A fizetéseink képtelenek követni a szédítő árvágtát

A fizetéseink képtelenek követni a szédítő árvágtát

A szédületes ütemben gyorsuló infláció egyre nagyobb csapást mér a fizetéseinkre. Akiknek az elmúlt időszakban nőtt is a bérük, azok többsége is egyre kevesebbet engedhet meg magának a munkából származó bevételeiből.

„Márciusban az általunk figyelt kiemelt ágazatok mindegyikében nőtt az átlagbér” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. A leglátványosabb növekedést a szállodaiparban mérték. A márciusi havi bruttó átlagbér ebben az ágazatban elérte a 903 eurót, ami több mint 27 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest. A látványos ugrás azonban továbbra is a koronavírus-járvány utóhatásaival magyarázható, hiszen tavaly tavasszal még szigorú megszorításokkal volt kénytelen szembenézni az ágazat, így a mostani javulás csak azt jelzi, hogy lassan kezd visszazökkenni az eredeti kerékvágásba. Kétszámjegyű béremelkedést mértek azonban az autóértékesítésben és -javításban (15,5%-kal 1252 euróra), a kiskereskedelemben (13,7%-kal 937 euróra), a nagykereskedelemben (13%-kal 1327 euróra) és az építőiparban (10,1%-kal 869 euróra) is. Az iparvállalatoknál 9,8 százalékkal nőtt az átlagbér, elérve az 1316 eurót, míg a legkisebb, nem egész 4 százalékos növekedést az IT-ágazatban mérték. Ez utóbbi azonban, a 2472 eurós átlagbérével, még mindig a legjobban fizető ágazatnak számít. A legrosszabbul ezzel szemben továbbra is az éttermi, kocsmai, cukrászdai alkalmazottakat fizetik, akiknek a havi bruttó átlagbére 593 euró.

Márciusban azonban az eddigieknél is jobban elszállt az infláció, az átlagos árszint 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Hírdetés

„Mindezt figyelembe véve, a vizsgált ágazatok közül csak négyben – a kis- és nagykereskedelemben, az autókereskedelemben és a szállodaiparban – nőtt az inflációt is figyelembe vevő reálbér, az összes többiben az alkalmazottaknak a fizetésükből kevesebb árura és szolgáltatásra tellett az egy évvel korábbinál képest”

– tette hozzá Morháčová. A legnagyobb, több mint 6 százalékos esést, az IT-ágazatban mérték, mivel azonban ez a legjobban fizető ágazat, az itt dolgozók számára ez valószínűleg jóval kisebb érvágást jelent, mint például a legrosszabbul fizetett éttermi alkalmazottaknak a reálbér csaknem 2 százalékos visszaesése.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »