Minden kornak megvannak a szélhámosai. Mi se panaszkodhatunk, jól el vagyunk látva szemfényvesztőkkel. Az elmúlt napok is megmutatták, a csalók nincsenek híján a képzelőerőnek, az utánpótlás mindig készen áll a bevetésre.
Megtudtuk például, hogy leaszfaltozott parkolón is szárba szökken a kalász, az uniós források kreatív felhasználásának katalógusa is szépen bővül, az „alkotmányos költségen” gyarapodó gyémántvilágban a húsvéti nyuszi újabb kastélyt, jacuzzit, jachtot – hozzá kikötőt – szállodát, borászatot stb. potyogtat.
A szemfényvesztés igazi nagymestereit a filmgyártás felkarolta, a publikum viszonyulása, mint maguk a karakterek, ellentmondásos – a filmvásznon a kifinomult, stílusos svindlerek általában számíthatnak a közönség szimpátiájára.
A szélhámosok örökranglistáján előkelő helyet foglal el Victor Lustig, aki eladta az Eiffel-tornyot, és majdnem sikerült megismételnie ezt a maga egyszeriségében is elképesztő mutatványt (csalást). Lustig 1890-ben született a mai Csehország területén, Hostinnében. Az Osztrák–Magyar Monarchia állampolgáraként németországi iskolában tanult. Egészen kitűnő nyelvérzéke volt: öt nyelven – cseh, német, lengyel, angol és francia – beszélt folyékonyan. Már fiatalon szerencsejátékból próbálta magát eltartani, korán megmutatkozott, hogy remekül tudja befolyásolni az embereket és könnyen kiszúrja, kit lehet megfejni, átverni. 1912-ben a Le Havre és New York között közlekedő luxus-óceánjárón kártyán nyer jelentős összeget francia és amerikai újgazdagoktól – az ötnapos úton már Lustig grófként mutatkozik be. 1920-ban az Egyesült Államokban hamis háborús kötvényeket ad el egy bankárnak 25 000 dollár készpénzért.
A mesterművet azonban 1925-ben Párizsban követte el. Egy újságban azt olvasta, hogy felmerült az 1889-es párizsi világkiállításra épült Eiffel-torony lebontásának az ötlete, mivel a karbantartási költségek túl magasak. Lustig rögtön akcióba lépett, meghívta az egyik legelőkelőbb párizsi szállodába a város öt tehetős vaskereskedőjét. Elhitette velük, hogy a városháza megbízásából jár el, s az a feladata, hogy megszervezze a lebontásra váró torony értékesítését. A 300 méter magas látványosság becsült tömege hétezer tonna, ezért hatalmas üzlet volt kilátásban. Lustig teljes titoktartást kért, mivel nem akarta, hogy a nyilvánosság megtudja, az ideiglenes emlékművet lebontják. Olyan hiteles volt az alakítása, hogy a kiszemelt áldozat nem fogott gyanút, és kifizette a hatalmas összeget. Svindlerünk, hogy további pénzt csikarjon ki vagy hihetőbbé tegye a sztorit, kenőpénzt is kért. Amint fölmarkolta a kisebb vagyont, villámgyorsan elhagyta Franciaországot, felpattant a bécsi vonatra.
A pénz, amilyen gyorsan jött, valószínűleg olyan gyorsan el is folyt, mert pár hónappal később visszatért Párizsba, és újra megpróbálta eladni az Eiffel-tornyot. Ekkor azonban már lelepleződött, de sikerült elmenekülnie, egészen Amerikáig meg sem állt, ahol pénzhamisítóként és Al Capone bizalmasaként folytatta az ipart: sohasem tudott leállni. A bankóhamisításban sem ismert mértéket, a titkosszolgálat látókörébe került, végül elkapták. Utolsó éveit a híres Alcatraz börtönszigeten töltötte.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
