

„Könnyek, büszkeség, tündérmese. Kimi Antonelli már az utolsó körökben sírva fakadt a sisakja alatt, miután a néhány kisebb bakival tarkított mesteri versenye után őrületbe kergette Olaszországot… A 19 éves pilóta húszéves böjtnek vetett véget: legutóbb 2006-ban Giancarlo Fisichella nyert olaszként nagydíjat.”

Tuttosport:

„Hihetetlen, de igaz: Andrea Kimi Antonelli diadalmaskodott a Kínai Nagydíjon és Giancarlo Fisichella után húsz évvel ismét a Forma-1-es dobogó tetejére repítette az olasz zászlót. A bolognai pilóta mögött természetesen csapattársa, George Russell lett a második, a Ferrarival első dobogós helyét elérő, nagyszerű Lewis Hamilton pedig a harmadik.”

  • Nagy-Britanniában szomorkodtak, hogy egyik McLaren sem tudott felállni a rajtrácsra.
  • Daily Mail:

    „Vigyázz, George! Kimi Antonelli a Formula–1 történetének második legfiatalabb győztese lett a Kínai Nagydíjon, miközben a harmadikként célba érő Lewis Hamilton az első dobogós helyezését ünnepelhette a Ferrarival. George Russell ezzel együtt továbbra is favorit, miután egy héttel ezelőtt Melbourne-ben diadalmaskodott, majd szombaton, Sanghajban megnyerte a sprintversenyt.”

    The Sun:

    „Forza Italia! Kimi Antonelli sírva fakadt, miután Kínában megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét. Lewis Hamilton is kitörő örömmel ért célba, mert harmadik lett George Russell mögött, ezzel a Ferrari színeiben az első dobogós helyezését érte el.”

    Telegraph:

    Hírdetés

    „Antonelli-áttörés. Ez ismét egy kaotikus Grand Prix volt a 2026-os új szabályokkal. Az egyik McLaren sem tudott felállni a rajtrácsra.”

    Guardian:

    „Kimi Antonelli magabiztos sanghaji teljesítményével első Forma-1-es győzelmet aratta. A 19 éves olasz megelőzte csapattársát, George Russellt, s ezzel a második legfiatalabb pilóta lett, aki valaha futamot nyert – csak a négyszeres világbajnok Max Verstappen előzi meg ebben a mutatóban.”

    Independent:

    „Kimi Antonelli bekapcsolódott a világbajnoki címért zajló versenybe, miközben Lewis Hamilton ferraris pályafutása első dobogós helyezését ünnepelhette.”

    Forrás: Kimi Antonelli és Lewis Hamilton ünnepel - MTI/EPA/Alex Plavevski

    Forrás: Kimi Antonelli és Lewis Hamilton ünnepel – MTI/EPA/Alex Plavevski
  • A spanyol lapok is Antonellit dicsőítették.
  • As:

    „Kimi Antonelli a pole pozícióból rajtolva megszerezte első Forma-1-es győzelmét anélkül, hogy néhány kritikus pillanatban elvesztette volna a hidegvérét. A 19 éves olasz beteljesítette az álmát.”

    El Mundo:

    „A montmelói törzsvendégek élénken emlékeznek a tinédzser Max Verstappenre, aki 18 évesen a leggyorsabb volt mind közül, és a Forma-1 történetének legfiatalabb futamgyőztese lett. Pontosan egy évtizeddel később megvan az utód: egy másik koraérett tehetség, Kimi Antonelli 19 évesen ünnepelte első világbajnoki győzelmét és – akárcsak annak idején a holland – azt ígéri, hogy sztár, bajnok és nagyszerű versenyző lesz.”

    Marca:

    „Andrea Kimi Antonelli már most nagyszerű. Az olasz csodagyerek – 2006 augusztusában született – első futamgyőzelmével bizonyította, hogy a Forma-1 legnagyobbjai közé akar kerülni. A bolognai pilóta lélegzetelállító Mercedesével brutális tempót diktált és az elejétől uralta a Kínai Nagydíjat.”

  • Ahogy a franciák is.
  • L’Équipe:

    „Kimi Antonelli nyerte a vasárnapi Kínai Nagydíjat. A Mercedes olasz versenyzője Verstappen után a második legfiatalabb futamgyőztes az F1 történetében. Csapattársát, George Russellt és a Ferrarikat utasította maga mögé, akik izgalmas versenyt vívtak egymással.”

    Ouest-France:

    „Március 15-én vasárnap Kimi Antonelli megmutatta, mit tud és megnyerte a Kínai Nagydíjat, pályafutása első győzelmét aratva. Az olasz pilóta ezzel a Forma-1 történetének második legfiatalabb győztese lett.”

  • Az osztrák lapok a Mercedes uralmára hívták fel a figyelmet az új szezonban.
  • Kronen-Zeitung:

    „Andrea Kimi Antonelli nyerte a Kínai Nagydíjat! A 19 éves versenyző karrierje első futamgyőzelmét aratta. A Red Bull-lal versenyző Max Verstappen és a McLaren-istálló viszont keserű napon van túl.”

    Salzburger Nachrichten:

    „A Mercedes uralja a Forma-1 új korszakát.”

    De Telegraaf:

    „Max Verstappen katasztrofális hétvégét zárt Kínában. A Red Bull pilótája motorproblémák miatt nem ért célba. A Mercedes 19 éves pilótája, Kimi Antonelli az első futamgyőzelmét aratta, ő az első olasz Giancarlo Fisichella 2006-os győzelme óta, aki versenyt nyert a Forma-1-ben.”


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »