Advent 1. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 24,37–44)
Aki vett már részt rorátemisén, tudja: van valami egészen sajátos abban a pillanatban, amikor hajnalban már világosodik odakint, de a templomban még csak néhány gyertya ég.
Talán ezért szeretünk ilyenkor útnak indulni: mert ösztönösen a világosságot keressük. A fény mindig hív. A fény felé megyünk.
Adventben különösen erős ez bennünk. De mit is keresünk valójában? Több nyugalmat? Kevesebb zajt? Vagy valami mélyebbet: azt a fényt, amely nem a természet rendjéből fakad, hanem Isten közeledéséből? A mai olvasmányok határozottan ebbe az irányba vezetnek. Izajás próféta képe lenyűgözően időszerű: a népek a magasba emelt hegy felé igyekeznek, mert ott találják meg a világosságot, az igazságot, az irányt. Pál apostol a hajnal hasonlatát használja. Mintha azt mondaná: a keresztény nem alvó ember, hanem olyan, aki észreveszi, hogy virrad.
A keresztény hagyomány háromféle adventet, azaz úrjövetet tart számon. A történelmi: amikor Betlehemben megszületett a Megváltó, egyszerűségbe és szeretetbe érkezett. A kegyelmi: amikor Jézus nap mint nap belép az életünkbe egy váratlan kedvességben, egy bűnbánó felismerésben, egy imádságban. És a végső, eszkatologikus: amikor majd minden szem láthatja az Úr dicsőségét, és minden szív igazságban ragyog. Ez a hármas látás segít megérteni, hogy a várakozás nem nosztalgia és nem csupán távoli ígéret, hanem jelen idejű feladat.
Ezért érdemes feltennünk a kérdést: mit várok az idei adventtől? Mi az a fény, amely felé indulni szeretnék? Lehet konkrét az elhatározás – több csend, kevesebb panaszkodás, rendszeres szentségimádás, nagyobb figyelmesség… De lehet mélyebb is: az a vágy, hogy Isten ne csak a naptárban közeledjen, hanem bennem is. Az advent nem teljesítményprogram, hanem meghívás. Nem sokat kell tennünk, csak el kell indulnunk a világosság irányába, úgy, mint hajnalban a rorátéra: fázósan, álmosan, de biztos léptekkel.
A templom fényei sem egyszerre gyúlnak ki, és így van ez a lélekkel is. A világosság lassan növekszik, de megérkezik. Ha az idei adventben csak egyetlen apró döntést hozunk, már jó irányba mozdultunk.
Szívből kívánom, hogy legyen az idei advent a belső virradat ideje. Legyen időnk a fény felé fordulni, észrevenni, hogy köztünk jár az, aki a sötétséget legyőzi. Akihez elindulni mindig érdemes.
Szerző: Monostori László
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
