A „folyton a Sándor-palotában kavaró Balog Zoltán lobbizta ki” a kegyelmet – szivárogtatták fideszesek a libsiknek

A „folyton a Sándor-palotában kavaró Balog Zoltán lobbizta ki” a kegyelmet – szivárogtatták fideszesek a libsiknek

Bár Novák Katalin nyilvánosan nem osztott meg részleteket a lemondásához vezető kegyelmi döntésről, fideszes és kormányzati körökből kiszivárgott információk alapján elkezdett tisztázódni a kép. A Direkt36-nak és a Telexnek több egymástól független kormányzati, illetve az államfői hivatalhoz közel álló forrás azt állította, hogy a kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház vezetője, korábbi miniszter, Novák tanácsadója és régi mentora, írja a Telex.

Az Orbán-kormány egy volt magas rangú tisztviselője azt mondta, Novák környezetéből úgy értesült, hogy Balog volt az, aki arra biztatta a köztársasági elnököt, hogy Kónya Endrének kegyelmet adjon. Egy Novákhoz régóta közel álló forrás megerősítette ezt, hozzátéve, hogy amikor a botrány kitört és mind Novák munkatársai, mind Orbán Viktor csapata magyarázatot kért Balogtól, akkor ő azzal védekezett, hogy ez nem az ő személyes döntése volt, hanem a református egyház vezetésében többen szerették volna elérni, hogy a családilag jó református kapcsolatokkal rendelkező Kónya kegyelmet kapjon.

Egy jó kormányzati kapcsolatokkal bíró ellenzéki politikusnak szintén azzal magyarázták a kegyelmi döntést mind a Fidesz-frakcióból, mind Novák stábjából, hogy „politikailag egyértelműen Balog nyomulása volt a kegyelem mögött”. A politikusnak Novák környezetéből már régóta arra panaszkodtak, hogy „Balog bejárt a Sándor-palotába intézkedni”, és „mindenben kavart”. A források részleteket nem mondtak arról, hogy Balog konkrétan milyen lépéseket tett a kegyelem megadása érdekében.

Hivatalosan Balog a köztársasági elnök tanácsadó testületének a tagja, ám több, a Novák–Balog-kapcsolatot ismerő forrás szerint a református püspöknek a formális pozícióját messze meghaladó befolyása volt Novák Katalin döntéseire. Novák egy volt munkatársa, aki személyesen is jó viszonyt ápolt vele, úgy fogalmazott: „Kata neki bármit megtesz.”

Hivatalos Facebook-oldalán Balog csütörtökön, két nappal Novák Katalin lemondása előtt, a botrány csúcsán a következő bejegyzést osztotta meg:

Visszavonulni néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében. Micsoda ajándék!

A kiszivárgott információk szerint Novák környezetében többen is sérelmezték, hogy Balog épp a botrány elhatalmasodásakor tette meg ezt a lépést.

Balog és a gyermekotthon

Balog neve a bicskei pedofilügy kapcsán már korábban is felmerült – például ő volt az, aki 2016-ban javaslatot tett a később pedofília miatt elítélt gyermekotthon-igazgató Vásárhelyi János állami kitüntetésére. Balog a később a pedofil bűncselekmények eltussolásáért elítélt igazgatóhelyettes Kónya Endrét is ismerhette, 2013-ban ugyanis együtt vettek részt a minisztériuma által szervezett, „A gyermekek bevonása és védelme a sportban és a sporton keresztül” című, a gyermekek elleni szexuális erőszak megállításáért (!) szervezett konferencián. A hvg cikke szerint K. Endre apját korábban sajtóbeszámolók református főgondnokként (református világi vezetőként) említették, és a család befolyásos barátokkal és ismerősökkel rendelkezett.

Balog Zoltánról és Novák Katalinról számos forrás – volt kormányzati tisztviselők, a református egyházat ismerő források, illetve Novák Katalin személyes ismerősei – egybehangzóan azt állították, hogy régóta rendkívül szoros személyes kapcsolatban állnak.

Hírdetés

A nála húsz évvel fiatalabb Novákot Balog vette maga mellé és egyengette politikai pályáját, 2012-től miniszter-kabinetfőnökként, majd miniszter-államtitkárként pedig formálisan is szoros kapcsolatban álltak hosszú éveken keresztül. Balog ugyan kikerült a kormányból 2018-ban, de továbbra is közel maradt Novákhoz, 2022-es elnökké választása után pedig a tanácsadói testületének meghatározó tagja lett.

Az évek során Balog és Novák többször is részt vettek közpénzen egzotikus utazásokon olyan távoli helyekre, mint Bogota vagy 2023 októberében Pápua Új-Guinea. A közös események és utak annak ellenére megmaradtak, hogy Balog és Novák hivatalos funkciói folyamatosan cserélődtek. Amikor Bogotába mentek, Novák épp államtitkár volt, Balog pedig miniszterelnöki biztos, Pápuára pedig már mint köztársasági elnök és elnöki tanácsadó, püspök utaztak együtt.

Az ATV-ben már nyíltan firtatták a viszonyukat:

Varga nem akarta

Szivárogtak ki információk a történtekbe szintén belebukott Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter szerepéről is.

A történteket Novák oldaláról ismerő kormányzati forrás szerint igaz, amit a Mi Hazánk-közeli Magyar Jelen írt meg először, miszerint Varga Judit akkori igazságügyi miniszter anélkül továbbította Kónya Endre kegyelmi kérvényét Nováknak, hogy azt támogatásra javasolta volna.

Varga környezetéből többen is megerősítették, hogy az akkori igazságügyi miniszter valóban nem támogatta a kegyelmet.

Csakhogy Novák – a kiszivárgott információk szerint Balog lobbizásának hatására – azt mégis aláírta. A kormányzati forrás szerint ezt követően Varga úgy érezhette, nem mehet szembe a köztársasági elnöki döntéssel, azonban „hibát követett el” azzal, hogy nem kért miniszterelnöki engedélyt, és nem tájékoztatta Orbán Viktort. A forrás szerint Varga ezt jóhiszeműen tette, mert azt gondolta „fölötte eldőlt a kérdés, és csak formális az ő szerepe”. (Hogy Orbán Viktor valóban nem tudott a kegyelmi döntésről előzetesen, azt ugyanakkor más nem tudta megerősíteni.)

Egy Vargához közel álló forrás szerint az államfő környezetében valószínűleg arra számítottak, hogy ez az ügy nem kerül nyilvánosságra, a kegyelmi ügyek ugyanis anonimak. Csakhogy itt az történt, hogy Kónya Endre ügye harmadfokra került a Kúrián. Tavaly szeptemberben aztán a Bírósági Határozatok Tárában megjelent, hogy Kónya ügyében Novák 2023. április 27. napján kegyelmet gyakorolt. Ez alapján írta meg a 444 február 2-án az ügyet, elindítva ezzel a köztársasági elnök bukásához vezető botrányt.

Balog esetleges szerepe a református egyház vezetőjeként a köztársasági elnöki hivatal működésében, illetve konkrét kegyelmi ügyekben azért is kérdéseket vet fel, mert a magyar törvények szerint állam és egyház elkülönülten működnek. A köztársasági elnök az alkotmányosság őreként és legfőbb közjogi méltóságként a magyar állam első számú képviselője, akinek a nemzet egységét megtestesítve politikai és vallási elfogultságoktól mentesen kell döntéseket hoznia.

Balog Zoltán az államfő lemondása után Facebookján megosztotta a „Kiállok Novák Katalin mellett” nevű Facebook-oldal bejegyzését, mely többek közt így méltatja Novákot: „Azon kevesek közé tartozik, akik hibájukért vállalják a felelősséget.”


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »