A ferencizmus hivatalos megalapítása

A médiák alig számoltak be róla, mégis nagy esemény történt 2024. szeptember 13-án Szingapúrban: hivatalosan is megalapításra került az Egyetemes Ferencista Egyház. Ez lesz a katolicizmus új neve.

Ekkor a „Ferenc pápa” álnevet használó patagóniai ateista gazember fontos beszédet mondott. Ebben kijelentette, szó szerint idézem: „Az egyik dolog, ami leginkább lenyűgözött az itteni fiatalokban, az a képesség a vallások közötti párbeszédre. Ez nagyon fontos, mert ha az ember vitatkozni kezd, hogy „az én vallásom fontosabb, mint a tiéd…”, vagy „az enyém az igaz, a tied nem igaz…”, ez hova vezet? Valaki válaszoljon. [hang a közönségből: pusztuláshoz] Így van. Minden vallás Istenhez vezető út. Hasonlattal élek, a vallások olyanok, mint a különböző nyelvek, amelyek kifejezik az istenit. De Isten mindenkié, ezért mindannyian Isten gyermekei vagyunk. „De az én Istenem fontosabb, mint a tied!” Ez igaz? Csak egy Isten van, és a vallások olyanok, mint a nyelvek, Istenhez vezető utak. Hol szikh, hol muszlim, hol hindu, hol keresztény. Érthető? A fiatalok közti vallásközi párbeszéd azonban bátorságot igényel. A fiatalság kora a bátorság kora, de vissza lehet élni ezzel a bátorsággal olyan dolgok megtételére, amelyek nem segítenek. Ehelyett legyen bátorságunk az előre lépéshez és a párbeszédhez.„.

Persze szokásos ferenci szózuhatag, direkt kétértelműre fogalmazva. A jelenleg magát római pápának nevező személy mindig ezt csinálja. Módszere a következő:

  • az egyenes fogalmazás kerülése, minden szava érthető így is, meg úgy is, így aztán bárki bárhogy is érti, az értelmező lesz a hibás, miért nem értette a másik módon,
  • ügyesen egyértelmű nyilatkozatok is elhangzanak, mindkét oldal szájíze szerint, így ezekre lehet hivatkozni.

Jó példa a homokosság kérdése. A szándék nyilvánvaló, ez a homokosság legalizálása, de ez nyíltan sosincs kimondva, csak sejtetve. Aztán eltelik egy bizonyos idő, s egyértelműen keresztény beszédet mond egy másik ügyben. Az ellentábor persze érti mi megy: folyamatos érzékenyítés, szoktatás, idomítás a nagy cél – a kereszténység megsemmisítése – érdekében.

Aki a nagy képet nézi és nem teljesen hülye – legyen akár keresztény, akár nem – jól látja mi zajlik. Ferkó „pápa” szándéka a katolicizmus teljes átprogramozása, de mivel ez nem egy protestáns felekezet, ahol bármi bármikor megtehető (ott csak fel kell „fedezni” a Biblia új értelmét, s ami tegnap „igen” volt, az ma már „nem”), a hadművelet nem vihető végbe ilyen könnyen. Miért nem?

Hírdetés

Mert hiába elvileg teljhatalmú és tévedhetetlen a római pápa a katolikus tanítás szerint, a valóságban egyikkel se élhet szabadon. A szervezet és a tanítás túl régi, s megvannak nem csak a szabályok, de a szokások is.

A teljhatalom ellen ellenáll az egész egyházszervezet, helyben is, a központban is. Ferkó ezt helyesen észlelte: lassan halad, folyamatosan tölti fel saját embereivel a szervezetet, nem elsietve ezt.

Azt mégsem teheti meg, mint Mihail Gorbacsov a Szovjet Kommunista Párttal, ahol alig 2 év alatt sikerült Gorbacsovnak kirúgnia a vezetésből minden ellenfelét, majd még 2 év alatt leépíteni tulajdonképpen az egész szervezetet, melynek ő volt a vezetője, aztán pedig még további 2 év alatt mindent bedönteni. A Katolikus Egyház százszor erősebb talapzaton áll, mint a Szovjetunió Kommunista Pártja.

Ugyanez a római pápa tévedhetetlenségének dogmája. Ferkó tudja, hiába élne vele, nem működne: ez azonnal egyházszakadást okozna, s a nagyobbik fél nem vele maradna, hanem az ellentábornál. Ma már a világ katolikusainak zöme nem európai, s Európán kívül nagyon népszerűtlen ez a „reformkatolikus” vonulat. Ferkó viszont nem akar egy kis reformkatolikus szektát – ez gyakorlatilag a mai német katolikus egyházból és még pár nyugati progresszívista csoportból állna -, az ő célja az egész egyház megváltoztatása.

De mi is a kértértelmű a szingapúri beszédben? Egyrészt az, hogy a beszéd egy része nyilván igaz (lásd, tényleg jó a vallások közti párbeszéd). Másrészt meg az, hogy tény, hogy minden vallás kifejezi az istenit. Viszont ebből sehogy se következik az a sugallat, hogy minden vallás Istenhez vezet.

Amit krisztusgyalázó Szivárvány Ferkó előad az a szabadkőművesség eszméje. Véletlen lenne?

A tradicionalizmus hasonlót mond, de világosan. Minden vallás annak terméke, hogy emberek keresik az utat Istenhez. Ebben az értelemben minden vallás isteni. Viszont nem minden vallás vezet ténylegesen is Istenhez. Lehet párbeszéd – sőt ez jó is -, de nem keveredés. Tradicionalistának lehet lenni sokféle vallás híveként, sőt ateistaként is, de ettől még nem lesz „mindegy” a vallás.

Az pedig teljesen abszurd itt, hogy egy katolikus egyházfő tulajdonképpen kijelenti, a katolicizmus nem fontos. Hiszen ha „minden út Istenhez vezet”, akkor ő személyesen mire van? Ezek szerint a teljes katolikus szabály- és szokásrend tulajdonképpen egyfajta bohóckodás. Tulajdonképpen minek bármit is úgy tenni, ahogy ezt a katolicizmus mondja, ha van „sok út Istenhez”? Pl. azt mondom, én inkább nem tartom be a házassági hűséget, hanem elveszem feleségül a szeretőmet is, hiszen az iszlám engedi a többnejűséget, én így jutok Istenhez.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »