A Fidesz az ellenzék csapdájában? – porondon a bicskei ügy

A Fidesz az ellenzék csapdájában? – porondon a bicskei ügy

Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi ügyétől zeng a média és a politika. Gyurcsány Ferenc viszont nem most, hanem majd két hét múlva akar tüntetni Novák lemondásáért. A két hír egymás utáni olvasása némileg ellentmondásosnak tűnik, azonban kivételesen igaza van a minden politikai hájjal megkent Gyurcsány Ferencnek.

Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi ügyétől zeng a média és a politika. Gyurcsány Ferenc viszont nem most, hanem majd két hét múlva akar tüntetni Novák lemondásáért. A két hír egymás utáni olvasása némileg ellentmondásosnak tűnik, azonban kivételesen igaza van a minden politikai hájjal megkent Gyurcsány Ferencnek.

Novák Katalin ugyanis hivatalosan is bejelentette a lemondását, azonban azt az őt hivatalba juttató országgyűlésnek még el is kell fogadnia. A 2024. évi parlamenti ciklus  azonban majd csak február végén kezdődik. Tehát lemondása ellenére Novák Katalin egyelőre még mindig köztársasági elnök.

Nézzük azonban, mi is ez a politikai kavarodás. Vastagon benne van ezekben a folyamatokban vagy így, vagy úgy minden politikai oldal, akkor is, ha a pedofília olyan bűncselekmény, mely pártok felett áll. Felháborodni nekünk, állampolgároknak van jogunk. De nekünk nagyon.

A teljesség igénye nélkül nézzünk pár hasonló ügyet az elmúlt évekből. És rögtön az elején lenne egy  kérdésünk! Érdekel-e valakit is a politikai hadviselők közül az esetenként hosszú éveken át tartó folyamatokban az áldozatok, családjaik sorsa? Érdekel valakit, min mentek keresztül, és egész életükre kihatóan milyen torzulásokat, nem látható sebeket hagynak ezek a szörnytettek? Dehogy! A már sokak által ismert Magyar Péter (Varga Judit ex férje) Gulyás Mártonnak adott interjújában 2 órán keresztül egy szó sem esik az áldozatokról.

Egyetlen szót sem ejt a sérült gyerekekről ez az egyébként háromgyermekes családapa. Mindenről beszél, szót ejt testi-lelki bánatáról, felesége szakmai és anyai kvalitásairól, de az áldozatokról egy szót sem. De sorolhatnánk a többi nagyhangú politikust is, aki most a tüntetések színpadán nagy hangon veri a mellét. Na, de mire is?

Akkor nézzük.

1928-ban a bicskei Batthyány-kastélyt és a park egy részét megvette a Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium, melyet 1929-ben ingyenes használatra a székesfővárosnak adott át. A székesfőváros kötelezte magát, hogy a kastélyban anya-és csecsemővédelmi intézetet és átmeneti leányotthont üzemeltet. A nevelő és oktató munkát a Szent Keresztről elnevezett irgalmas nővérek látták el. 1929. december 3-án Horthy Miklós kormányzó nyitotta meg az intézményt. 1948-ban kezdték meg a háború utáni helyreállítást, és 1953-ban nevezték el Kossuth Zsuzsanna után.

Egyébként a bicske.hu oldalon a mai napig Vásárhelyi János várostörténeti összefoglalója található.

Az intézmény igazgatója 1949-től nyugdíjazásáig a város elismert pedagógusa, Peterdi Ede volt, őt követte Vásárhelyi a poszton 1990-ben. Érdemes itt megjegyezni, hogy ebben az időszakban hazánkban a kormányzó párt az Antall József vezette MDF volt, a város polgármestere pedig Szebényi Zsolt, független színekben.

A komplett média a bicskei botrány kapcsán rendre felemlegeti Orbán Győző nevét. Ne hagyjuk ki mi sem, de kicsit nyúljunk vissza időben a történetben. A nevezett személy valóban köthető Bicskéhez, ugyanis Peterdi Ede és iskolája mellett a város más iskoláit is segítette még fiatal mezőgazdasági gépész technikusként, a jelenlegi miniszterelnök születése körüli időben, ifjú apaként. Nem mást tett, minthogy a növendékeket a mezőgazdasági gépszerelés rejtelmeibe avatta be. A történet Bicske városának blogján a mai napig elérhető.

Ifjabb Orbán Győző, a miniszterelnök öccse pedig a város sportéletét támogatta hosszú évek óta. A fiatalabbik Orbán Győző egyébként a Borsod Megyei Birkózószövetség alelnöke, veterán Európa-bajnok birkózó, tehát nem ok nélkül támogatja a sportot. Az is ismert, hogy több bicskei gyermek – akár az érintett intézményből, akár más oktatási intézményekből – Felcsútra járt sportolni, de a nehezen kezelhető, sokszor komoly lelki sérülésekkel küzdő gyermekek fizikai terhelése, mely alkalmas az agresszió és stressz levezetésére, csak valamilyen beteg elmében keverhető és mosható össze bármiféle politikai kötődéssel.

A sport hatása a gyermekek fizikai és mentális egészségére nem más, mint pedagógiai és módszertani eszköz a megfelelő életmód kialakítására.

Amikor Vásárhelyi igazgató lett (1990), éppen Demszky Gábor (SZDSZ) volt a főpolgármester, ráadásul egészen 2010-ig ő töltötte be ezt a posztot, a bicskei intézet pedig a Fővárosi Önkormányzat felügyelete alatt állt egészen 2013-ig. Természetesen a kormányzati felelősség is fennáll, azonban az első zaklatások 2007-ben történtek, legalábbis azok, amelyekről tudomás van. Nem kell sokat gondolkozni azon, hogy melyik párt volt abban az időben a kormánypárt: 1990–1998-ig MDF-es és SZDSZ-es irányítás alatt állt az oktatási tárca, és ekkor zajlott az iskolai oktatás liberális átalakítása.

A kérdés csak az, miért maradtak meg 2010 után az oktatás eme „liberális tojásrakói és hüllőkeltetői” a polgári kormány alatt is.

Ne felejtsük el ugyanis, hogy 2006- ban kezdett el a volt SZDSZ-es politikus-rokon, Horn Gábor vezetésével komoly iskolahálózat épülni. Ezek között volt és van ún. „elit” iskola, melynek feladata, ahogy Horn Gábor egykoron egy lillafüredi konferencián mondta, hogy „Záhonyban nem ugyanazt kell tudni egy diáknak, mint Sopronban”. Ennek szellemében verték szét a teljes magyar közoktatást, és ennek eredményét a jelenlegi kormány még mindig szenvedi. De legtöbbjük inkább a sérült vagy nehezen kezelhető gyermekek oktatásra helyezte a hangsúlyt. Mindez még akár szép, szamaritánus cselekedetnek is látszana, ha azóta nem bizonyosodott volna be több körön, hogy mindezt pusztán anyagi okok motiválták. Az ok egyértelmű: a sérült, beteg vagy nehezen kezelhető gyerekek nevelésére és oktatására jóval több támogatást lehet felmarkolni. Az iskolákban erősen liberális irányultságú oktatás folyt, és teret hagyott, sőt támogatta az azonos nemű gyerekek közötti kapcsolatot az LMBTQ-lobbi keretében.

Erről az iskolahálózatról a Pesti Srácok közölt cikksorozatot még 2019-ben. „Liberális nevelés és trükkös alternatív iskolahálózat Magyarországon – A szakképzési állami támogatások nyomában”– ezzel a sokatmondó címmel indult a sorozat, melyet még két rész követett, „Speciális nevelési igényű fiatalok az alternatív szakképző iskolák hálójában” (2. rész) és Húsz éve működtethet szövevényes pénzlenyúló céghálót a baloldal szakképzési guruja (3. rész). A Hunhír.info pedig kiegészítette itt.

Hírdetés

Ahogy az a cikkekből is kitűnik, komoly szerepet kapott az alternatív, liberális iskolák körüli eseményekben az EMMI állományához tartozó Aczél Ágnes. A lelkes ultraliberális aktivista neve nem véletlenül ismerős, ő a szocialista érából ismert, keménykezű TTT-s Aczél György kisebbik lánya, aki Facebok-profilján nyilvánosan elérhető fotói alapján egy közösségbe jár Donáth Annával, a Momentum füstbomba-dobálójával, akinek édesapját szexuális zaklatás miatt ítélték el. Rendszeres látogatója a Magyar Fruzsina, Mécs Imre és Zoltai Andrea által 2015-ben szervezett Tiszta Emlékezet nevű megmozdulássorozat után létrejött Eleven Emlékmű rendezvényeknek, és gyakorta hallgat előadásokat az Autonómia Alapítvány rendezésében. Erről a szervezetről maga a 444 írta korábban, hogy „A Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait kezelő konzorcium tagjai közül már csak az Autonómia Alapítvány rendelkezik érvényes adószámmal.” 

Annak, hogy az iskola (iskolák) milyen szakképzésre jogosult(ak), semmilyen nyomát nem lehet megtalálni, úgynevezett képzési jegyzék a világhálón nem fellelhető. Ennek alapján gyanítható, hogy a szülők ad hoc alapon tudták csak az intézményekbe íratni gyermekeiket, ahol aztán valamiféle képzést kaptak, de az feltehetőleg köszönőviszonyban sincs a felvett támogatásokkal. A cikksorozatból ugyanis kiderül: több iskola van, komoly átfedésekkel, de mindenféle valódi szakmaiság nélkül, az esetek nagy részében nem, vagy közel sem elegendő számú szaktanárral, fejlesztő- és gyógypedagógussal. Ennél már csak a pedagógusok listája színesebb, ugyanis sok közülük a CEU-n tanult, és szinte kivétel nélkül mindegyikük nyilvános, a diákok számára is látható posztokban osztja meg részvételét ellenzéki tüntetéseken, sokszor éppen Gyurcsány Ferenccel pózolva.

Mindebből is látható: a kommunisták tényleg még mindig a spájzban vannak.

Tehát a Gyurcsány-érában elindult iskolahálózat a Fidesz-kormány idejében is működött, élt és virult, olyannyira, hogy a „liberális hüllőkeltető” Aurórában tartottak például tanórákat. Aki nem ismerné a nyolcadik kerületben található, Auróra elnevezésű intézményt, annak jelezni kívánjuk, e közösségi térként ismert hely ad otthont a Szivárvány Misszió Alapítvány, a MAROM, a Budapest Pride és sok más „civil” szervezetnek.

A kiskorúak sérelmére elkövetett visszaélések hatására pár szülő feljelentést tett az ügyészségen a fenti iskolával kapcsolatosan, még 2017- ben. Az ügyészség befogadta a feljelentéseket, majd mivel több kerületben és vidéken is volt érintett intézmény, a nyomozást kiosztotta a területileg illetékes rendőrkapitányságokra. A zászlóshajó iskola a XIX. kerületben Kajos igazgató irányítása alatt üzemelt. A mai napig is baloldali vezetés alatt álló kerületben ennek megfelelően a nyomozások rövid időn belül el is haltak, földi halandó számára érthetetlenül, de legalább információ nélkül.

A most politikai csatába fogott mindkét érintett oldal benne van vastagon? Benne bizony. Az egyik hagyja, a másik csinálja.

És ha már iskolák, akkor ne feledkezzünk meg az Ámbédkar iskola ügyéről sem, annál is inkább, mivel a régi botrány csendesülése után a szereplők manapság is rendre megjelennek ellenzéki tüntetéseken. 2008-ban már megjelentek cikkek az iskolát vezető egykori SZDSZ-es politikusról, Derdák Tiborról, aki 1990 és 1994 között még országgyűlési képviselő is volt. Feltehetőleg ennek köszönhette, hogy állítólag ismerősei körében nyíltan vállalt beteges pedofil hajlamai ellenére is az iskolában maradhatott, és soha, semmiféle retorzió nem érte. Derdák Tibor, aki hivatalosan ma is a Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatója, a Gyurcsány-kormány által létrehozott az Oktatásért Közalapítvány egyik kurátoraként is működött.

Beszélgessünk egy kicsit a sokat hivatkozott Kaleta-ügyről is. Nem nagyon fárad el, aki utána akar járni életpályájának. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanult, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kánonjogot hallgató fiatalember 2001-ben felvételizett sikeresen a Külügyminisztériumba, ahol kezdetben az Amerikai Főosztályon dolgozott. Ezt követően külszolgálatra ment, 2007-2011 között Los Angelesben első beosztott és konzul volt. Nehéz nem emlékezni arra, hogy ebben az időben bizony MSZP-kormányzás volt. Szerencsére Kaleta Gábor a pannonhalmiak 2015-ös pedofilbotrányában nem volt érintett. Amikor a nevével fémjelzett pedofilbotrány kipattant, a TEK „csak” hazahozta.

Tényleg van jogosultsága mindezek után Novák-ügyben kígyót-békát egymásra kiabálnia bármilyen politikai résztvevőnek is?

Az pedig senki által nem vitatott, hogy a mostani események alapját képező történések több évvel ezelőtt kezdődtek, kicsit irreálisnak tűnik tehát a Belügyminisztérium előtt politikai hergeléssel felérő tüntetést tartani. „Nem nehéz összefüggést találni a pedofil hajlamait nyíltan propagáló iskolai tanár és a nyílt társadalom hálózatához tartozó szervezetek iskolákba szánt érzékenyítő, a különféle szexuális önazonosságok közvetlen megélésére buzdító kiadványok között” – mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója tavaly. Ekkortájt derült ki ugyanis, hogy egy óbudai általános iskola nyíltan LMBTQ-aktivista, efebofil tanára büszkélkedett azzal, hogy fiatalkorú tanítványaival létesít kapcsolatot, és aktuális partnere egy 15 éves tanítványa. Videójában még kérkedett is azzal, hogy a törvény 14 év felett ezt a cselekményt nem bünteti.

Érdekes módon ez az ügy a pedagógus szivárványos érintettsége okán nem verte ki a biztosítékot az ellenzéki pártoknál. Mindez talán azt jelenti részükről, hogy ez az eset elfogadható, hiszen munkájuknak és lobbijuknak a szabad szerelem terén beérett a gyümölcse?

A fentebb említett ügyek közös egyezősége egyébként a szakmai megközelítés, pontosabban az a tény, hogy a jól működő, vagy legalábbis jól működőnek látszó intézmények élén a 2010-es kormányváltás után nem feltétlenül váltották le a vezetőket. Több esetben ez végzetes hibának bizonyult, és ahogy látjuk, bizonyul is. Az biztos, ekkora pofont ritkán kap egy, a látszat és kommunikáció szerint is a gyermekvédelem terén komolyan tevékenykedő kormányzati munka. Lényegében az LMBTQ-lobbi ellen fellépő igyekezet több mint érdekes módon éppen az LMBTQ lobbisták oldaláról „vágja állcsúcson” a Fidesz kormányt. Mindezt úgy, hogy a Belügyminisztérium előtti szombati tüntetésen Budapest Pride matricás megafon lóg a rendező oldalán. Szépségdíjas.

De emlékezzünk még egy kicsit. 2016-ban, az események kezdetekor az akkor épp ellenzéki sajtóként funkcionáló Index is lejárató kampánynak nevezte az eseményeket. Persze változnak az idők, viszont a pedofília az pedofília marad, bármilyen színben is játszanak éppen a résztvevők. És ez alól az esetleges szivárvány sem lehet felmentés, vagy akár kibúvó.

Nem régen esett egy másik történet sem, éppen idén januárban. Több év után egy, az események kezdetén 4 éves kisgyerek sérelmére elkövetett feltételezett bűncselekmények kapcsán elítéltek egy igazságügyi szakértőt. A büntetése letöltendő szabadságvesztés lett. Kifejezett érdekesség, különösen a hazai bíróság munkatempójának (és az ezek kapcsán elhúzódó eljárás miatt fizetendő strasbourgi büntetések) ismeretében a büntető eljárás rekordsebességgel zajlott. Tavaly novemberben indult, január elején pedig már elsőfokú ítélet született úgy, hogy közben volt nagyjából két hét téli ítélkezési szünet. Erre nem mondunk semmit, magáért beszél ez a sebesség. Az okait nem keressük, de mindenképpen furcsa.

És itt álljunk is meg egy szóra, ugyanis a most porondon lévő eseményekben szintén szerepet kap a bíróság ítélete.

Milyen érdekes, hogy bár 1990-ban lett a bicskei gyerekotthon igazgatója a pedofilbotrányával hírhedtté vált Vásárhelyi János, az első feljelentések 2011-ben érkeztek az érintett gyerekek részéről. A jelenlegi adatok alapján az egyik áldozatot 2007-ben kezdte molesztálni, 13 éves korában. Feljelentések ugyan korábban is történtek, ám azokat „bűncselekmény hiányában” lezárták. Az előző esetnél bemutattuk az elrendelt nyomozások milyen rekordsebességgel fejeződtek be a baloldali kerületekben, azt már csak halkan merjük leírni, hogy a kerületek a BRFK alá tartoznak. Arról is csak csendben merünk szólni, hogy az igazságügyi szakértő ügyében érintett gyermek esetében is minden rendőrségi vizsgálatot hihetetlenül gyors iramban zártak le, az apa (!) minden panasza és észlelése ellenére is.

Azonban érdekes módon az oly alapos és kritikus ellenzéki sajtó sehol nem említi azt a tényt, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint 2016. szeptemberében a fenntartó SZGYF felfüggesztette az igazgatót, akit október 7-én kifejezetten Balogh Zoltán utasítására a vagyonkezelő az otthonból kiköltöztetett. 2017. decemberében kezdődött meg a tárgyalás és csak 2018. júniusában merültek fel egyáltalán vádak Kónya Endrével kapcsolatban.

De hogy tényleg hiteltelen legyen bármilyen politikai ámokfutás ebben az ügyben, vagy ezekben az ügyekben, ne felejtsük el megemlíteni azt a tényt sem, hogy a Sándor-palota előtt színpadra állt Jámbor András képviselő. Az a Jámbor András, akinek Szikra Mozgalmának szerepe volt a pont egy évvel ezelőtt nagy port felvert antifa-ügyben.

Mellékszála volt az ügynek, hogy az „antifa-ügy” nyomán zajló eljárásban pedofil felvételekre bukkantak a nyomozók a Jámbor András jelenleg párbeszédes politikus által alapított Szikra Mozgalom tagja, D. Krisztina lakásának átkutatása során.

Ekkor kerültek elő azok a felvételek, amelyeken 12. életévét be nem töltött személy sanyargatása, illetve erőszak alkalmazása látható, ami miatt gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanújával rendeltek el nyomozást. Tény, a pedofil, pornográf tartalom nem D. Krisztina tulajdona volt, „csak” élettársáé, akivel közös lakásban élt, és aki tettei napvilágra kerülésekor öngyilkos lett.

Mindebből a történetből Jámbor András számára egyetlen dolog volt fontos: őt ne hozzák kapcsolatba saját, egyébként bevallottan neokommunista, anarchista szervezete pedofil tagjának érintettségével. D. Krisztina a mai napig az említett mozgalom tagja, és persze senki nem kérdezte meg arról, hogyan készülhettek a közös otthonukban a tudta nélkül ezek a képek.

Értjük mi, hogy az egyébként kételyekre okot adó liberális kötődésű iskolahálózatokat támogató ellenzéki pártok szeretnék a kormánypártra áttolni a bicskei ügy felelősségét, és választási eseményt kreálni belőle. Azt is értjük, hogy borzasztóan nehéz a helyzet olyankor, amikor egy, a köreikbe tartozó efebofil tanár, a különféle „civil” szervezeteik által támogatott és elfogadott cselekedetek, valamint a pedofília között csak egy igen vékony hajszál van, ez pedig az a bizonyos 14 éves „beleegyezési” határ. Mert egy 14 éves már biztosan teljes magabiztossággal és elhivatottsággal tud dönteni arról, hogy szeretné, ha egy pedofil ápolgatná.

Ezúton is felhívjuk figyelmüket azonban, hogy a pedofília bűnügy, ez pedig olyan erkölcsi és morális kérdéseket vet fel, melyekben mind az MSZP, mind a volt SZDSZ máig is regnáló politikusai mélyen érintettek. Nem biztos, hogy a szekrényajtó nyitogatásánál azok a csontvázak hullanak ki, amelyeket ők szeretnének.

Varga Moncsi – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »