A fideszes sofőr és Növényi Norbert százmilliós tornaórái

A fideszes sofőr és Növényi Norbert százmilliós tornaórái

Kétszázötvenmillió forintos uniós támogatást nyert el karácsony előtt Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó Békés megyei alapítványa, amelynek kuratóriumában ott ül Simonka György fideszes országgyűlési képviselő bizalmasa – tudta meg a Magyar Nemzet. Növényi és Simonka barátsága régi és közismert: az olimpikon 2014-ben verset is írt a politikus dicsőítésére. Ám – a jelek szerint – kapcsolatuk még inkább elmélyült, ugyanis a sportoló által 2014-ben alapított Növényi Norbert Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumában feltűnt Baráth Richárd, aki Simonka jobbkeze. Asszisztensi, illetve sofőri feladatai mellett Baráth társtulajdonos, valamint tisztségviselő több, Simonka érdekeltségébe tartozó cégben. Így nem véletlen, hogy Növényi alapítványának székhelye ugyanarra a Békés megyei Csanádapácán lévő címre van bejelentve, mint amit Baráth saját lakcímeként adott meg a hivatalos cégjegyzékben.

Baráth Richárd mások mellett társtulajdonosa – Simonkával együtt – a Magyar Termés Tész Kft.-nek is, amely Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatása alapján 973 millió forintos kárt okozott Magyarország és az EU költségvetésének.

A felszámolás alatt álló társaságnál történteket a Központi Nyomozó Főügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozási eljárásban vizsgálja. Az ügynek 13 gyanúsítottja van, ám egyelőre nem tudni, Baráth is köztük van-e.

Hírdetés

A Növényi-alapítvány egyébként már 2015-ben is kapott állami támogatást a – főként kormányközeli civil szervezetek finanszírozására specializálódott – Nemzeti Együttműködési Alaptól: összesen 1,4 millió forintot. A szervezet további tízmillió forintot kapott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) „a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére”, ami egy uniós támogatásból finanszírozott program volt falu- és tanyagondnoki, valamint egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatásokhoz kapcsolódva. Az, hogy ennek keretében az alapítvány pontosan mire költötte a pénzt, nem derült ki a szervezet szöveges beszámolóiból.

Annyi viszont bizonyos, hogy a 253 tagot és önkéntest foglalkoztató szervezet alapcéljának a sportolás és az egészséges életmód népszerűségének növelését tekinti a fiatalok körében. Ettől nincs távol a 2017 decemberében Növényi által, az emberi erőforrás operatív program (Efop) keretében elnyert, százszázalékos uniós támogatású pályázat, amely „a felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztését” célozza meg a szabadidősport révén. Az alapítvány a csaknem negyedmilliárd forintos uniós támogatásért cserébe azt vállalta, hogy két sportegyesülettel konzorciumban „komplex testmozgás programot valósítanak meg” a dél-alföldi régióban. Ennek keretében egyebek között szabadidős sporteseményeket, szakmai előadásokat és „életmód klubokat” szerveznek.

http://mno.hu/

Az Efop-pénzek körül nagy a tülekedés a kormánypárti politikusokhoz köthető civilek körében. Korábban beszámoltunk róla, hogy Efop-pályázaton nyert például Lázár János kancelláriaminiszter feleségének, továbbá Rétvári Bence parlamenti államtitkár unokatestvérének civil szervezete is. A Simonkával való barátságon túl Növényi eddig nem állt be nyíltan a Fidesz mögé, sőt amikor 2015-ben a kormánypárt jelenlegi alelnöke, Németh Szilárd átvette a Magyar Birkózószövetség elnöki tisztségét, az olimpikon – Németh nevének feltüntetése nélkül – tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy szakemberek helyett politikusok vettek részt a vezetőváltásban. Említésre méltó, hogy Növényi egy nyolc éve tartó, de már az ítélethirdetéshez közeledő büntetőper hetedrendű vádlottja. A vádiratban az áll, hogy a Szlovákiában bejegyzett, de egy magyar hajléktalan nevén alapított cég gyümölcskereskedelemmel foglalkozott, miközben fiktív számlákat állított ki és fiktív cégeket működtetett; Növényi tevékeny részt vállalt a cégek működtetésében. Az olimpikon a per folyamán végig tagadott, állítása szerint csak reklámarca volt a cégnek, de a pénzügyekbe nem látott bele. Növényi Norbertet hiába kerestük telefonon, nem tudtuk utolérni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »