A Fidesztől menekül, a Jobbiknál gyülekezik az értelmiség

A Fidesztől menekül, a Jobbiknál gyülekezik az értelmiség

A találkozón dr. Varga-Damm Andrea jogász és dr. Brenner Koloman ELTE-s egyetemi docens, a Jobbik két országgyűlési képviselőjelöltje mellett ott volt Csikai József és Demeter Pál is, akik a Jobbik képviselőjelöltjei Hajdú-Bihar megye 3-as és 6-os számú választókerületében.

A találkozó célja az volt, hogy az újoncként parlamentbe készülő jobbikos politikusok kötetlenül meghallgassák a saját szakmáikban elismert értelmiségiek gondjait, javaslatait, majd ezeket programjuk és későbbi tetteik részévé tegyék.

A rendezvényen többször visszatérő, komoly problémaként hangzott el, hogy szakmai, és ne érdekalapon működjenek a különböző területek, jelenleg ugyanis komoly bajokat okoznak azok a politikai kinevezettek, akik kellő képesítés nélkül hoznak sok esetben hibás döntéseket, így szakmaiatlanná téve magát az országos kormányzást is.

„Ma az ér el valamit, aki valakit ismer, nem pedig az, aki valamiben jó.”

Szó esett az oktatásról is, például arról, hogy 1990 óta megkétszereződött a diplomások száma, de kérdésesnek tűnik, hogy e réteg tudása is kétszerese-e a korábbiaknak, vagy nem. E területen részletesen kifejtették elképzeléseiket mind az előadók, mind a meghívottak arról, hogy milyen rendszerszintű változtatásokra van szükség az oktatásban, legyen az az egyetemi rendszer, vagy akár a leszakadó kistelepüléseken válságban lévő alapképzés. Ezen túl szó esett az egészségügyi alapellátások nehézségeiről, vagy éppen a kulturális életben tapasztalt hiányosságokról.

A Jobbik kész befogadni a szakma által kínált tudást, amit az értelmiség „színe-java” ad neki – foglalta össze az egyik előadó a meghívottak előtt, hogy mi a céljuk a kötetlen beszélgetéssel, amit nem követhetnek politikai retorziók. Ma ugyanis ott tartunk, hogy – több felhozott példa is ezt támasztotta alá – ha valakiről egy politikai kinevezett vezető megtudja, hogy eltérő véleménnyel van valamiről, legyen annak akár pusztán szakmai oka is, akár egy napon belül elbocsáthatják állásából.

„Az egészséges kritikát el kell fogadni, mert az értelmiség eddig is tett javaslatokat, de a politika eltiporta őket”

Hírdetés

– fogalmazott az egyik meghívott.

A beszélgetésen voltak gazdasági szereplők, egészségügyi és oktatási területen mozgó értelmiségiek, valamint jogászok, vagy éppen művészeti vezetők. Ők egyaránt abban látták az egyik legnagyobb gondot, hogy a „a szakmai élet a politikai küzdőtérre került”, ezzel rontva annak minőségét.

„Ez az a pillanat, amikor a politika lehámlik a szakmai életről”

– ez az idézet dr. VargaDamm Andreától származik, aki egyetértett a jelenlévőkkel abban, hogy a szakmának az aktuálpolitikától függetlenül kell működnie.

A Jobbik elmúlt években végbement néppártosodási folyamata, valamint a Fidesz eközben kialakult populista, a Habony-művek primitív üzenetire építő retorikája szemmel láthatóan minden korábbinál gyorsabban tereli át az értelmiségi réteget a Jobbikhoz.

„Ha ilyen szintű dolgokat meg mernek tenni velünk, akkor a kisember mit gondoljon?”

A középosztály és az értelmiség mozgolódása ez egy olyan társadalmi immunreakció, mely komoly gondokat okozhat Orbán Viktornak áprilisban.

Hiszen míg az emberek teljes joggal érezhetik átverve magukat azután, hogy kiderült, a kormány az adófizetők pénzéből folytatott tízmilliárdos kampány alatt titokban 2300 migránst telepített be Magyarországra 2015 és 2018 eleje között, közben még az értelmiségi réteg is elpártol tőlük, és úgy tűnik, a szakmai együttműködés valós lehetőségét pont a Fidesz legnagyobb riválisában, a Jobbikban találja meg.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »