A fideszes volt államtitkár szerint a kormány aljas politikát folytat

A fideszes volt államtitkár szerint a kormány aljas politikát folytat

Illés úgy véli, nincs igaza Szijjártó Péter külügyminiszternek, hogy a Paks II. beruházás kapcsán már minden eldőlt. Azzal érvet a HírTV-ben, hogy négy év alatt az előkészületek sehova sem jutottak.

„Legalább 10-12 év egy ilyen atomerőmű megépítésének ideje. Választások lesznek 2018-ban, 2022-ben és 2026-ban is és egy új magyar kormány biztos, hogy leállítja a paksi építkezést, akármilyen állapotában van”

– vélekedett a volt államtitkár. Hozzátette: az oroszokkal, akik a hitelt nyújtják a beruházáshoz, utána meg lehetne állapodni a költségek tekintetében.

Illés Zoltán arról is beszélt, bár a NATO-csatlakozáskor eldőlni látszott, hogy Magyarország amerikai vagy orosz védnökség alatt áll, de ez újból és újból megkérdőjeleződik.

„A két nagyhatalom nem osztotta fel még a világot, Orbán Viktor pedig úgy taktikázik, hogyha Magyarország amerikai védnökség alatt van és az amerikaiak jóban vannak az oroszokkal, akkor ő nyerhet, ha pedig orosz védnökség alatt áll az ország, akkor pedig eleve jó lóra tett”

– jelentette ki. Ugyanakkor megjegyezte: szerinte ez egy jó taktika, de nem atomerőművel kellene megpecsételni, mivel az atomenergia egy elavulófélben lévő technológia.

Hírdetés

Illés Zoltán azon az állásponton van, hogy energiapolitika szempontjából Magyarországnak nem lenne szüksége a paksi atomerőműre.

„Egyrészt ha csatlakoznánk az európai villamoshálózathoz, akkor az EU területén megtermelt összes villamosenergia számunkra is egyfajta háttérországot biztosítana, tehát nem kellene önellátásra berendezkedni.”

Paks II. kapcsán kijelentette: a beruházás drága, veszélyes és függőségi viszonyt alakít ki, illetve a korrupció itt is felütheti fejét.

„Ha egymilliárdból síbolnak el 10 százalékot az más, mint 13 milliárdból, és itt euróról beszélünk.”

Bár a volt államtitkár a mai napig a Fidesz tagja, szerinte egy értékorientált, erkölcsösebb politikára lenne szükség. Kijelentette: a Fidesz veszélyben van a 2018-as választásokat illetően, leválthatják a jelenlegi kormányt. Elmondta: ha felkerülne a Fidesz választási listájára, nem utasítaná el, de ennek kicsi a valószínűsége.

 „A Fideszen belül sok ember van, aki hasonlóan gondolkodik, mint én, legfeljebb nem mondja el a véleményét, de szükség van arra, hogy ez a másféle gondolkodás megjelenjen a párton belül is.”

Illés Zoltán szerint a Fidesz jelenleg egy aljas politikát folytat azzal, hogy ellenségképeket gyárt, ez pedig „méltatlan a Fideszhez, nem így kellene politizálni”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »