"A Fidesz-maffia mindent felzabál"

"A Fidesz-maffia mindent felzabál"

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2016-ban sem mozdult el a sereghajtó szerepéből – értékelte az esztendőt a helyi Jobbik Fülöp Erik; a párt alelnöke, tiszavasvári polgármester, Apáti István szóvivő és Adorján Béla megyei elnök év végi sajtótájékoztatóján.

Adorján a régió legsúlyosabb problémájának a pénztelenséget nevezte, amely mind a bérek, mind a nyugdíjak, mind a szociális ellátás mértékében megnyilvánul. A Jobbik legsürgetőbb követelése a munkáltatókat és munkavállalókat terhelő súlyos járulék- és adóterhek érdemi csökkentése – szögezte le a politikus.

Rohamosan csökken megyénk lakossága, számítások alapján a megélhetési válság miatt több mint 10 ezer ember hagyta el a régiót”

 – mutatott rá Adorján. Hozzátette: Magyarországon már nemcsak azok vannak  kilátástalan helyzetben, akiknek nincs állása, de azok is, akiknek ugyan van, de a megélhetéshez elégtelenek a bérek.
A Jobbik megyei frakcióvezetője ugyanakkor pozitív fejleményekről is beszámolt. A pártnak sikerült elérnie a vásárosnaményi szennyvíztisztító fejlesztését, melyre 1 milliárdos ígéretet és a  beregi árapasztó tározó gát felülvizsgálatát.

Apáti István szerint ma Magyarországon a három legsúlyosabb probléma a korrupció, az oktatás és az egészségügy helyzete Utóbbi kapcsán szerint már inkább „betegségügyről” kellene beszélnünk, míg oktatás válsága egyre versenyképtelenebb helyzetbe hozza a magyar fiatalokat. A politikus úgy látja, hazánkban „a teljes államszervezetet átszövő korrupciós hálózat” működik.

„A Fidesz-maffia gépezete odafönn mindent felzabál, míg idelent a kisemberek utolsó forintjait is a szó legszorosabb értelmében kilopja a zsebeikből!”

Hírdetés

fogalmazott a Jobbik szóvivője.

Jellemző példaként említette a letelepedési-kötvénybiznisz körüli botrányokat. Az ezzel járó „piszkos pénz” miatt a Fidesz-KDNP nem biztosította a Jobbik teljes körű védelmi javaslatához a 2/3-os többséget, s az sem érdekli őket, hogy „a gazdag terroristák gond nélkül vásárolhatják be magukat Európa- s azon belül hazánk szívébe” – emlékeztetett Apáti.

A politikus a régió legsúlyosabb gondjai között kiemelte a mezőazdaság helyzetét. Úgy véli,  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a2016-os év „a katasztrofálisan alacsony felvásárlási árak, s a természeti csapások éve volt.” Budai Gyula, és Jakab István 2007 környékén még a gazdák s a nemzet elárulásával egyenértékűnek minősítették a 30 Ft alatti felvásárlási árakat, ma pedig mélyen hallgatnak – mutatott rá a képviselő.

Fülöp Erik a Jobbik európai népszavazási kezdeményezésére hívta fel a figyelmet. Vona Gábor december 18-án jelentette be, hogy európai szintű népszavazást kezdeményez a bérunió érdekében.  A Jobbik szerint elengedhetetlen a bérek felzárkóztatása, és az egyenlő munkáért egyenlően járó bérszínvonal megteremtése.

Bízunk benne, hogy Magyarország kormánya is valóban kiáll az emberekért, felvállalja ezt a küzdelmet s nem csak szavak szintjén vív szabadságharcot az Unióval.”
 

– fogalmazott a párt alelnöke.

A Jobbik 2017–et a „Harc-küzdelem-lázadás” évének hirdeti azt meg, 2018-ban pedig valódi nemzeti és valódi kormányzó pártként kívánja bebizonyítani, hogy „hazánk számára igenis létezik szebb jövő” – szögezte le Fülöp Erik.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »