Évközi 27. vasárnap, terménybetakarítási hálaadás – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 21,33–43)
A most vasárnapi evangéliumban is tetten érhető, hogy Jézus legtöbb példabeszéde valójában az Atyáról szól. Még akkor is, ha első olvasatra nem ő a főszereplő, vagy ha maguk az evangéliumok olvasói egy másik fontos szereplőről nevezték el a szövegrészt, mint például a tékozló fiú története esetében.
Jézus fő küldetése, hogy bemutassa az Atyát, az örökkévaló Istent, akitől jött, aki elküldte őt, a Fiút. Nincs ez másképp a mai példázattal kapcsolatban sem, amit a Szentírást olvasó és magyarázó utókor A gonosz szőlőmunkások példabeszéde címmel ruházott fel. Leginkább akkor gazdagodunk e történet által, ha az Atyára fókuszálunk, az ő magatartására és szándékaira figyelünk.
Először is: mi az a bizonyos szőlőskert? Bizony nem más, mint az Isten országa, a bűnbeesés miatt elvesztett Édenkert, Isten és az ember áldott közösségének helye. Ezt bízza a kiválasztottakra a kert megálmodója és tulajdonosa. Mi a végső terve a szőlőssel? Az evangélium fényében csak az lehet, hogy oda akarja majd ajándékozni a kertet a szőlőműveseknek, akik most még csak bérlők. Ők is szeretnék maguknak a kertet és termését, de erőszakkal, törvénytelenül próbálják megszerezni.
És most kezd különlegessé válni a történet. A gazda egymás után küldi a szolgáit, megbízottjait, akik az előző korok prófétáit jelképezik, akiken keresztül Isten meg akarta mutatni magát választott népének. Mi lett a szolgák, küldöttek sorsa? A szőlőművesek kegyetlenül megölték őket, mindet, egymás után.
Sőt, azok után, hogy a szolgáival elbántak, most még a fiát is odaküldi? Egy „normális” apa ilyen előzmények után nem tenne ilyet. Milyen apa engedné egy szem fiát gyilkosok közé?
Ez a gazda, ez az édesapa azonban a mennyei Atyáról van mintázva, és tükrözi az ő jóakaratát a bűnös ember iránt.
Igen, a gazda nem gondol rosszat a bérlőkről, Isten nem gondol rosszat az emberről. Példabeszédünk ura nagy hasonlóságot mutat a tékozló fiú édesapjával. Nem véletlenül, hiszen végső soron mindkét történet a mennyei Atyáról szól. Érdekes az is, hogy mindkét példázat az „örökség” körül forog.
Úgy tűnik, hogy a példabeszédünk bérlői rosszul járnak, mert Isten országát elveszik tőlük, és más népnek, vagyis a „nemzeteknek” adják. Mi azonban tudjuk, hogy ez csak egy bizonyos időre szól (Róm 9–11), míg a pogányok teljes számban be nem jutnak (Róm 11,25) az „örökségbe”.
Végül az idősebb testvér is visszatér az atyai házba, bár először nem akart bemenni, de az apai szeretet mindkét fiút odavárja, mert az Atya szívében mindketten örökösök, akiknek ezt akarja mondani: fiaim, mindenem a tiétek.
Milyen jó, hogy mi is örökösök lehetünk!
Szerző: Seidel Klára CB
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
