A feltöltött polcok csak a vásárlóknak természetesek

A feltöltött polcok csak a vásárlóknak természetesek

Nyugalomra lenne szükség a kereskedelemben, a vasárnapi munkavégzés szabályainak megváltoztatása csak rontana az amúgy is munkaerőhiánytól sújtott ágazat helyzetén a kereskedelmi szövetség szerint. A KDNP ennek ellenére kitart elképzelései mellett, a Miniszterelnökség államtitkára pedig konkrétumok nélkül csak annyit mondott: a kormány kezében számos eszköz van arra, hogy kezelje a helyzetet.

A teljesen feltöltött polcok az élelmiszerüzletekben a vásárlóknak természetesek, az üzleteknek azonban egyre nehezebb. „Jelen pillanatban 350 fő hiányzik a hálózatunkból. Elsősorban a nyugati országrészből és elsősorban a szakeladók tekintetében. Legnagyobb hiánnyal a hentesek esetében küzdünk” – mondta a Hír TV-nek Maczelka Márk, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője.

A kereskedelmi szövetség főtitkára szerint az ágazat legnagyobb problémája ma már a munkaerőhiány. Vámos György szerint a sok vitát kiváltó vasárnapi pótlék szabályozásának megváltoztatása csak rontana a helyzeten. „Jelenleg óriási teher nehezedik a kereskedelmi vállalkozásokra, mindegy, hogy kicsi vagy nagy. Brutálisak a bérkülönbségek, van olyan cég, nemzetközi vállalkozás, ahol egy eladó 300 ezer forintot is meg tud keresni, és van olyan vállalkozás, meg lehet nézni a hirdetéseket, amely csak 140-150 ezer forintot tud fizetni. Ha bármit változtatnának a vasárnapi szabályozáson, az több pénzbe kerülne, több embert igényelne. Mindez azt jelentené, hogy minél kisebb egy bolt, annál nagyobb terhet jelentene neki. A kisebb boltok számára ellehetetlenülne a vasárnapi nyitva tartás” – hívta fel a figyelmet Vámos György főtitkár.

Hírdetés

A kisebbik kormánypárt ennek ellenére módosítana a szabályozáson. ƒ„Az egyik legfontosabban, amivel több munkaadó is egyetért, hogy a jelenlegi egy szabad vasárnap helyett kettő legyen a kereskedelemben dolgozóknak. Tehát kötelezőként szabad vasárnap. Meg fog lepődni, hiszen a VOSZ-nak is ez a véleménye, aki mégiscsak nagy munkaadó szervezet. De úgy gondolom, hogy el kell fogadni a szakszervezetek egy részének véleményét is, akik azt mondják, hogy vasárnap ne lehessen senkit nyolc óránál többet dolgoztatni, ez azt hiszem, hogy egy hagyományos szociáldemokrata követelmény, amitől talán a baloldal sem tartja magát távol” – jelentette ki Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

A Bloomberg cikke szerint egész Kelet-Európában komoly gondot okoz a cégeknek a munkaerőhiány. A tekintélyes üzleti lap azt írja: ha nem sikerült kezelni a problémát, a cégek továbbállnak. A McDonald’s gyorsétteremlánc például a munkaerőhiány miatt ingyenes szállást is ígér dolgozóinak.

„Nem biztos, hogy érdemes elmenniük rendes 8 órás állásba, ha közfoglalkoztatottként és feketemunkával annál nagyobb jövedelemre lehet szert tenni. Az biztos, hogy ebben a körben a kevésbé szakképzettek körében vagy mint a McDonald’s esetében, ahol az esetek egy részében betanított munkásokra van szükség, ott lehet ezekkel az eszközökkel élni, lehet a minimálbér emelésével élni, egészen biztosan ez a magyarországi bérszínvonal emelését fogja eredményezni” – véli Bodnár Zoltán, a Liberálisok gazdaságpolitikusa.

A Miniszterelnökség államtitkára a Hír TV-nek azt mondta: dolgoznak a problémán. „A kormánynak nagyon sok eszköze van arra, hogy ezt kezelje. Egyrészt folyamatos kapcsolatban vagyok az egyes kamarákkal, szakképzési rendszer átalakítással, hogy hogyan tudunk egy olyan szakképzési rendszert működtetni, ami valóban egy olyan outputot termel szakképesítés vagy tudás oldalon amire a piacnak szüksége van, a duális szakképzés ebbe az irányba mutatott” – fogalmazott Csepreghy Nándor.

A miniszterhelyettes elismerte, sok fiatal a londoni, berlini többszörös bérekért hagyta el Magyarországot – Csepreghy Nándor szerint azonban ezekkel a keresetekkel egyelőre nem lehet versenyezni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »