A fiatalok többsége nem látja pozitívan a helyzetet

A fiatalok többsége nem látja pozitívan a helyzetet

68 százalékuk érzi stabilnak a munkahelyét, 46 százalékuk pedig úgy látja, megbecsülik a munkáját, de az inflációnál magasabb béremelést csak kevesen várnak – derült ki a K&H ifjúsági indexéből.

A dolgozó fiatalok 68 százaléka érzi stabilnak a jelenlegi állását, ez az optimizmus pedig megfelel az elmúlt két évben látott trendnek. Mindössze 11 százalék nem tartja stabilnak a munkahelyét – derült ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 éves korosztály munkaerőpiaci helyzetét vizsgálta 2019 negyedik negyedévében.

Az érintett fiatalok az elhelyezkedési lehetőségeket is pozitívan értékelték:

Hírdetés

36 százalékuk szerint szükség esetén könnyen találnának másik munkát, és csak 10 százalék mondta azt, hogy nagyon nehezen tudna új állást szerezni. A férfiak sokkal magabiztosabbak voltak: 44 százalékuknak nem jelentene ez gondot, szemben a nők 24 százalékos arányával.

Csúcsot döntött az egyik fontos mutató: a dolgozó fiatalok közel fele, 46 százaléka érzi úgy, hogy a jelenlegi munkahelyén megbecsülik, hasonlóan magas arányra nem volt még példa, amióta elkészül a felmérés.

Érdekesen alakultak a nettó fizetésre vonatkozó várakozások is. A dolgozó fiatalok hatoda – 16 százaléka – számít nagyobb, az inflációt meghaladó fizetésemelésre. Jelentősek azonban a régiós különbségek: a fővárosban és környékén, valamint a nyugati országrészben élők negyede vár ilyen emelést, a keleti megyékben élő társaiknak viszont csak 4 százaléka tudja ezt elképzelni. A többség, a dolgozó fiatalok 53 százaléka kevésbé látja pozitívan a helyzetet: ők csekély mértékű – infláció alatti – béremelést várnak, míg változatlan nettóra az érintettek ötöde számít, 10 százalék szerint pedig elképzelhető, hogy kevesebbet fog kapni. Ez pedig leginkább a fővárosiakra és a 19-25 évesekre jellemző.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »