A földrengés egy amerikai gyártmány lenne?

A földrengés egy amerikai gyártmány lenne?

2023. 02. 19.

Minden kornak megvannak a mítoszai és babonái, de vigyázzatok, nehogy feldühítsétek a folyókat!

Minden kornak megvannak a babonái és tévhitei. Úgy tűnik az emberi agy sem változik idővel, ha nehéz kérdésekkel találja szemben magát. Régen az emberek azt gondoltál, hogy a katasztrófák az istenek büntetései. Voltak nevetséges mítoszok, de az emberek hite részeként léteztek nem olyan régi időkig.

A földrengéseket úgy magyarázták meg az emberek, hogy azért történnek, mert a föld egy galaktikus bika szarván helyezkedik el, ami ha megfáradt, akkor az egyik szarváról a másik szarvára dobta át a földet földrengést okozva. Ez a bika szarvas elmélet még mindig él, csak egy kicsit módosítottak rajta a mi korunknak megfelelően úgy, hogy ez a bika az új mítoszok szerint nem más, mint maga Amerika.

Természetesen vannak mindig azok az emberek is, akik maguknak a szolga szerepét keresik, nem az úr szerepét. Vannak azok, akik keresik az Istent, akihez fohászkodhatnak és imádhatják galaktikus isteni bikaként, aki minden jóról és rosszról felel a világunkban.

Ezeket az embereket keresik azok, akik a rabszolgákat keresik. Amerika a születése óta a szolgákat kereste. Kereste a kétszarvú bika szerepét, ami civilizációkat irthat ki és etnikumokat fal fel reggelire. Azt az isteni szerepet mi szerint, ha valamit úgy akar, akkor az úgy is lesz. Ez a gondolkodás lett a felsőbbrendű amerikai észjárásnak az amerikai elitek köreiben.

Az egyik ellenünk folytatott pszichológiai hadviselés egyik eszközévé vált, hogy néhányan azt gondolták, hogyha a fejlett Amerika úgy dönt, hogy Assad távozzon, akkor ő távozni is fog és ez egy olyan döntés, ami ellen nem lehet fellebbezni és nincs olyan erő, ami szembe tudna szállni ezzel a végzetes döntéssel, amiről Amerika döntött. A döntés, amit előtte egyetlen elnök ellen sem adtak ki sikeres végrehajtás nélkül, mert ha Amerika mond valamit, akkor az maga az elkerülhetetlen sors.

Senki sem tagadhatja, hogy mennyire fejlett Amerika, de a mindenható képének nagy részét az óriási média birodalma rajzolja, ami istenként mutatja be őt. Nem tarthatom kizártnak azt sem, hogy a holdraszállásuk állításának nem lett volna olyan lélektani hatása, ami közelebb hozta őt a mindenható Isten rangjához, mivel csak az isten volt az, aki szabadon tud repülni a galaxisban bolygókat és holdakat megérintve. Mindannyian tudjuk, hogy ezt az egyke holdraszállást azóta sem ismételték meg, illetve nem is fogják, mivel az egészet egy stúdióban vették fel és már évek óta fény derült az egész hazugság minden részletére. Viszont, amikor atomot dobtak le Japánra és sikerült győzedelmeskedniük a kommunizmus felett, akkor egy újféle ragyogást szerezhetett meg. Egyfajta tekintélyt és áhítatot szerezhetett meg magának, amikor a patáját Hirosima és Nagaszaki holttesteire tette, majd nem sokkal utána Max, Lenin és a Kommunizmus holtestire a Vörös Tér közepén. Mintha azt mondaná, hogy az ateistákat Isten hívei győzték le, vagy az, aki istenné vált.

Az amerikai tudományos és technikai ugrás nagy hasznát vette az amerikai médiagépezet, és minden tudományt Amerikának tulajdonítottak el. Valahányszor egy műszaki vagy tudományos kutatás történik, maga az amerikai elnök áll ki a hírt a világ előtt bejelenteni, hogy azt a benyomást keltse, hogy a Amerika tartja kezében az univerzumot és minden élőlény sorsát ezen a bolygón. Ahogy az történt, amikor Bill Clinton jelentette be egy sajtótájékoztatón az emberi genom felépítésének megfejtését. Nem sokkal előtte közzétették azt is, hogy Amerika bizonyítékokat talált az élet létezéséről más bolygón a naprendszerünkben. Az elnyomott és fejletlen népeknél kialakult az az érzés, hogy az őket érő minden katasztrófa Amerika döntése miatt következik be. Már nem pusztán katonai és gazdasági háborúk okozzák a népek vereségét és szenvedését, hanem vannak azok olyan szenvedések is, amelyeket Amerika klímafegyverek által okoz. Sokan beszélnek a HARP projektről.

Arról, hogy miként tudja irányítani a klímát és hogyan tud tornádókat, szeleket, esőket és viharokat irányítani.
A török-szír földrengést követően is feljött a mutogatás Amerika felé. Gyorsan összerakták az összeesküvés elméletet, ami párhuzamos a valódi politikai összeesküvéssel, ami Amerika által jött létre, hogy népek gazdasági és politikai stabilitásukat megzavarja. Ma viszont ez az összeesküvés elmélet a földrengéseket is Amerika erőjéhez kötötte. Megjelentek azok az emberek, akik biztosan tudják és állítják, hogy Amerika hozta össze a földrengést egy olyan atombombával, amit a tektonikus lemezek közelében robbantottak fel katasztrofális szeizmikus energiát felszabadítva. Néhányan egyes megfigyelésekből arra következtettek, hogy a nyugati országok napokkal a földrengés előtt visszavonták konzulátusaikat Isztambulból. Van egy tudós, aki 3 nappal a földrengés előtt földrengést jósolt, és azt mondta, hogy a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű lesz a földrengés. Az amerikai bázisokat és atombombaraktárakat nem érintette a földrengés.. stb stb – azt állítják emberek.

Mint minden összeesküvéselméletnél egyből nagyon sokan kezdték el ezt az elméletet. Talán Amerika maga is megörült ennek az elméletnek, ami Isten szerepét adta meg neki, mely képes a tektonikus lemezeket is megbolygatni. Nem tudhatjuk, hogy ezek az új istenek képesek lesznek-e a napot nyugatról kelet felé mozgatni, vagy a meteorokat a nekik nem szófogadó fővárosokra irányítani. Természetesen Amerika szolgái és kutyái dolgozni is fognak-e elméletek megerősítésén, hogy azt az érzetet mutassák, hogy Amerika verhetetlen és a sorsot is ő mozgatja. Hirtelen senki sem kérdőjelezte meg ezt az új mítoszt.

Hírdetés

Ahogyan az ókori világban is ott voltak az istenek mítoszai, melyeket a bölcsebb emberek megkérdőjeleztek. Úgy az új, jelenlegi világban is vannak mítoszok az új istenekről, amelyeket megkell támadnunk és kérdőjeleznünk.
Tegyük fel, ha tényleg képes erre Amerika és ő áll a földrengések mögött ma Szíriában és Törökországban, akkor miért volt az, hogy itt ezen a területen még Amerika megszületése előtt is pár évtizedenként, évezredek óta földrengések voltak? Miért vannak máshol is gyakran földrengések, mint például Japánban? Miért próbálgatná Amerika a földrengéseket okozó fegyverét Japánon és ha tényleg képes földrengést előidézni, akkor vajon képes-is azt megállítani?

Miért nem támadja Amerika az ellenségeit Kínában, Oroszországban és Észak-Koreában ezzel a fegyverrel? Vajon Oroszországnak is van ilyen fegyvere és képes lenne hasonló módon válaszolni neki? Ha ekkora mértékben mindenható lenne Amerika és képes viharokat előidézni, akkor miért sújtanak rá főleg nagy viharok az elmúlt időszakban? Tegyük fel tényleg képes rá, de akkor is hogyan tudott volna ekkora mennyiségű atombombát áttelepíteni Törökország szívébe majd ilyen mélyre ásni őket anélkül, hogy azokat bárki is észre venné? Tán krumplis zsákokban szállítottak a NATO katonai táborokban a sötétben?

A földrengés egyszerűen azért történt, mert ezen a területek szoktak földrengések történni és bármilyen atombombát felrobbantani a föld mélyében a hatalmas tektonikus lemezek közelében nem lenne képes csak kisebb rengés okozására, mintha valaki egy puskával lőne egy épület falára, vagy egy kézigránáttal megdobni egy épületet, ami nem képes azt elmozgatni a helyéről.

A földrengések régiek és többezer éve írnak földrengésekről a történészek ebben a régióban, de ha az emberi kéznek még is köze lenne a szeizmikus aktivitás növeléséhez, a logika inkább a török emberi kapzsiság szerepére tenne. Törökország hatalmas óriásgátakat épít az ország másik felén, ami a hatalmas nyomás miatt okozhatott tektonikus lemez destabilizálódást, mivel több milliárd tonna vizet próbál egy olyan területen megőrizni, amelyet az ősi fizikai földrajz tervezett meg és egyensúlyozott ki érintetlenül hagyva, amíg nem jött Turgut Ozal azzal, hogy Törökországnak megadja a döntést arról, hogy ki szomjazhasson a régióban eladva az Eufrátesz és Tigris folyók vizét. Próbálva egy anyagi bevételt szerezni Törökországnak Irak és Szíria vizének elkopásából és eladásából. A cél az lett volna, hogy Törökországnak a fekete arany és olaj helyett átlátszó aranya (vize) legyen, amivel élet és halál ura lehet a régióban a többi szomszédos ország felett.

Ezt a sors is talán jóváhagyta volna a tektonikus lemezek szélének elérése nélkül. Törökország balszerencséje, hogy ezek a gátak ezen a szélen találhatóak és ez az a dolog, ami megakadályozza, hogy épségben maradjanak súlyos ár nélkül.
Az Eufrátesz és Tigris folyók elzárásra Ataturk börtönében talán összezavarta a természetet, mert ezeknek a gátaknak a mérete olyannyira hatalmas, hogy mögöttük kisebb tengerek alakultak ki. A víz nagyon mélyen beszivárgott a szeizmikus repedésekbe, jobban elválasztva őket, aminek köszönhetően kevésbé stabilak lettek. A tektonikus lemez vállára nehezedő hatalmas súly okozta az Arab-félsziget heves kilengését, amely megnövelte a már korábban is előforduló földrengések gyakoriságát.

Ez a magyarázat talán elfogadhatóbb, mint az, hogy Amerika a földrengések előidézője, bár ehhez határozott tudományos megállapításra és megerősített kutatásra van még szükség. De ha hiszünk abban a mondásban, hogy a természettel való manipulálás nagyon veszélyes, akkor azt kell mondanunk, hogy a Tigris és az Eufrátesz bebörtönzése természetellenes cselekedet, mint például a rendellenességek természetessé tétele, hogy a társadalmat irányítása, annak ellenére, hogy az megszakítaná a szaporodási láncot.. Hasonlóan, mint a gének manipulálása. Nem manipulálhatod a biológiai géneket, nem módosíthatsz géneket, és nem manipulálhatsz olyan vírusokat, amelyek őrületbe veszik az embereket, járványokba és furcsa betegségeket szabadítanak ki.

Ezért a föld genomjának, a földrajznak és az örök folyók genomjának meghamisítása azt jelenti, hogy manipulálod a természetet, és arra készteted, hogy viselkedésében eltérjen, és a mérges természeti katasztrófák csapdájába esel. Törökországban ez történt, ahol megnőtt a pusztító földrengések gyakorisága. 1999-ben és idén is földrengés történt, mindössze 23 év különbséggel, nem 100 év különbséggel! Ha ez az előrejelzés és a tudományos feltételezés igaz, akkor Törökországnak most és gyorsan ki kell javítania a hibáját, mielőtt további földrengések őrlik fel ezt a régiót, és Törökország maga a pokolba zuhan.

Mert amit az Eufrátesszel és a Tigrissel művelt, az maga az őrület. Mintha a szomjas Eufrátesz és a Tigris gyötrelmesen azt mondanák Törökországnak (Törökország, adsz-e vizet a víz folyóinak? Ésszerű-e az Eufrátesz testére nézve, ha megszomjazik, hogy megteljen tőle Atatürk gyomra?). Így hát a vizük úgy döntött, hogy bosszút áll a börtönőrön és megrázták az összes kontinentális börtönt szabadságukat kérve. Mielőtt a víz az egész tektonikus lemezt fejjel lefelé fordítaná a törökök és a térség lakóinak fején. A Tigris és Eufrátesz két szarva által.

Hadd gondoljam és feltételezzem, hogy (a víz le akarja dönteni a gátakat). Ez a földrengés emlémája és a vízforradalom. A bebörtönzött folyók forradalma. Jaj nekünk, ha a folyó megszomjazik. Ha ez a földrengés a bebörtönzött víz figyelmeztetése, akkor a figyelmeztetést komolyan kell venni.

Ne féljetek Amerikától, mert ő nem isten és nem leszel isten. Olyanok vagyunk, mint a folyók, Amerika nem kényszeríthet ránk más természetet, mint a szabadság szabad természetét. Olyanok vagyunk, mint az ősi örök folyók, nem börtönözhetnek be és nem halunk meg, szabadon folyunk, és aki bebörtönöz minket, az ellen a harag lapjait fogjuk felborítani.

Ne féljetek Amerikától, de féljetek és tartsatok a természettől. Tiszteljétek a természetet. Óvakodjatok a természet genomjának manipulálásától, Óvakodjatok a szabad folyók bebörtönzésétől, Óvakodjatok attól, hogy megszomjaznak. Nehogy egy percig is azt gondoljátok hogy a víznek és a folyóknak nincs érzése vagy méltósága, inkább szabadságot és méltóságot kéne nekünk tanulunk tőlük!!..

Orientalista.hu – Naram Sarjoon, fordította Cadmus

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »