"A Fidesz átlépte a Rubicont, a NER-nek vége"

"A Fidesz átlépte a Rubicont, a NER-nek vége"

 – A kireszavazzunk.hu portál szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es választókerületben egyértelműen Ön a legesélyesebb ellenzéki jelölt, közel háromszor annyian szavaznának Önre, mint a szocialista Rózsa Endrére. A baloldali összefogás most nagyjából fele annyi embert tud megszólítani, mint a négy évvel ezelőtti eredményük. Mi lett a többi balos szavazóval? Otthon maradnak, vagy átszavaznak az esélyesebb jelöltre?

 – Úgy gondolom, hogy a baloldali pártok magukra hagyták a szavazóikat, akik keresik azt a jelöltet, aki képviselni tudja őket a parlamentben, illetve elég erős ahhoz, hogy leváltsa a fideszes országgyűlési képviselőt. Azt tapasztalom, hogy nyitottak irányunkban, keresik a találkozás lehetőségét.

Többen biztosítottak arról, hogy, bár ideológiailag távol áll tőlük a Jobbik, engem mégis támogatni fognak, mert a Fidesz túlhatalmából egyszer és mindenkorra elegük van.

Szerintem sokan átszavaznak, megosztják a szavazatukat.

 – Ez az év eddig nem a Fideszé. Több tízezer bevándorló befogadásával buktak le, Orbán Viktor veje sok milliárdos korrupciós botrányba keveredett, Kósa Lajos pedig több mint egy hete nem tudja megmagyarázni, hogyan került hozzá 1350 milliárd forint kezelési joga. Ön hogy érzi, a választókhoz is leszivárognak ezek a botrányok, helyben is érezhető a Fidesz népszerűségének megkopása?

 – Szerintem ez attól is nagy mértékben függ, hogy ki milyen forrásból tájékozódik. A mi kitelepüléseinknél a standunkhoz olyanok jönnek, akik tájékozottak, ismerik ezeket a felháborító fideszkorrupciós ügyeket. Viszont azt is elmondják, hogy sokan csak a közszolgálati médiát nézik, hallgatják, ők viszont csak a migránsoktól rettegnek. Hogy megkopott-e a Fidesz népszerűsége? Azt látom, hogy igen, mindent bevetnek, úgyhogy „ég a ház”.

 – Hódmezővásárhely után a Fidesz a migrációs kérdés és a sorosozás mellett „eredménykampányba” is kezdett. Ennek egyik fontos eleme a munkanélküliség „történelmi mélypontra süllyedése”. Hogy látja, Jász-Nagykun-Szolnok megyében is gombamód szaporodnak a munkahelyek?

 – Nos ezt nem állítanám, sőt. A mi választókerületünkben is kevés az új, minőségi munkahely. Vannak olyan kis települések, ahol az egyetlen lehetőség a dolgozni akaró emberek számára a közmunka. Abból megélni, családot fönntartani pedig nem lehet. Nálunk különösen nehéz a Fidesznek a „rekord alacsony” munkanélküliséggel kampányolnia, hiszen

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a KSH adatai szerint az álláskeresők aránya a budapestinek a három és félszerese, 7,1%.

Az eredménykampányhoz nem ártanának eredmények is.

 – Orbán Viktor március 15-én „erkölcsi, politikai és jogi” elégtétellel fenyegette meg azokat, akik nem sorakoznak fel mögé. Két nappal korábban Boldog István az őt támogató nyilatkozat aláírását követelte meg a választókerület polgármestereitől, hogy a következő 4 év fejlesztési programjának kialakításába beleszólhassanak. Lehet, hogy ő már tudott valamit, amivel az ország csak a nemzeti ünnepen szembesült?

Hírdetés

 – Elképzelhető, bár inkább az lehet, hogy Boldog István a személyi kultuszát építgeti, megzsarolván a polgármestereket: ha behódoltok kaptok fejlesztést. Ha nem, nem. A miniszterelnök egyébként átlépte a Rubicont, innen nincs visszaút,

felelős államférfi nem fenyegeti meg az országát, felelős képviselő nem zsarolja meg a településvezetőket és rajtuk keresztül az itt élő embereket.

Ők megtették, a NER-nek vége, menniük kell.

 – A kireszavazzunk.hu szerint a térség egyik legégetőbb problémája az utak pocsék állapota. Változatos pályafutása során Boldog István volt már többek között a megye útügyi biztosa is. Öt évvel ezelőtt még kátyúba feküdve demonstrálta elszántságát. Sikerült az elmúlt fél évtizedben javítani a helyzeten?

 – De sokszor megkapom a standasztalnál, hogy

melyik kátyú lenne a következő, amelyikben szívesen látnák választók a volt útügyi biztost!

Sajnos van bőven, hiszen igen kevés forrás jutott erre a térségre ezen a területen: lett viszont zenélő szökőkút, térkő és egy sor létfontosságú beruházás. Az itt élőknek azért ennél több járt volna. Nem kapták meg, remélem április 8-án nem felejtik el ezt sem.

 – Februárban derült ki, hogy Boldog István – saját bevallásuk szerint önkéntes – erdélyi fiatalokkal gyűjtette saját maga számára az ajánlásokat. Ennyire megfogyatkoztak volna a Fidesz helyi aktivistái?

 – Nem tudom, mi a helyzet a helyi aktivistákkal, viszont a következtetés valóban adja magát. A helyzet az, hogy nem tisztázott ezeknek a fiataloknak a státusza, nem tudjuk ki fizeti a szállást, ki fizeti az étkezést és mennyi a számla, holott a kampányfinanszírozás tisztasága megkívánná az átláthatóságot. Ezekkel az információkkal azonban adós a képviselő.

 – Négy esztendővel ezelőtt 10 százalékkal lemaradva lett második Boldog mögött. Idén lát esélyt az eredményes visszavágóra?

 – Igen, látok esélyt. Sok emberrel találkozom, sok megerősítést kapok. Látom a különféle méréseket, országos adatokat, amikből egyértelműen látszik, hogy

kellően magas részvétel mellett április 8-án Boldog István leváltható.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »