A Fidesz lassan szövetségre léphet a Kínai Kommunista Párttal?

A Fidesz lassan szövetségre léphet a Kínai Kommunista Párttal?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs még egy olyan hűséges csatlósa a Kínai kommunista Pártnak, mint az Orbán Viktor  vezette Fidesz-KDNP kormányzat, akik szembemenve minden európai és emberi értékkel, foggal-körömmel védik a kínai kormány. Nyilván megéri nekik. Az elmúlt hónapok során immár harmadszor akadályozta meg Magyarország, hogy az EU Kínával szemben elmarasztaló nyilatkozatot adjon ki.Magyarország vétója akadályozta meg az EU-t abba, hogy kiadhassa a Kínát elítélő nyilatkozatát, amelyben a hongkongi elnyomás miatt marasztalták volna el az országot– írja a 444. Úgy látszik az Orbán kormány helyesli a kínai kommunista vezetőség  jogfosztó lépéseit  Hong Kong-al szemben.

A lap német külügyi információkra hivatkozva azt írja, hogy a 27 EU-tagállamból 26 aláírta az elítélő nyilatkozatot, azonban egy nem – Magyarország, ezzel megvétózva az állásfoglalás kiadását, írja Szőke Mária.

Ez az utóbbi időben a harmadik vétója Magyarországnak, amellyel Kínát védi: korábban áprilisban és májusban is volt egy-egy nagyon hasonló ügy, amikor szintén a kínai-hongkongi helyzet miatt akart kiállni az EU Kínával szemben.

Szijjártó Péter mindezt azzal indokolta, hogy ezeknek az elítélő nyilatkozatoknak

Hírdetés

semmi értelmük.

Magyar Tudat

Megosztás

The post A Fidesz lassan szövetségre léphet a Kínai Kommunista Párttal? appeared first on Magyar Tudat.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »