A Fidesz szektája látta vendégül a Zsidó Világkongresszus hazánkat perlő elnökét – Jeruzsálem-nap Budapesten

A Fidesz szektája látta vendégül a Zsidó Világkongresszus hazánkat perlő elnökét – Jeruzsálem-nap Budapesten

Meg kell mutatni a világnak, hogy a zsidók és a keresztények együtt megvédik Izraelt, az arab keresztényeket és támogatják egymást – mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus hazánkat perlő elnöke a Jeruzsálem-nap rendezvényen Budapesten. Ezek után gyilkos magyarozott, szélsőséges jobbikozott, de kiderült az is, hogy Izrael nem csak a Közel-Kelet, hanem a világ egyetlen igazi demokráciája. Mindezt Budapesten. Egy Jeruzsálem-napon, a Fidesz által egyházi rangba emelt cionista bizniszszekta rendezvényén.

Az Izrael Szövetségesei Alapítvány és a Hit Gyülekezete által szervezett eseményen Ronald S. Lauder beszédében kiemelte: „a ti harcotok a mi harcunk”, ahogyan a keresztények kiállnak Izrael állam és a zsidó nép mellett, úgy ők is kiállnak mellettük. Sosem lehet eltűrni a keresztényeket érő fenyegetéseket, ahogyan az antiszemitizmus sem tolerálható, hiszen e kettő között nincs különbség – hangsúlyozta.

Hírdetés

A gyilkosságokat az antiszemita magyarok követték el

Lauder azt hazudta, hogy a zsidókat a keresztényekkel több dolog köti össze, mint bármely más néppel a Földön, hiszen „ugyanazt a Bibliát” olvassák és „ugyanúgy békében akarnak élni a szomszédjaikkal” egy ellenséges világban. Most minden eddiginél fontosabb, hogy kiálljanak egymásért, mert egyre erősödik a „diszkrimináció és a gyűlölet” szerte a világon – vélekedett.

Ronald S. Lauder a magyarországi holokauszt™ 70. évfordulójával kapcsolatban elmondta: bár Hitler adta ki a parancsot, a gyilkosságokat magyarok követték el, a nyilasok, ez „az antiszemita banditákból álló szélsőséges csoport”. Magyarországon 800 ezer törvénytisztelő zsidó élt a háború előtt, de közülük 600 ezren meghaltak a koncentrációs táborokban – keltette a mesterséges bűntudatot a szokásos hazug szólamokkal.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »