A Ford újabb beruházást adott át Magyarországon

A Ford újabb beruházást adott át Magyarországon

Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója elmondta, hogy az új irodával a Ford Magyarországon már három helyszínen van jelen,

Új regionális szolgáltató központot nyitott az amerikai Ford pénteken Budapesten: több, Európa összes piacát kiszolgáló árazási és gyártástervezési funkció mellett innen látják majd el az autóipari vállalat európai, közel-keleti és afrikai országainak HR-feladatait.

„Az új centrummal a Ford legnagyobb európai adminisztratív központja Magyarországon jön létre” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megnyitón.

Hírdetés

„A hazai autóipari paletta teljessé válik, a termelés, illetve a kutatás-fejlesztés mellett egy nagy világmárka Magyarországra hozta a termelést támogató adminisztratív, pénzügyi funkcióinak központját” – tette hozzá.

A miniszter azt is mondta, hogy:

jövő év végére a Ford 700 munkatársat foglalkoztat majd Magyarországon, döntően diplomás, nyelveket beszélő fiatal szakembereket.

Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója elmondta, hogy az új irodával a Ford Magyarországon már három helyszínen van jelen, és 99 százalékban magyar munkaerőt foglalkoztat.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »