A Fidesz már betiltaná a Jobbikot?

A Fidesz már betiltaná a Jobbikot?

Kósa Lajos szerint azokat a pártokat, amelyek „kapcsolatot ápolnak” a szélsőséges szervezetekkel (ti. az MNA-val), „tiltani kell, üldözni kell”, a kormány államtitkára szerint pedig meg kell vizsgálni, hogy elég szigorúak-e a törvények. A Fidesz felkészült a legnagyobb ellenzéki erő felszámolására?

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői, napirend előtti felszólalásában kijelentette,

„ki kell vizsgálni, hogy van-e olyan párt a magyar parlamentben, amely fenntart szervezeti kapcsolatokat (szélsőséges szervezetekkel), vagy akár közvetlenül támogatja az ilyen szervezeteket.”

Kósa Lajos egyértelmű párhuzamot állított fel a Magyar Nemzeti Arcvonal, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg között, bár azt elismerte, hogy ezen szervezetek egy része semmilyen bűncselekményt nem valósított meg eddig.

„Korábban csak mosolyogtak azon, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal és társai a parlament egy bizonyos frakciójához kötődnek, de veszélytelennek tűntek, most azonban rendőrt öltek, így a parlament szakbizottságainak fel kell térképezniük ezeket a szervezeteket és politikai kapcsolataikat” – mondta.

„Amelyik politikai pártnak van ezekhez kapcsolatuk, az kizárja magát a politikai közösségből (…), ha van olyan párt, amely kapcsolatot tart velük, és támogatja őket, azt tiltani kell, üldözni kell, Magyarországon ilyen politikai szélsőségeknek nincs helyük.”

Hírdetés

A Fidesz frakcióvezetője felszólalásában egyszer sem ejtette ki a száján a Jobbik szót, de egyértelműen utalt rá viszont Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki szerint az MNA egy magyar parlamenti párttal is kapcsolatban áll. Mint mondta: ennek a pártnak az elnöke a rendőrgyilkos fiával is kezet rázott, közös rendezvényeket szerveztek, együttműködtek, kapcsolatot tartanak fent – sorolta nagyon szorgalmasan és betűhíven a Habony-médiából már jól ismert fordulatokat az egykori fidelitasos politikus.

„Megengedhetetlen, hogy a cukiság felszíne alatt olyan erők szervezkedjenek, amelyek fegyvereket halmoznak fel” – mondta Dömötör, aki szerint „meg kell vizsgálni, hogy elég szigorúak-e a törvények, ha egy politikai erő együttműködik ilyen csoporttal”.

A kormánypárt betiltaná a Jobbikot?

A kormánypárt az elmúlt hetekben lázas igyekezettel igyekezett összemosni az amúgy a Fideszt támogató és a Jobbik megszüntetésén dolgozó MNA-t a legnagyobb ellenzéki párttal. Ennek érdekében a közpénzből kitömött kormányzati bulvár- és közmédiában már a nettó hazugságoktól sem riadnak vissza. Mint ismert, az évek óta megszűnt MNA egykori csoportvezetője egy interjúban elmondta, a Fideszt támogatják és a Jobbik megszüntetésén dolgoztak.

Az ellenzéki párt a társadalom által elutasított letelepedésikötvény-biznisz eltörlésének javaslatával haragította magára a Fideszt annyira, hogy úgy tűnik, a kormánypárt már megpedzegette – egyelőre a retorika szintjén – a legnagyobb ellenzéki párt betiltásának lehetőségét is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »