A Fidesz újbudai kedvence ellen még nem, de a DK-s politikusbűnöző ellen már nyomoznak

A Fidesz újbudai kedvence ellen még nem, de a DK-s politikusbűnöző ellen már nyomoznak

A Fidesz helyettes államtitkárrá léptette elő a Mi Hazánk Mozgalom által leleplezett és feljelentett újbudai önkormányzati cégvezetőt, aki fizetésének ötszörösét utalta ki magának különböző trükkökkel, a nyomozás elrendelésére azonban december óta várok – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Novák Előd helyi önkormányzati képviselő, a párt alelnöke, hozzátéve: viszont az ügyészség elrendelte a nyomozást egy másik decemberi feljelentése nyomán ugyanúgy Újbudán egy másik korrupciós ügyben, mely viszont a DK vezette szivárványkoalíciót érinti.

A DK fővárosának tekinthető Újbuda polgármesterének és kabinetfőnökének korrupciós ügyében azért tett feljelentést hűtlen kezelés jogcímén, mert nyolcmillió forintot kapott közpénzből másfél hónapos kabinetvezetői munkájáért a DK újbudai elnöke, Lakos Imre politikusbűnöző, az SZDSZ egykori fővárosi elnöke – ezért a titkosított információért Novák Előd egy évig küzdött, végül közérdekű adatigénylés megtagadása miatti per kilátásba helyezésével sikerült meghátrálásra bírnia a DK polgármesterét, ahogy korábban Lakos leváltását is a Mi Hazánk alelnöke érte el, de mindeközben Lakos Imre még Karácsony Gergelytől is busás javadalmazást kap a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. igazgatósági tagjaként.

A Mi Hazánk politikusa a hivatali munkatársaktól úgy tudja, hogy maga Gyurcsány Ferenc tiltotta meg eddig, hogy e kényes, nyolcmilliós számot kiadja a DK fővárosának minősülő Újbuda polgármestere, mondván, ha Novák Előd akarja, perelje ki az önkormányzattól, az úgyis több év, addigra szerinte már kormányon lesznek. Helyi képviselőként számtalan alkalommal, pl. a költségvetés zárszámadásakor hiába kérte szóban és írásban is, hogy árulják el, mennyi pénzt kapott Lakos Imre másfél havi munkájáért és pofátlan végkielégítéseként, illetve közös megegyezéssel való szerződésbontásért, mivel 2019. decemberben másfél hónap után elbocsátották a polgármesteri kabinetfőnöki posztjáról, miután a politikusbűnöző leváltását szorgalmazta többször is.

Hírdetés

A börtönbüntetés kihirdetésekor Szabó György, a Jobbik fővárosi képviselője még úgy fogalmazott, hogy a fővárosi Demszky-korszak egyik meghatározója alakja kerül börtönbe:

Mára pedig elvtelenül összefognak velük a hatalom minden áron való megszerzésének reményében. Ezért jött létre a Mi Hazánk Mozgalom, hogy se Gyurcsány, se Orbán korrupt rendszerét el nem fogadva mutasson harmadik utat – szögezte le Novák, hozzátéve: ráadásul képesek voltak a Kopaszi-gáti ingatlanpanama ügyében Molnár Gyula és Lakos Imre ellen indult büntetőeljárás harmadrendű vádlottját, Zala Lászlót is megbízni Újbuda jogi képviseletével. Az általa vezetett ügyvédi iroda már 2019 novemberében 4,2 millió forintot számlázhatott az önkormányzatnak.

A másik DK-s politikusbűnöző, a már 2010 előtt is jogerősen elítélt Czeglédy Csaba is tízmilliókat zsebelhet be Újbudától továbbra is, hiszen csak szavakban tiltakozott vállalhatatlan megbízatása ellen a Momentum, a Jobbik és az LMP, amikor Novák Előd előterjesztésére szerződést bonthatott volna az önkormányzat, azt már nem támogatták. Czeglédy munkájával kapcsolatban Novák sorozatos kérései, illetve 10 hónap után végre nemrég legalább betekinthetett a teljesítésigazolásokba, még ha másolatot nem is kaphatott, fényképet sem készíthetett róluk. De azt látta, hogy a havi 1,4 millió forintos megbízásáért pl. olyan tanácsokat ad, hogy egy képviselőnek miként, milyen érveléssel ne biztosítsák az iratbetekintés jogát az önkormányzat céges ügyeibe.

S mindezek a titkosítások nem zavarják Újbuda átláthatósági megbízottját sem, mely posztot szintén csak kifizetőhelynek használnak, a Momentum kielégítésére. „Titkosította a Transparency International elnöke a saját közmegbízatását – havi egymillió heti egy munkanapért” – ezzel a címmel hívta fel Novák a figyelmet a jéghegy csúcsára, majd e sajtótájékoztatója után 3 nappal végre nyilvánosságra hozták az egy hónapja hiába kért szerződést és annak módosítását, ugyanis a lelepleződés után félmillió forinttal csökkentették az átláthatósági biztos még így is pofátlan megbízását.

A Mi Hazánk Mozgalom ezért sem támogatta decemberben azt a fideszes Alaptörvény-módosítást, mely szűkíti a közpénz fogalmát, így nehezítve a közérdekű adatigényléseket, s ezáltal a korrupció feltárását – zárta sajtótájékoztatóját Novák Előd. 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »