Április 20-án, húsvétvasárnap délelőtt feltámadási szentmisét mutatott be Horváth József honvéd alezredes, tábori lelkész Sitkei Lukács börtönpasztorációért felelős diakónussal a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet Szent Lénárd börtönkápolnájában.
A tábori lelkész a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állományáért, valamint az intézetben fogva tartottakért mutatta be a szentmiseáldozatot.
Prédikációjában arról beszélt a fogvatartottaknak, hogy meg kell tapasztalniuk az evangéliumi szakaszban (Jn 20,1–9) hallott üres sír élményét. Amikor Simon Péter után a másik tanítvány is belépett a sírba, látta, hogy az üres, s hitt.
A feltámadásba vetett hit ad reményt az újrakezdésre a börtönben lévőknek is. A feltámadt, ma is élő Jézussal lehetséges letérni a bűn útjáról, s az élő Jézus tud az őszinte bűnbánatra indítani, melyből megszülethet a bűnös jóvátétele – hangsúlyozta, majd a feltámadásról mint a mi igazi reményünkről beszélt.
Az ünnepi szentmise végén a jelen lévő fogvatartottak közül többen is szentáldozáshoz járultak.
Szöveg és fotó: Sitkei Lukács börtönpasztorációért felelős diakónus
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


