A főkonzul, a Habony meg a cinizmus csimborasszója

A főkonzul, a Habony meg a cinizmus csimborasszója

Furmányosnak tűnő módon próbált kibújni a kormány kommunikációs gépezete néhány egyszerű kérdésünk alól. Történt ugyanis, hogy „a külügy munkájára rálátó forrásainktól” azt az értesülést kaptuk, hogy a milánói főkonzulnak kijelölt Csiszár Jenő egykori rádiós és tévés műsorvezető nem jelent meg a poszt betöltéséhez szükséges vizsgán.  

Mi annak rendje és módja szerint a hírt meg akartuk erősíttetni a Külgazdasági- és Külügyminisztérium sajtófőosztályával. 2017. február 28-án, 12:12-kor el is küldtük írásos megkeresésünket a tárca megfelelő email-címére, amelyen keresztül korábban is egyeztettünk már az illetékesekkel különféle hivatalos ügyekben. 

Megkérdeztük, 

Meg tudják-e erősíteni, netán cáfolják értesülésünket, miszerint Csiszár Jenő, aki a terv szerint hamarosan a milánói főkonzulátus élére áll, nem jelent meg a konzuli vizsgáján?Amennyiben valóban kihagyta a vizsgát, valamikor pótolhatja azt?Lehet úgy valaki egyáltalán főkonzul, hogy nem teszi le a konzuli vizsgát?

A várakozás hosszú és izgalommal telt óráit, majd telefonos sürgetésünket követően 17:06 perckor megérkezett a válaszok válasza, a kormányzati cinizmus csimborasszója verseny napi éremesélyese.

Hírdetés

Íme, szó szerint:

Az Ön által felvetett témával kapcsolatban már minden információ megjelent.
http://www.origo.hu/itthon/201 70228-csiszar-jeno-marciusban- kulugyi-vizsgat-tesz.html

Ezt a külügy sajtósai által ajánlott cikket kérdésünkkel azonos napon, csak pár órával később, 16:26-kor publikálták. (Kellett dolgozni vele kicsit.) A kormányközeli Origó cikkének bevezetőjében az olvasható: „márciusban teszi le a külügyi vizsgát Csiszár Jenő, akit milánói főkonzulnak jelölt Szijjártó Péter miniszter – válaszolta az Origó kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium.”

Micsoda témaválasztás! 

Örülünk neki, hogy ilyen csodálatos az összhang, hogy a kormánysajtó és mi is egyszerre mozdulunk, egyszerre akarunk foglalkozni eme nagy társadalmi visszhangra lelt kinevezéssel és annak fejleményeivel. Hogy hiába a különféle bélyegek, címkézések, a szakma rajta tartja a mutatóujját a történések ütőerén. Örülhet persze a furmányos kommunikációs gépezet is ennek, hiszen a véletlenek összejátszása esetén elég egyszer reagálnia, a rendszer megbízhatóan működik. 

Ám mivel az idézett cikkből a lényeg, aktuális megkeresésünkre a válasz valójában nem derül ki, visszakérdeztünk a tárcánál, hogy akkor végülis megjelent Csiszár Jenő a vizsgán, vagy sem? Kértük, válaszoljanak mielőbb. Vagy küldjék el a következő origós cikket a témában, nehogy a végén még korrekt és hiteles tájékoztatás nélkül maradjunk. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »