A fikaevő lett az Együtt miniszterelnök-jelöltje – a korábbi alelnök ki is lépett a pártból

A fikaevő lett az Együtt miniszterelnök-jelöltje – a korábbi alelnök ki is lépett a pártból

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szombati budapesti küldöttgyűlése Szigetvári Viktort választotta a párt miniszterelnök-jelöltjének, az országos politikai tanács pedig arról határozott, hogy Juhász Péter legyen a listavezető.

Az esemény szünetében Szigetvári Viktor azt mondta az újságíróknak, hogy az Együtt az egyetlen olyan párt, amely felnőttnek tekinti a választókat, ezért nem fogják folytatni az elmúlt “évtizedek néphülyítését”, nem tesznek betarthatatlan ígéreteket. 2018 tavaszának az lesz a tétje, hogy megtörik-e az Orbán-rezsimet – közölte.

A választás végkimenetele az is lehet, hogy abszolút többséget szerez egy baloldali, zöld és liberális pártokból álló koalíciós kormány, ahogy az is, hogy a Fidesz kapja a legtöbb szavazatot, mégis elveszíti abszolút többségét – fogalmazott. Az Együtt egyszerre fog a megújulás és az együttműködés érdekében politizálni – szögezte le.

A választmányi elnök azt mondta, hogy az ellenzéki együttműködésben részt vevő egyéni jelöltekre adott szavazat, egy “népszavazás” Orbán Viktor ellen.

Rendszerváltó kormányt alakítana az egyetlen liberális-demokrata párt

A listán pedig döntsenek a jövőről! – kérte a választókat Szigetvári Viktor, aki hangsúlyozta, hogy a listán sokféle alternatíva közül lehet választani, de ők az egyetlen liberális-demokrata párt Magyarországon.

Ma az összes olyan ellenzéki párt, amelyik saját miniszterelnök-jelöltet állított, úgy beszél a választókhoz, mintha egyedül készülne kormányt alakítani, annak ellenére, hogy mindenki tudja, a Fideszt csak egy koalíciós kabinet tudja megtörni – közölte.

Egy rendszerváltó koalíciós kormányt kell létrehozni, és abból nem hiányozhat az Együtt – összegzett.

Két hét múlva jönnek az árnyékminiszterek

Az Együtt két hét múlva megnevez több árnyékminisztert, és nyilvánosságra hozza az első kétszáz napról szóló programját – jelentette be.

Hajdu Nóra alelnök azt mondta, nagyon nehéz kampány elé néznek, mert nem tudnak arra felkészülni, hogy mire számítsanak az “orbáni bulvármédiától” vagy mikor “küldik rájuk” az “államinak már csak nehezen nevezhető” számvevőszéket. Leszögezte, Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha itthon és külföldön egyaránt az együttműködésre épül.

Hírdetés

Juhász Péter pártelnök, aki azt is bejelentette, hogy listájuk első hatvan helyének felén nők szerepelnek, azt mondta, nincs bennük kétség afelől, hogy az Együtt ott lesz 2018-ban az Országgyűlésben.

Az az elvesztegetett szavazat, “ami csak arról szól, hogy bármilyen módon összefogás jöjjön létre, bárki között, bárhogy”, mert egy nettó technokrata összefogásból nem következik megújulás, nem épülhet ország – jelentette ki.

Hozzátette, az is elvesztegetett szavazatokat eredményez, ha valaki elhiteti magáról, hogy egyedül végrehajtja a megújulást, és ahhoz nincs szükség együttműködésre.

Külön lista, közös egyéni

Hangsúlyozta, elfogadják, hogy egyes pártok külön listákat akarnak állítani, de azt nem fogadják el, hogy az egyéni körzetekben ne működjenek együtt. Néha elő kell állnia egy olyan helyzetnek, hogy minden választókerületben csak egy, méghozzá a legalkalmasabb jelölt áll szemben a Fidesszel – érvelt a politikus.

Ha az MSZP nem hajlandó arra, hogy legalább néhány helyen visszavonja jelöltjét, akkor hogy várható el egy másik párttól, hogy áldozatot hozzon – tette fel a kérdést Juhász Péter, aki hangsúlyozta, ők továbbra is nyitottak az együttműködésre.

Az Együtt számára azok az értékek a legfontosabbak, amelyek egyszerre jelenítik meg a liberális demokráciát és az igazságosságot. Az Együtt egyszerre tudja képviselni a bátorságot, a szabadságot és a közösséget – jelentette ki.

Ha egy ezen alapuló országot tudnak teremteni, akkor jó helyen fognak élni – mondta a drogosok védőszentje.

Már nem annyira együtt: Komáromi Zoltán ki is lépett a pártból

A Sztárklikk információi szerint az Együtt egészségügyi szakpolitikusa és emblematikus arca a párt mai küldöttgyűlése után döntött a kilépéséről.

Komáromi az Együtt különutas szövetségi politikáját elégelte meg, és azzal sem értett egyet, ahogy a párt vezetői a nyilvánosság előtt a lehetséges szövetségesekről beszélnek.

A szakpolitikus korábban több belső fórumon is jelezte már, hogy elhibázottnak tartja a Juhász Péterék által követett stratégiát, amely szerint csupán a 106 egyéni választókerületben kívánnak együttműködni, egyébként nem.

Komáromi a Sztárklikknek elmondta: a szombati küldöttgyűlést követően felolvasta nyilatkozatát, amelyben közölte a pártból való kilépését és annak indokait. Az Együtt választmányának korábbi alelnöke a lapnak megerősítette, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy Juhász Péterék – többek között – Kunhalmi Ágnessel és Hiszékeny Dezsővel szemben is jelöltet állítsanak.

Komáromi Zoltán az Együttből való kilépését követően, szaktudásával függetlenként továbbra is segíteni kívánja a "demokratikus ellenzéki pártok" munkáját.

A gyűlésen a küldöttek Szigetvári Viktort választották miniszterelnök-jelöltté, és úgy döntöttek, hogy önálló listát állítanak az áprilisi választásra. Ezt Juhász Péter pártelnök vezeti, őt Szigetvári, Hajdu Nóra, majd Szabó Szabolcs követi. Komáromi csak a 9. helyen szerepel rajta.

(MTI – Sztárklikk nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »