A Fidesz úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül?

A Fidesz úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül?

Több legális alternatívát kell kínálni azoknak az embereknek, akik külföldön akarnak szerencsét próbálni, ez mindannyiunk közös érdeke, mivel Európában a szakképzett munkaerő hiánya rekordot döntött” – jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben. Von der Leyen a nemzetközi embercsempészet elleni konferenciát megnyitó beszédében hangsúlyozta: a bizottság nemrégiben munkaközvetítő rendszer kidolgozását javasolta, és „tehetségpartnerségeket” hoz létre Tunéziával, Marokkóval, Egyiptommal, Bangladessel és Pakisztánnal. – számol be minderről a Világgazdaság. A politikus emellett kiemelte, hogy az embercsempészetet és az illegális migrációt vissza kell szorítani.

A Fidesz csak a kormányplakátokon megy szembe Brüsszellel.

Azaz Von der Leyen arról beszélt, hogy az ázsiai és afrikai vendégmunkások előtt meg kell nyitni az európai munkaerőpiacot. Természetesen a kormányközeli sajtótermékek azonnal ráugranak majd a témára mondván, az Európai Bizottság elnöke migránsokkal akarja majd elárasztani Európát. A most futó óriásplakát kampány és a Nemzeti Konzultációra is utalni fognak miszerint Alex Soros (akinek kezdetben még volt keze a plakáton később azt rejtélyes okok miatt eltüntették) és Ursula von der Leyen veszélyes terve lám-lám rövidesen megvalósul.

Egy dologról viszont nem fognak beszélni. Arról, hogy a magyar kormány már régen zöld lámpát adott a most megfogalmazott „tehetségpartnerségnek”. Kormányközeli munkaközvetítő cégeken keresztül áramlanak Ázsiából, Afrikából a hazai munkaerőpiacra az emberek. Maga Orbán Viktor jelentette ki az iparkamara ülésén, hogy félmillió munkavállalóra van szüksége hazánknak, nem rejtve véka alá, hogy ezek között lesznek más kultúrával, vallással rendelkezők is. Siettek hozzátenni, hogy ők nem migránsok, hanem vendégmunkások.

Hírdetés

Több magyarországi üzemben már megkezdődött a magyarok vendégmunkásokra cserélése.

Gondolom emlékeznek arra az óriásplakátra, amelyen az állt: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” Hát pedig valami hasonló történik kormányzati segédlettel. A hazánkba áramló vendégmunkások elszállásolására, alkalmazására is kapnak a cégek állami támogatást. Ráadásul nem az első hír érkezik arról, hogy a magyar munkavállalókat bocsájtanak el, hogy a helyükre külföldi vendégmunkásokat vegyenek fel. A Jobbik -Konzervatívok most éppen Makón tartott sajtótájékoztatót, ahol a Continental gyárban pont ez történt. A párt szerint ahogy ők nevezik a „migránsmunkás” áradattal a kormány egyfajta lakosságcserét hajt végre. A külföldi munkavállalók érkezése még lejjebb szortja, az európai szinten is alacsony béreket és emiatt még több honfitársunk távozik külföldre munkát vállalni. Online aláírásgyűjtést is indít a párt a folyamat megfékezése érdekében

Mindent összevetve a Fidesz itthon szavakban rendre nekimegy Brüsszelnek, mondván nem a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt. Ám, ha Ursula von der Leyen mostani kielentését vesszük alapul, akkor az Orbán-kormány az igazi eminens tanuló, aki már rég megcsinálta a házi feladatot, beengedte munkaerőpiacára a harmadik világból érkező dolgozókat és úgy jelentkezik újabb végrehajtható feladatokért, hogy majd kiesik a padból.

(Címlapkép: Orbán Viktor kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Politikai Közösség (EPC) harmadik csúcstalálkozóján Granadában 2023. október 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »