A Fidesz főlelkésze személyesen is találkozott K. Endrével, mielőtt kijárta neki az elnöki kegyelmet Novák Katalinnál

A Fidesz főlelkésze személyesen is találkozott K. Endrével, mielőtt kijárta neki az elnöki kegyelmet Novák Katalinnál

Canossát jár egyházkerületében a kegyelembotrányt magyarázó Balog Zoltán – számolt be a hvg360. A lap hozzátette: hogy az egykori fideszes miniszter a múlt héten zárt körben több megbeszélést is tartott református lelkészekkel. Balog a kegyelembotrány miatt zsinati elnökként megbukott, de hetekig próbáld kibújni a felelősség alól, és Novák Katalinra tolt mindent. Püspöki címéről viszont nem mondott le, és azon dolgozik, hogy továbbra se kelljen.

Balog Zoltán mentegeti magát, továbbra sem akar lemondani református püspöki címéről. Közben védence, a pedofilsegítő K. Endre ismét hamis vallomásra akar rávenni egy bántalmazott fiút.

Március 7-én a Vértesaljai Református Egyházmegye gárdonyi, rendkívüli egyházmegyei közgyűlésen, március 9-én pedig a budapesti Ráday utcában is meghallgatták a lelkészek Balog Zoltánt, a Fidesz miniszteréből lett református püspököt, aki a Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügy-miniszter bukását okozó pedofilbotrány harmadik főszereplőjeként rontja egyháza hírnevét.

A hvg úgy tudja:

Balog mindkét alkalommal beszélt arról, hogy személyesen is találkozott K. Endrével, mielőtt lobbizni kezdett azért, hogy Novák Katalin adjon neki kegyelmet.

Hírdetés

Erről mindkét meghallgatáson beszélt a mintegy százfős hallgatóságának. Elmondta, hogy K. Endre már házi őrizetben volt, amikor feleségével hozzá fordultak segítségért. Balog állítása szerint másfél órát beszélgettek, ő pedig meg volt győződve arról, hogy K. ártatlan, ezért úgy döntött, hogy közbenjár Novák Katalinnál a kegyelmi kérvény elfogadásáért.

A kegyelmi botrányról annyi már ismert, hogy Novák Katalin Balog Zoltán lobbizásának köszönhetően adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját, Vásárhelyi János bűntársának, Kónya Endrének. A fideszes püspök azonban továbbra is ragaszkodik egyházi státuszához.

(Címlapkép: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök 2018-as évértékelő beszéde előtt. MTI/Máthé Zoltán)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »