A feminista, akit szeretek természetesen latin-amerikai. A latin-amerikai feminizmus a feminizmus emberi arcú verziója. Nem azért küzd, hogy a nemek keveredjenek, hanem azért, hogy legyenek elismerve a nők.
Persze még így is mond elég sok butaságot, de azt is valahogy kecsesen, nőiesen. Pl. ha a nő el ekarja hagyni a férfit, akkor “menj, ne akadályozd boldogságom”, ha meg fordítva, akkor viszont “miért hagytál el, mocsok”.
A kecsesen, nőiesen előadott marhaságot pedig hajlandó az ember megbocsátani. Olyan ez, mint Sarah Palin amerikai politikus esete, masszív marhaságokat mondott, amikor az amerikai politika élvonalában volt, de olyan lágyan és szexisen adta mindezt elő, hogy az ember legyintett.
Valahogy olyan ez, mint a régi idők homokosai. Akkor még inkább viccesek voltak, tudták a helyüket. Kelet-Európában még 20 éve is ez volt: maguk a homokosok is bohócoknak állították be magukat, lásd a korabeli ukrán versenyzőt:
A latin-amerikai feminista meg ráadásul énekesnő, hangja kiváló, szóval még jobb. A mexikói Lupita D’Alessio – amikor először hallottam, 26 éves volt, s azonnal megtetszett. Ma már 68 éves, borzasztóan néz ki, de a hangja megmaradt teljesen.
A mai Mexikóban amolyan Koncz Zsuzsa és Kovács Kati státusza van, azaz egyértelműen nem a mai nemzedék kedvence, de az előző nemzedékek általánosan elismert sztárja.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
