A Fidesz közleményt adott ki pénteken a kegyelmi ügy kapcsán

A Fidesz közleményt adott ki pénteken a kegyelmi ügy kapcsán

A párt szerint a most nyilvánosságra került dokumentumok azt igazolják, hogy az előző kormánynak semmi köze az ügyhöz.

A köztársasági elnök által pénteken nyilvánosságra hozott iratokból ismételten bebizonyosodott, hogy a korábbi kormánynak semmi köze nem volt a kegyelmi ügyhöz – közölte a Fidesz-frakció az MTI-vel pénteken.

Hírdetés

„Ezek a dokumentumok ismét igazolják, hogy Magyar Péter a kegyelmi ügyben végig hazudott a kampány során” – fogalmaztak.

Ismert, pénteken a Sándor-palota nyilvánosságra hozta az ügy iratainak nála lévő részét, erre pedig már reagált is Magyar Péter: Novák Katalinnak, az ügybe belebukott, K. Endrének kegyelmet adó volt államfőnek „színt kell vallania”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »