A feltáráskor férfinak hitték, kiderült, hogy nő volt a fegyverekkel eltemetve

A feltáráskor férfinak hitték, kiderült, hogy nő volt a fegyverekkel eltemetve

A szegedi egyetemen azonosították az első női fegyveres temetkezést a honfoglalás korabeli Kárpát-medencéből. A kutatás részleteiről dr. Tihanyi Balázs, a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszék és Genetikai Tanszék tudományos munkatársa, a kutatási eredményeket közlő cikk első szerzője számolt be sajtóközleményben.

A lelet azonosításában a Szegedi Tudományegyetem volt és jelenlegi munkatársai vettek részt. A sárrétudvari-hízóföldi temetőből származó embertani leleteket az SZTE Embertani Tanszék gyűjteményében őrzik.

Itt található az ország egyik legjelentősebb embertani gyűjteménye, ami nagyjából 30 000 csontvázat foglal magába.

Amikor a temetőt 1983 és 85 között föltárták, az egyik leglátványosabb mellékletegyüttes az íjászfelszerelés volt. Az íjászfelszerelés és a fegyverek tipikusan olyan tárgytípusok, amelyeket hagyományosan férfiakkal hoztak összefüggésbe, ezért ezt az egyént férfinak határozták meg.

Tihanyi Balázs (Fotó: Kovács-Jerney Ádám)

2017 és 2018 körül azonban dr. Tihanyi Balázs és dr. William Berthon, akik ekkor még doktoranduszhallgatók voltak, elkezdtek dolgozni a sárrétudvari temető leleteinek antropológiai vizsgálatán:

Hírdetés

ekkor merült fel az első gyanú, hogy a fegyverek ellenére az illető nő lehetett.

Az általuk alkalmazott vizsgálatok korábban még nem léteztek.

Az antropológiai és archeogenetikai vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy a fegyverekkel eltemetett személy nő volt.

„A férfiak esetében például a nagyobb izomtömeg sokkal markánsabb vonásokat eredményez a csontokon, erőteljesebbek az izomkapcsolódási területek. Az a magyarországi módszer, amit mi is használtunk, nagyjából 12 különböző jelleget vizsgál a koponyacsontokon, többek között a szemöldök, a tarkó, a halánték vagy éppen az állkapocs régiójában” – nyilatkozta dr. Tihanyi Balázs az antropológiai vizsgálati módszereikről.

A szintén fegyveres melléklettel eltemetett férfiakéhoz hasonló sérülések felvetik annak gyanúját, hogy a nő harcos lehetett, azonban ennek biztos megállapítása további összehasonlító kutatást igényel. Egyes sérülések nem csak harc során keletkezhetnek, illetve számos elváltozás anyagcserezavarokból is fakadhat – a lelet csontjain pedig csontritkulásra utaló jeleket találtak a kutatók.

Óva intenek azok a korábbi, alapvetően antropológiai és régészeti módszerekkel végzett kutatások is, melyek rámutattak, hogy a fegyveres melléklet nem feltétlen tükrözi az illető társadalmi helyzetét. A teljes cikk itt érhető el.

A SZTE sajtóközleménye/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »