A felvidéki Hálózat egy éve

A felvidéki Hálózat egy éve

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia munkájára is rányomta bélyegét a koronavírus-járvány. A nehéz körülmények között született eredményekről Farkas József, a Hálózat – Szlovákia koordinátora számol be.

„Őszintén bíztunk még tavasszal abban, hogy a járvány enyhül, de a valóság átírta a terveinket. Az első negyedévben a nyári és őszi rendezvényeink szervezésén munkálkodtunk felemás sikerrel. Először a XI. Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny rozsnyói döntőjéről kellett lemondanunk, s magunk is átéreztük a Királyhelmectől Szencig megrendezett versenysorozat mintegy négyszáz résztvevőjéből döntőbe jutottak csalódottságát.

Eredetileg Codoba Martin Florint, a Magyarpalatkai Banda prímását is meghívtuk, de a neves muzsikus az ismert okok miatt nem tudott eljönni, helyét a kiváló prímás, Halmos Attila vette át. A napi tízórás oktatás eredményeit egy zárókoncerten mutattuk be sikeresen: a nyílt térre háromszázötven embert gyűlt össze.

A Gombaszögi Nyári Tábor FolkSzöglet rendezvényeit is redukálnunk kellett, eredetileg tizennégy nagy koncert vonzotta volna a vendégeket, az augusztusi Gombaszög LITE kifejezi a változást: szerényebb, de tartalmas programsorozattal vártuk az érdeklődőket, s nem panaszkodhatunk, a FolkSzöglet programjai telt házzal mentek.

Hírdetés

A nyári leállást megszenvedte a IX. Fonográf Fesztivál is, amelyet végül decemberben rendeztünk meg Komáromban, viszont idén már teljes gőzzel készülünk az előző évről átcsúszott fesztiválprogram megtartására, valamint a kerek évfordulós ünnepi rendezvényre.

Távoktatás formájában valósult meg a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán folyó Néphagyomány az oktatásban című kurzusunk nagy része is. A nyári szemeszterben 38 hallgató, a téliben 20 hallgató bővítette ez irányú tudását.

Útjára indítottunk egy szakmai módszertani sorozatot, Felföld tánchagyománya néven. Régi adósságot törlesztünk ezzel a néptáncos szakma irányába, hiszen ez lesz az első olyan módszertani kiadvány, amely komplex módon mutatja be egy-egy szlovákiai magyar tájegység hagyományos tánckultúráját, annak oktatását, illetve a vele szoros kapcsolatban álló zenei hagyományok és népviselet jellemzőit. Az első rész az Ipoly mente hagyományos táncait tartalmazza.

A gyűjtemény tájegységi bontásban 350 szlovákiai magyar gyerekjátékot fog tartalmazni.

Az elmúlt évben is folytattuk az Oralhistory elnevezésű programunkat, a hazai folklórélet kiemelkedő egyéniségeivel készítettünk további riportokat. A szerteágazó anyagból három részből álló dokumentumfilmet készítünk, melynek első részét 2021-ben tárjuk a nagyközönség elé.”


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »