A Földanya ölelésének pálos szertartása

Ősi napvallásunk világképében élet és szellem hat át mindent a legkisebb atomoktól a spirálgalaxisokig. Ez azt is jelenti, hogy minden egyes bolygó egy-egy spirituális entitás. Nincs ez másként Földanyánk esetében sem.

Az ősi napvallás őrzői, a magyar pálos atyák jól tudták, hogy a Földanya biztosítja az anyagi, az energetikai és a szellemi életteret az emberiség számára. Ő egyszerre biológiai és szellemi lény. Egész földi pályafutásunkon keresztül tanúsított önfeláldozó tettéért cserébe rendszeresen lerótták tiszteletüket a Földanyának. Hódolattal adóztak művének, melyet mindannyiunk sorsában beteljesít.

 

A pálosok átlátták, hogy az emberiség bizonyos korszakaiban sokat árt a Földnek, aki rengeteget szenved miattunk. A Földanya ölelésének pálos szertartásában megkérték őt, hogy legyen pásztora az életüknek azért, hogy az éltető-tápláló bölcső valódi lakhelye legyen a lelkeknek. Kérték tovább, hogy mutasson utat nekik, hogy viszonzásképpen ők is segíthessék isteni erőinek megőrzését és fejlődését.

 

 

Aki úgy érzi, hogy a Földanya végtelen jósága érdemes arra, hogy hálája jeleként ő is átölelje Őt, annak biztosan sokat adhat a Földanya ölelésének pálos szertartása, melyet Aurafejlesztő és Meditációs Klubjaink alkalmával szoktunk rendszeresen végezni.

 

A cikket írta: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

 

Hírdetés

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot

 

The post A Földanya ölelésének pálos szertartása appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »