Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselőnek nemcsak az ügyei, de a Facebook-oldala is figyelemreméltó. Ma például kirakott néhány képet egy megbeszélésről, azzal a kommentárral, hogy „az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös – Csenger (Országhatár) szakasz engedélyezési tervének tájékoztatásán vettem részt a települések érintett polgármestereivel és más közéleti szereplőivel”.
Kovács Sándor sárga felsőben, Apáti István Fradi-védőmaszkban látható
Ez elvileg jól hangzik, csakhogy van néhány eltérés a valóság és a fideszes politikus közlése között. Ugyanis a fotón (és ezáltal a megbeszélésen) nincs ott sem Ököritófülpös polgármestere, Kukucskáné Laboncz Márta, sem pedig Csenger polgármestere, Forján Zsolt. Mindössze egy településvezetővel egyeztetett Kovács Sándor, Porcsalma első emberével, Kanyó Imrével.
Viszont ott volt Apáti István, a Mi hazánk országgyűlési képviselője, aki nem mellesleg tegnap jelentette be, hogy ő is elindul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú egyéni választókerületében – azaz (elvileg) Kovács Sándorral szemben.
Összenőtt, ami összetartozik, így asszisztál és tárgyalgat a Fidesz és a fiókpártja, a KDNP helyében kezdenék féltékeny lenni
– reagált lapunkra Földi István, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje. Apáti Istvánnal kapcsolatban inkább az a kérdés, hogy ő kit hív ki, és kivel van – hangsúlyozta.
S hogy miért született meg Kovács Sándor mai bejegyzése, amelyben a legkevésbé szerepelnek az érintett települések polgármesterei, viszont ott van egyedüli nem kormánypárti politikusként Apáti István, arra Földi Istvánnak is van egy elmélete:
„A képviselő úr a körülötte kialakult korrupciós botrányok miatti zavarodottságában már azt sem tudja, hogy mit posztol a Facebookra.”
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »