A fiatalok kétharmada fizetésemelésre számít jövőre

A fiatalok kétharmada fizetésemelésre számít jövőre

Az állással rendelkező 30 év alattiak 69 százaléka fizetésemelésre számít jövőre, csupán 6 százalékuk tart csökkenéstől – közölte novemberi felmérésére hivatkozva a K&H pénteken az MTI-vel.

A bizakodó visszajelzések ellenére a K&H adataiból kiderül, hogy a nehézségeket a fiatalok is érzik. Az előző negyedéves felmérésben például még 76 százalék válaszolt úgy, hogy a nettó fizetése nőni fog. A bizonytalanság is egyre erősebb, hiszen a mostani felmérésben 49 százalék mondta azt, hogy stabil a munkahelye, 2017 végétől a világjárvány kitöréséig viszont még 70 százalék gondolta így – írták.

Hírdetés

Nem elégedett a pályakezdők többsége a munkahelyi megbecsüléssel. Mindössze 38 százalékuk elégedett, 37 százalék nem tudott válaszolni, és 25 százalék állította azt, hogy nem kapja meg a kellő elismerést – tették hozzá.

A K&H negyedik negyedéves ifjúsági felmérésben 300 fiatal vett részt. A 19 és 29 év közöttieket november közepén kérdezték a várakozásaikról – olvasható a közleményben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »